Site icon Fűzővel kifelé!

ELF: Wild-card kör összefoglaló

Újabb két csapattól búcsúztunk el a European League of Football Wild-card köre után; egy nagyobb különbségű és egy szoros, az utolsó pillanatokig izgalmas mérkőzéssel alakultak ki az elődöntők párosításai. Nézzük is meg, mi történt a két Szabadkártyás találkozón!


A mérkőzés felvezetőjében magabiztos Stuttgart győzelemmel számoltam, de végül a hazai alakulat bőven felülmúlta a várakozásaimat, az általam tippelt 9 pont helyett 24-gyel nyertek. Pedig nem úgy indult a találkozó, mintha végtelen Surge dominanciára kellene számítani, az első negyed 0-0 lett egy-egy punt után, míg a második negyed első felében a Bravos részéről egy elrontott negyedik kísérletet láthattunk, Hennessey részéről pedig egy interceptiont.

Az első pontokig a második negyed közepéig kellett várnunk, itt a Madrid szerezte meg a vezetést egy 30 yardos mezőnygóllal. És igazából itt ért véget a spanyol csapat bizakodása, a félidő utolsó 5 percében három hazai TD is felkerült az eredményjelzőre. Előbb Daniel Pedro brit WR hordta vissza a labdát közel 90 yardot, amiből végül Kai Hunter német RB futott be a célterületre, majd egy gyors punt után a labdát visszakapva Hennessey osztott ki egy 57 yardos TD-passzt a német WR Louis Geyernek. Nem ért még véget a félidő, az első Bravos playnél sackelték Sinnettet, aki elvesztette a labdát, és Michael Harley amerikai WR-nek egy játék is elég volt arra, hogy domináns előnnyel menjenek szünetre a felek.

A harmadik negyedet egy 8,5 perces drive-val kezdte a Stuttgart, amit TD-vel fejeztek be, így igazából 28-3-as vezetésnél el is indulhatott a garbage time. A negyedik negyedben még összejött 2-2 TD a csapatoknak (volt itt blokkolt punt visszahordás, Cruickshank TD, valamint két további passzolt touchdown), tudott a Madrid egy kicsit kozmetikázni az eredményen, de lényegében a második negyed végétől nem volt kérdés, hogy melyik csapat a jobb; magabiztosan jutott a legjobb négy közé a Stuttgart Surge.

Hennessey-nek korrekt meccse volt, 68%-kal passzolt (17/25), 234 yardot, 3 TD-t és 1 interceptiont dobált össze, és csak egyszer sackelték. Földön szerény maradt a Surge offense, 102 yard jött nekik össze, és két TD, mind a kettő közelről. Levegőben Louis Geyert kell kiemelni, mint mindig, 4 elkapás, 118 yard, 2 TD. Rajta kívül Michael Harley-nak is sikerült 62 yard 5 elkapásból, és 1 TD, de a Surge igazi erejét a védelme adta, 5 sack Sinnetten, 5 TFL, 9 leütött passz. Ligaelit ez az egység.

Madridi oldalon Sinnett mindent megtett, amit csak tudott, 64%-kal passzolt (28/44), 321 yardból 2 TD lett nulla interception mellett, csak ugye az a fránya 5 sack, amiből az egyiknél a labdát is elhagyta. Futójátéka nem volt a Madridnak, 79 yard 22 kísérletből, összesen. Levegőben Aron Cruickshankot nagyon jól semlegesítette a Surge defense, 5 elkapásából 86 yard és csak 1 TD született, ezek az ő esetében szerény számok. Fel tudott lépni Sixten Dragan német- (7/60, 1 TD) és Juan Flores-Calderon spanyol elkapó (3/77), de mindez kevés volt a Stuttgart ellen. A Bravos akárcsak tavaly idén is a legjobb 6 között búcsúzott, a Surge pedig készülhet a München elleni revansra, ami nem kizárt, hogy az év egyik legjobb meccse lesz.

Ezen a meccsen minden úgy történt, ahogy azt várni lehetett, tulajdonképpen linkelhetném a beharangozót, nagyjából tökéletesen lefedi a valóságot, még a pontos eredményhez is nagyon közel volt a tippem (24-28). A Rhein Fire egyszerűen nem elég mély ahhoz, hogy a PO-ban felvegye a versenyt egy másik csapattal akkor, ha az ellenfél nem kezd el folyamatosan hibázni. És most nem tette meg ezt a szívességet nekik a Nordic Storm.

Rögtön az első kickoffot 60 yardig vitte vissza a Storm, innen már nem volt nehéz egy gyors passzolt TD-vel kezdeni a meccset, a liga legjobb TE-je a spanyol Adria Botello húzta le a labdát. Egy play kellett a válaszhoz, a panamai RB Jonathan Scott lőtt ki egy 70 yardos futott TD-re. A második negyedre kicsit felborultak az erőviszonyok, egy turnover on downs mellett két passzolt TD is összejött a Stormnak, ezzel szemben a Fire-nek csak két FG sikerült; a Nordic védelem jól kontrollálta Scott futásait, és Kwofie-t is tudták lassítani, mindeközben a Nordic offense folyamatosan ment neki 4. kísérleteknek is, sikerrel.

A második félidőt erős morál növekedéssel indíthatta a Fire: ugyan megint csak egy FG jött össze, az viszont 57 yardról ment be sikerrel – ELF-ben nagyon ritka ilyen hosszú sikeres mezőnygól. A 4 pontos különbség újra elhozta a meccs élét, nem is születtek új pontok egészen a mérkőzés legvégéig – 1,5 negyed ment le két blokkolt mezőnygóllal, egy punttal, és egy turnover on downs-szal. A negyedik negyed végére fordulva azonban megint az erős arcát mutatta meg a Storm: közel 6 perc alatt komótosan és precízen végig mentek a pályán, majd egy 2 yardos futással és egy sikeres duplával 12 pontra növelték az előnyüket. A Fire még valahogy eljutott a redzone-ig, ahol Kwofie lehúzott még egy (egészen elképesztő) TD-t, de az utolsó másodperces onside kick sikertelen lett, így a koppenhágai csapat legyőzte hazai pályán a duisburgi együttest.

A Storm irányítójának az amerikai Jadrian Clarknak pazar meccse volt: 81%-os sikerességi ráta (26/32), 309 yard, 3 TD 0 INT – csak a két sack rondít be egy kicsit. Magukhoz képest a futás is működött a skandináv oldalon, 101 yard összesen, Armand Soulerot francia RB 83 yardot és 1 TD-t vágtázott össze. Levegőben a Fire elég jól meg tudta fogni az első számú fegyvert, az amerikai WR-t Brendan Beaulie-t (10 elkapás 99 yard, 0 TD), de a kiegészítő emberek sikerrel léptek fel mellé (pl. Simon Fons dán WR 4/65 1 TD vagy Adria Botella spanyol TE 3/58, 1 TD), így levegőben megint megállíthatatlan volt a Nordic.

Nem nézett ki rosszul a Rhein Fire futásra és play-actionökre/RPO-kra építő offense-e, de amint ezt kezelni kezdte a Storm védelem, rögtön előjöttek azok a hiányosságok, amiket a beharangozóban is írtam. Chad Jeffries amerikai QB közepes napot hozott le, 57% (16/28) pontosság, csak 156 yard és csak 1 TD került fel a lőlapjára. Jonathan Scott futónak nagy meccs volt viszont, 18 kísérletből 158 yard és 1 TD jött neki össze, valamint Harlan Kwofie amerikai WR is hozta az elvártat, 7 elkapásból 83 yard és 1 TD. Rajtuk kívül viszont nincs kit kiemelni, és látszott, hogy amint őket kezeli a Nordic D, abban a pillanatban megszűnik a Rhein Fire offense.

Nem lesz triplázás az ELF-ben, így is kiemelendő teljesítmény volt a duisburg részéről, hogy a sok probléma ellenére eljutottak a rájátszásba, ahol végig versenyben tudtak maradni a náluk jobb és komplettebb ellenfelükkel szemben. A Rhein Fire-től idénre búcsúzunk, a Nordic Storm pedig szombaton utazik Bécsbe, ahol egyértelmű underdogként lépnek pályára majd a Vikings ellen.

Exit mobile version