TRADE: Játékoscserét hajtott végre a Jaguars és a Saints

Nem csak az Eagles és a Texans hajtott végre játékoscserét az éjjel, hanem a Jaguars és a Saints is, akik érdekes módon épp egymás ellen játszottak vasárnap este az előszezonban. A mérkőzés után pedig be is jelentették a cserét, mely szerint a Saints odaadja a belső védőfalember Khalen Saunderst a Jaguars center Luke Fortnerért cserébe.

A 29 éves Sanders kezdőként lépett pályára éjjel, de a nem hivatalos depth charton csereként tüntették fel. Nem valami ütős egyébként a Saints DT-sora, így kissé meglepő Sanders elcserélése, de vélhetően nem illett az új védőkoordinátor Brandon Staley rendszerébe. Így Davon Godchaux, Bryan Bresee, Nathan Shepard és a harmadik körös újonc Vernon Broughton maradt a poszton. Ebbe a rotációba azért befért volna tehetségből az ex-Chief Sanders. A Jaguarsnál Arik Armsteaddel, Maason Smith-szel és DaVon Hamiltonnal küzdhet a snapekért.

A 27 éves Fortner korábban harmadik körös volt, első két évében még kezdett is, de tavaly már csak csere volt a támadófal belsejében. A Saintsnek szüksége volt a mélyítésre a támadófalban, miután Will Clapp súlyos sérülést szedett össze és kihagyja a szezont. Mondjuk a Jaguars támadófala sem túl erős és mély, de láthatóan lemondtak már Fortnerről, aki újonc szerződése utolsó évébe lépett.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x