Travis Kelce úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint minden idők egyik, ha nem a legjobb és egyben legsikeresebb tight endje. Pedig ha a draftolása idején valóra vált volna a kívánsága, akkor könnyen lehet, hogy eltűnt volna a süllyesztőben. Ugyanis ha úgy történt volna, ahogy ő szerette volna, akkor nem a Chiefsben, hanem a Brownsban játszott volna.
Kelce Clevelandben nőtt fel, ott járt gimibe, majd Ohio államon belül maradt egyetemen is (Cincinnati), és mindennél jobban vágyott arra, hogy a Brownsban játszhasson. Ezt egyértelművé is tette a Browns akkor stábjának, amikor Rob Chudzinski támadókoordinátor irodájában járt a 2013-as draftot megelőzően.
Ott sírtam az irodájában és azt mondtam, hogy “kib*szottul meg fogok halni ezért a városért”. Konkrétan sírtam. Azt mondtam, hogy “elnézést, hogy ilyen emocionális vagyok, de itt nőttem fel az utca végén, kib*szottul mindent megtennék, hogy a Cleveland Brownsban játszhassak”. Úgy nézett rám, mint egy őrültre.
– mondta Kelce a GQ magazinnak.
Végül mind tudjuk, hogy Kelcet a Chiefs draftolta a harmadik körben, és azt gondoljuk, elégedett lehet a karrierével.
Ki tudja, hogy mi lett volna, ha a Browns draftolja? Lehet akkor is szuper játékos lett volna, de az is benne van a pakliban, hogy eltűnt volna a süllyesztőben. Mint a csapat akkori első- vagy harmadik körös választottjai, a pass rusher Barkevious Mingo és a cornerback Leon McFadden.

