Site icon Fűzővel kifelé!

ELF: Enthroners győzelem a szezon mérkőzésén

Az utolsó előtti fordulóhoz érkeztünk a European League of Football alapszakaszában, ahol a Fehérvár Enthroners hazai pályán fogadta a három győzelemmel álló német Berlin Thunder csapatát. Nem kizárt, hogy az év meccsét láttuk, egy végig szoros és izgalmas, körömrágós hosszabbításba nyúló mérkőzésen a Koronázók végül 34-31 arányban megszerezték az első győzelmüket a szezonban!

A hazaiak részéről magasan voltak a várakozások, hiszen a Fehérvárnak egyértelműen ez a meccs volt a legnagyobb esélye arra, hogy elmozduljon a szezonban a nulla győzelemről. Segített ezen reménykedéseken az is, hogy a Thunder nem hozta el a kezdő irányítóját, a liga egyik legjobb karjával rendelkező amerikai Jakeb Sullivant. Ennek ellenére nem lehetett félvállról venni a Berlint, ők se dúskáltak győzelmekben a szezonban, és nekik is fontos volt, hogy egy papíron könnyebb ellenfél ellen újabb W-t szerezzenek.

A fehérvári támadósor kezdte a mérkőzést, és egy sikeres negyedik és egy, valamint Jon Cole end-around elszabadulása után hamar a redzone-ba jutott Brett Pullman egysége. Itt azonban nem sikerült közelebb kerülni a touchdownhoz, és végül egy 36 yardos mezőnygóllal jöttek össze a mérkőzés első pontjai, 3-0. Kevésbé volt sikeres a vendégek támadása, egy remek sack Ferras El-Hendi német QB-n gyorsan megölte a drive-ot, és a félpályáról indulhattak újra a hazaiak. Újfent hamar negyedikre kényszerültek, de Jon Cole zsenije újra megmutatkozott (videó is van róla!), és az 5 yardoson belülre mozgatta csapatát. Végül Brett Pullman szerezte meg a meccs első TD-jét, aki egy harmadik és egyre ugrott át a falak fölött, 9-0.

Hamar visszakerült a labda a hazaiakhoz, Emil Fuchs német RB ugyanis az első játékból elhagyta a játékszert, amit a Fehérvár védelem sikeresen össze is szedett. Nem volt túl sikeres azonban az offenzíva, hiába a jó mezőnypozíció, egy büntetés és egy sack után még egy felpattanó labda is a vendég védelem kezében kötött ki. Akadozva indult el a Thunder, El-Hendi nagy futása is kellett ahhoz, hogy a második negyed elejére megszerezzék első first downukat a németek.

Itt azonban a QB azonnal a szerb safety Goran Zec kezébe dobta a labdát, aki ugyan ezt elhagyta a visszahordás közben, de így is jó pozícióból indulhatott el az Enthroners. Tóth Nándor elkapásával mozogtak a láncok, majd merész döntés következett, 4. és 10 az ellenfél 36-osán, ami sikerült is, Pullman passzát a szerb Jovan Davidovic húzta le sikerrel. Ráthonyi Kende juttatta a csapatot a redzone-ba, ott egy negyedik és egy is kellett a haladáshoz, azonban sajnos a 3 yardoson Pullman elhagyta a labdát, ami a vendégekhez került.

Futásokkal jutott ki a Berlin a saját redzone-jából, majd egy nagy elkapással a német Tyler Foster által azonnal a félpályánál jártak. Egy büntetéssel és jó futásokkal jutott a 10 yardos közelébe a Thunder, ahol nem csak, hogy elakadtak, de egy intentional grounding miatt mezőnygól kísérletre kényszerültek, ami 37 yardról kimaradt. 2 perc volt hátra a félidőből, itt azonban már csak puntokat és lefutó órát láthattunk, így változatlan eredménnyel fordultunk a második játékrészre.

A jobb arcát mutatva jött ki az öltözőből a Berlin, a második játékból a futóvá avanzsált amerikai WR Brandon Polk szaladt el a félpályáról, szerezve meg csapata első pontjait, 9-7.

Jól indult meg a hazai offenzíva is, egy 3. és 1-re Brett Pullman szaladt el közel 30 yardot, majd Hamburger Dominik WR elkapásával jutott a csapat a redzone-ba, ahol Jon Cole mozgatta a láncokat az endzone elé. És jöhet is a szezon egyik, ha nem legőrültebb játéka: Pullman egy QB sneak közben elhagyja a labdát, az visszapattog vagy 10 yardot. Cole visszamegy érte, felkapja, és nagy ívben a felocsúdó védőket kikerülve TD-t szerez, ezt mindenképpen megéri megnézni, 16-7.

Nem zavarta meg ez a Berlin offense-t, Foster szabadult egy el screenből, azonnal a 40 yardosra juttatva a Thundert, akik folytatták a futásokra épülő stabil támadásaikat, és hamar a 10 yardosnál találták magukat. A vendégek újabb pontjait Emil Fuchs német RB szerezte meg, 5 yardról futott be végül, 16-14.

Jon Cole visszahordásával a félpályáról indulhatott az Enthroners offense, azonban egy sikertelen 4. és 7 után gyorsan a vendégeké lett a támadás joga. Itt viszont végre fellépett az Enthroners defense, előbb futásokat állítottak meg sikerrel, majd 3. és 10-nél egy nagy feldobott labdát Jónás Máté CB ütött ki az elkapó kezéből, így punttal zárult a német támadás. Azonban Fodor Balázs RB rögtön az első játéknál elhagyta a labdát, így a negyedik negyedet azonnal a redzone-ból kezdhették meg a vendégek. Nem is vacakoltak sokáig, Polk indult meg, aki minden védőt kikerülve átvette csapatának a vezetést, 16-21.

Először indult meg hátrányból a Fehérvár offense, sokat azonban nem tudtak haladni, egy Cole first down után punt következett. Megint nem várt sokáig a Berlin, Bais Kuoanda német WR szabadult el egy end-aroundból, szerezve 50+ yardos futott TD-t csapatának, 16-28.

Most már sietősre kellett vennie a hazaiaknak az iramot, ami még egy 4. és 7-et is megkövetelt a saját 30 yardosukon; ez Davidovic elkapásával sikeres is lett. A szerb elkapóra épült a következő nagy játék is, Pullman egy 30+ yardos bombát eresztett el, amit az elkapó a vonal mellett még épp le tudott húzni. Újból negyedik, de Pullman megfutja, és redzone-on belülre ért az offense, ahol egy facemask büntetéssel jutott a Fehérvár a pontszerzés közelébe. Itt már egy rövid passz is elég volt Cole-nak, 23-28.

3,5 perc maradt az órán, a Berlin célja itt már a meccs lezárása volt. Segítette őket egy sikertelen onside kick is, a saját 43-asukról indulhattak meg, és azonnal a 35 yardosig futottak, amit egy facemask a 20 yardosra vitt tovább. A két perces figyelmeztetésnél 4. és 3-ra készülhetett a Thunder a 13 yardról, végül egy delay miatt visszaszorultak, és egy 35 yardos mezőnygóllal növelték az előnyüket, 23-31.

Két perce és egy időkérése maradt a hazaiaknak a csodára, egy perc után a félpályánál jártak, sikeres negyedikre is szükség volt ehhez. A redzone-ba egy DPI segítségével jutott el a Fehérvár, de egy holding miatt azonnal ki is szorultak onnan. Az utolsó szalmaszál egy 4. és 12 volt 20 yardról, 40 másodperccel a meccs vége előtt. Rossz snap után Pullman balra kimenekült, majd egy tűpontos labdával megtalálta Davidovicot az endzone-ban, TD! Következhetett a két pontos a döntetlenért, ami nem sikerült, de sárga zászló, 1 yardról jöhetett az újabb próbálkozás! JON COLE ELKAPTA! 31-31

A Berlin azonban nyerni érkezett, és egy futás után azonnal átjutottak a félpályán. 35 yardnál viszont egy 52 yardos mezőnygól mellett döntöttek, aminek az iránya jó volt, de rövid lett. 4 másodperc maradt az órán, Pullman felhajította, de nem lett elkapás, jöhetett a hosszabbítás! Az ELF az egyetemi overtime szabályokat követi, mind a két csapat a 25 yardosról támadhat, cél a first downok majd a touchdown szerzés.

A vendégeké volt az első támadás, és két semmilyen futás után a passz sem sikerült, majd negyedikre a 40 yardos mezőnygól előtti snap túl magas volt, így pontok nélkül maradt a Berlin! A Fehérvár érkezett a 25 yardosra, és azonnal kiosztott Pullman egy 10 yardos passzt Horváth Kristóf TE-nek. Egy 0 yardos futás és egy sikertelen passz következett, majd harmadikra két yardot haladt a csapat futással. Érkezett Cameron Giles kanadai rúgó egy 30 yardos mezőnygólra. MEGVAN! NYERT AZ ENTHRONERS!!! 34-31

Végre összejött a győzelem, nagyon megérdemelték a mind a játékosok, mind a szurkolók, ráadásul milyen meccsen! Félidőben 9-0, majd felébred a Berlin, és 10 perccel a meccs vége előtt 12 ponttal vezetnek, hogy aztán utolsó utáni pillanatban hosszabbítás, majd győzelem, csodás!

Pullman 50%-kal passzolt, 50 labdájából 25 talált embert, emellett 245 yardot és 2 TD-t dobott, egyet futott, és egyszer sackelték (az egy darab peches felpattanó interception Hegedűs Máté passzából született). Ahogy mindig, Jon Cole volt az első számú WR, 12 elkapásból 110 yard és 1 TD került a neve mellé. Rajta kívül Jovan Davidovicot kell kiemelni, 4 elkapás, 65 yard, több kritikus szituációban, remek volt az ifjú szerb. Több elkapása volt még Hamburger Dominiknak, Horváth Kristófnak, Tóth Nándornak. 130 yardot futott a csapat, ami liga szinten nem sok, Fehérvár szinten továbbra is korrektnek és fejlődőnek mondható; Ráthonyi Kende 12 kísérletből 26y, Aleksandar Bogdanovic 9/25, Fodor Balázs 5/19, de Cole is elrohant egyszer 18 yardra, és Pullman is felrakott 5 futásból 42 yardot.

A védelem a levegőben pazar volt, El-Hendi 21 passzából csak 11 talált embert 127 yardért, 0 TD és 1 INT mellett, Tyrell Foster volt az egyetlen effektív elkapója, igaz, neki 6 elkapásból 110 yard is sikerült. A futás elleni védekezés viszont borzasztó volt, 282 yard született a földön 4 TD mellett, csak Polk 159 yardot szaladgált össze (14 kísérletből). Persze, ez mit sem változtat azon, hogy kritikus pillanatokban sikerült a védelemnek kontrollálni a Thunder offense-t, meg hogy a hosszabbításban egy darab yardot sikerült csak haladniuk összesen. Ki kell emelni Jónás Máté CB-t, 9 szerelés mellett kritikus pillanatban védekezett le egy passzt; Aleksandar Borkovic 8 szerelést és 2 TFL-t is szerzett, pedig sérülés miatt nem is tudott végig pályán lenni; illetve Horváth Benedek CB-t is meg kell említeni, aki 1 TFL mellett két levédekezett passzal is büszkélkedhetett.

Folytatás a zárófordulóban egy hét múlva hazai pályán a Stuttgart Surge ellen, akik a biztos play-off részvétel mellett már egy ideje főleg a cseréket játszatják, de a jobb kiemelés lehetősége miatt biztosak lehetünk benne, hogy nem fogja a második vagy harmadik sor sem lazára venni a mérkőzést.

Az Enthroners győzelem összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=jEH52i80V6o

Minden mérkőzésnek a Highlights összefoglalója elérhető az ELF YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/@EuropeanLeagueofFootball

Exit mobile version