Justin Herbert eddigi pályafutása során még soha nem lépett pályára az előszezonban – ez azonban most megváltozik. A Chargers irányítója maga kérte Jim Harbaughtól, hogy kapjon néhány snapet a Rams elleni szombati mérkőzésen.
Én mentem oda hozzá, és megkérdeztem: ’Hé, rendben lenne, ha játszanék?’ Az elmúlt években a terv mindig az volt, hogy pihenjek, de most szerettem volna érezni a pass rush nyomását, amit edzésen soha nem lehet igazán megtapasztalni.
– mondta Herbert a csapat honlapjának.
A Chargers 2020-as első körös választottja eddig sosem kapott lehetőséget felkészülési meccsen. Az újonc idényében az előszezont a COVID-19 miatt törölték, 2021 és 2023 simán pihentették, tavaly pedig egy lábfejsérülés hátráltatta.
Eredetileg már az előző héten, a Saints ellen bemutatkozott volna az előszezonban, ám Rashawn Slater súlyos térdsérülése miatt az edzői stáb inkább jegelte az ötletet. A hétvégén viszont a várakozások szerint tényleg pályára fog lépni.

