ELF: Fehérvári vereség a szezonzárón
A hétvége folyamán befejeződött a European League of Football alapszakasza. Utolsó idei meccsén a Fehérvár Enthroners hazai pályán fogadta a már biztos play-off résztvevő Stuttgart Surge csapatát. Nem a magyar gárda volt ennek a mérkőzésnek az esélyese, így nem is történt nagy meglepetés, a vendég németek 47-20 arányban zárták le az Enthroners 2025-ös szezonját.
A Fehérvár egy héttel az első győzelme után egy szép szezonzárásra készülhetett, ezzel szemben a Stuttgartnak egy kicsivel több téttel bírt ez a találkozó: a már biztos rájátszáshelyük és 4. kiemelésük harmadikra javulhatott, hogy ha ma nyernek, és vasárnap a Nordic Storm kikap. Ők is kezdték meg a találkozót, és kisebb meglepetésre (az elmúlt meccsekkel ellentétben) a teljes kezdőjükkel jelent meg az offense a pályán. Ennek ellenére döcögve indultak meg Reilly Hennessey amerikai QB legényei, még egy 4. kísérletet is meg kellett csinálniuk a saját térfelükön. Ezután azért megrázták magukat, és Louis Geyer német WR elkapásával előbb a redzone-ba értek, majd ott Geyer egy TD-t is lehúzott, 0-7.
The first points of week 14! Touchdown by Louis Geyer ?
? Tune into #SRGatENT now. https://t.co/T65mQYDUwg pic.twitter.com/1SlNlPNrN2
— European League of Football (@ELF_Official) August 16, 2025
Rossz kickoff után a 40-esről indult meg a Fehérvár, de gyors three and out után punt következett. Ami egy fake punt lett, Gavin Potter OLB kapta el Cameron Gillis kicker passzát, és meg sem állt vele a 15 yardosig!
Sajnos nem lehetett sokáig örülni a sikeres trükknek, Brett Pullman endzone passzát ugyanis Mitchell Fettig amerikai CB húzta le, így a Surge offense térhetett vissza a pályára. Magabiztosan meg is indultak, gyors és szép hívásokkal jutottak át a félpályán, majd Hennessey nagy passzát Daniel Pedro brit WR húzta le az 5 yardoson belül, ahol nem okozott nagy gondot Kai Hunter német RB-nek megfutnia az újabb TD-t, 0-14.
John Cole elkapásaival és Ráthony Kende futásával indultak meg jól a hazaiak, majd Tihomir Todorov WR és Aleksandar Bogdanovic RB szerb játékosok segítségével már a redzone-t támadta az Enthroners. Jovan Davidovic szerb WR elkapásával egy negyedik is sikerült a második negyed elejére áttérve, a 10 yardoson belül viszont egy delay of the game akasztotta meg az addig gyönyörű drive-ot, amit viszont egy roughing the passer mentett meg. A karnyújtásnyira került TD-t John Cole szerezte meg egy elkapás után, 7-14.
The Enthroners are on the Board! Touchdown by Jon Cole with a 10/10 Celebration ?
? Tune into #SRGatENT now. https://t.co/T65mQYDUwg pic.twitter.com/HvBjmynsg3
— European League of Football (@ELF_Official) August 16, 2025
Jordan Bouah olasz elkapó jó visszahordásával tért vissza a Stuttgart támadósor, egy false start után azonban gyorsan puntolni kényszerültek, amit nem csak, hogy blokkolt az Enthroners speciális egység, de mivel utána a labda szabálytalanul el lett rúgva, így a 33 yardról indulhatott meg Pullman egysége, azonnal egy 10 yardos trükkös játékot előhúzva a playbookból. Itt azonban nem sikerült előrébb jutni, és végül Gillis egy 44 yardos mezőnygól kísérletet értékesített sikeresen, 10-14. Továbbra sem lassított le a visszatérő Surge offense, Geyer félpályás elkapásával került szinte azonnal a redzone-ba a német csapat, ahol Daniel Pedro húzta le a vendégek újabb TD-jét, 10-21.
Touchdown by Daniel
Pedro! The next score for the Surge ⚡Tune into #SRGatENT now. https://t.co/T65mQYDUwg pic.twitter.com/8vMhLnnGC6
— European League of Football (@ELF_Official) August 16, 2025
Gyorsan újra a pályán volt a német offense, Pullman újabb interceptionnel ajándékozta meg a Surge defense-t, ezúttal Lassen Engel német safety húzta le egy passzát a félpályánál. Geyer továbbra is megállíthatatlannak bizonyult, az ő elkapásaival került gyorsan a redzone elé csapata. Hennessey nagy futása is kellett ahhoz, hogy a 10 yardosra jussanak a vendégek, ahol Geyer húzott le egy újabb touchdownt, 10-27. 80 másodperce és két időkérése volt a hazaiaknak kozmetikázni az eredményen, azonban sok minden már nem történt, és változatlan eredménnyel mentek pihenni a csapatok.
Saját 40-eséről kezdte meg a Fehérvár offense a második félidőt, és Petar Bajalica szerb WR elkapásával azonnal a másik 40-esre kerültek, majd John Cole juttatta csapatát a redzone-ba. Itt azonban egy 4. és 4-re nem mentek rá a hazaiak, inkább egy 30 yardos mezőnygóllal tettek fel újabb pontokat a táblára, 13-27. Erre a félidőre is a Stuttgart kezdői jöttek ki, így nem meglepetés, hogy Hennessey vezetésével még mindig jól haladt a vendég offense. Többször fellépett ugyan a hazai védelem, de valahogy mindig sikerültek a harmadik kísérletek, így jól haladtak a 10 yardosig, ahol viszont Hennessey passza kissé megpattant az elkapója kezén, és Miles Butt brit corner meg tudta szerezni a labdát, interception!
A labdaszerzés erőt adhatott az offense-nek, az első játékra Pullman azonnal egy közel 30 yardos passzal kínálta meg Todorovot, de utána egy false start megölte a drive-ot, és egy sikertelen 4. és 7 lett a vége félpályánál; a megpattanó passz egy védő kezében kötött ki. Nem is váratott magára sokáig az újabb Surge pontszerzés, Hennessey 40 yardról eresztett el egy passzt, amit Jan Pietsch német WR kapott el majd juttatott be az endzone-ba, 13-34.
Egy negyede maradt az Enthronersnek szépíteni az eredményen, és ehhez elég gyorsan egy sikeres 4. kísérletre is szükség volt a saját a 30 yardosukon, valamint Gavin Potter is előrelépett Fullback-é, labdacipeléseket is kapott. A félpályán átérve újabb negyedik kísérletre kényszerültek a hazaiak, ezt azonban a védők egy sack-kel megállították. Ekkor már Lars Heidrich és a vendégek cseréi voltak a pályán (szegény Heidrich pár play után meg is sérült), ennek ellenére Pietsch egy újabb félpályás elkapásával azonnal a pontszerzés kapujában volt a Surge offense. Nem is váratott magára sokat az újabb touchdown, Tomiwa Oyewo RB gyömöszölte be nagy nehezen a labdát a célterületre, 13-40.
Power run by Tomiwa Oyewo! Touchdown for the Surge ?
? Tune into #SRGatENT now. https://t.co/T65mQYDUwg pic.twitter.com/6e4F8Ktw9P
— European League of Football (@ELF_Official) August 16, 2025
Kevesebb, mint 7 perc maradt az órán, amikor a hazai offense újra pályára lépett, mindezt egy instant three and outért, pontosabban egy sikertelen 4. és 10-ért saját térfélen. Ilyen közel nem nagyon lehetett megállítani a Stuttgartot, Leonell Fritzen német WR (és QB3) növelte tovább csapata előnyét, 13-47.
Rushing touchdown by
Leonell Fritzen and the Stuttgart Surge ⚡? Tune into #SRGatENT now. https://t.co/T65mQYDUwg pic.twitter.com/8OwdYnLgQN
— European League of Football (@ELF_Official) August 16, 2025
Az utolsó 3 percre Hegedűs Máté vette át a hazai offense irányítását, és a 2 perces figyelmeztetés után előbb kiosztott egy 25 yardos passzt John Cole-nak, majd a kiváló WR elszaladt a labdával 50 yardot, szépítve kicsit az eredményt, 20-47. Sajnos erről a TD-ről pont nem rakott ki sehova sem az ELF videót, nagy kár érte. Az utolsó bő 1,5 percet kitérdelték a vendégek, így az eredmény már nem változott.
Nem ez lesz Brett Pullman karrierjének a legjobb meccse, 50% körül passzolt (20/39), ami már-már a névjegyévé válik, viszont csak 188 yard és 1 TD jött neki össze, ellenben dobott 3 interceptiont, és kétszer is sackelték. Hegedűs Máté is kapott egy kisebb szerepet, 6 passzából 4 talált embert 86 yardért és 1 TD-ért, de ebben benne van a Cole által szerzett 75 yard körüli TD is. Az offensive line-nak is nehéz dolga volt a brutális stuttgarti defense ellen, jól mutatja ezt a sackek mellett a mindössze 61 total futott yard (Ráthonyi Kende ebből 31-et ért el 8 kísérletből). Elkapók közül Jon Cole-t lehet kiemelni, mint mindig, 2 TD-t is szerzett, valamint 11 elkapásból 156 yardot pakolt fel. Rajta kívül Tihomir Todorovnak volt remek napja, 6 elkapásból 53 yard sikerült neki, míg Petar Bajalica és Jovan Davidovic is jó pár elkapással járult hozzá a láncok mozgatásához.
A védelemnek csöndesebb napja volt, ez mondjuk nem meglepetés egy Stuttgart offense ellen, ahol a meccs nagy részében a kezdők játszottak. Goran Zec szerb safetynek volt nagy meccs, 11 szerelés mellett 1 leütött passz is összejött neki. Miles Butt brit CB is jó napot fogott ki, 6 szerelés mellett 1 interception és 2 leütött passz került a lőlapjára. Nemanja Vuckovicot érdemes még kiemelni, a szerb safety szerezte a csapat egyetlen TFL-jét. Végül ne feledkezzünk meg Gavin Potter-ről, aki ugyan csak 6 tackle-t jegyzett, cserébe fent volt offense-ben is mint FB, és egy trükkös játék utáni elkapásból 42 yardot szerzett. Ezzel véget ért a Fehérvár idei szezonja, készülhetnek a jövő évre, bár az még rejtély, hogy ott az ELF-ben, esetleg az alakulóban lévő EFA-ban, vagy talán egy teljesen új bajnokságban fognak majd szerepelni.
Minden mérkőzésnek a Highlights összefoglalója elérhető az ELF YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/@EuropeanLeagueofFootball