A Cleveland Browns 0–2-es mérleggel kezdi a harmadik fordulót, de Kevin Stefanski vezetőedző kijelentette, hogy ennek ellenére sem lesz irányítócsere a csapatnál. A HC a Ravens elleni 41–17-es vereség után azt nyilatkozta, hogy eszébe sem jutott lecserélni Joe Flaccót, ugyanis nemcsak a QB, de az egész támadósor gyengén teljesített.

A 40 éves irányító szörnyen pontatlan volt (25/45), és mindössze 199 yardot, egy TD-t és egy interceptiont jegyzett, valamint volt egy fumble-je is, amiből TD-t szerzett a Ravens. Az első fordulóban ugyan ennél jobban teljesített, de nem sokkal és bőven lehet amellett érvelni, hogy mással próbálkozzon a csapat.
A meccs végén egyébként le is cserélte őt Stefanski, a helyére beálló harmadik körös újonc, Dillon Gabriel pedig megszerezte első touchdown-passzát az NFL-ben, illetve nem adta el a labdát (bár érdemes hozzátenni, hogy 34 pontos hátrányban volt már ekkor a Browns, és Gabrielnek összesen volt három passza).
