Több mint egy év után ismét láthatjuk a pályán J.J. McCarthyt, a Minnesota Vikings korábbi első körös irányítóját. Kevin O’Connell vezetőedző ugyanis bejelentette, hogy a fiatal QB pályára lép szombaton a Houston Texans elleni előszezonmeccsen.

McCarthy legutóbb 2024-ben, a tavalyi előszezon nyitómeccsén játszott, ahol két touchdown-passzt is kiosztott. Azonban a mérkőzés után térdfájdalmakra panaszkodott, később pedig kiderült, hogy meniscus-szakadása volt, amely véget vetett az újonc idényének. A helyét Sam Darnold vette át, aki a Vikingsot 14 győzelemig vezette, de a szezon végén mutatott gyenge formája miatt a csapat úgy döntött, hogy McCarthy-val vág neki a 2025-ös szezonnak.
A potenciálja egyértelműen sokkal jobb Darnoldénál, még ha a padlója talán alacsonyabban is van. A Vikings ezzel együtt egy nagyon erős kerettel rendelkezik, és ha McCarthy legalább egy közepes teljesítményt tud hozni, akkor a rájátszás lehet a minimum.
