A Bucs és a 49ers is elveszített egy kezdő falembert
Nincs szerencséje a támadófalakkal sem a San Francisco 49ersnek, sem a Tampa Bay Buccaneersnek: mindkét csapat elveszített egy fontos kezdőt a második forduló után.

San Franciscóban Ben Bartch 4–6 hét kihagyásra számíthat, miután megsérült a lábfeje és már a múlt heti meccset is walking bootban fejezte be. Helyét az újonc Connor Colby vette át, aki Kyle Shanahan szerint remekül szállt be, és a harmadik fordulóban is kezdeni fog. A 49ers másik falembere, Spencer Burford is kisebb térdsérülést szedett össze, igaz, ő csak a speciális egységben szerepelt.
Tampában pedig többek között Luke Goedeke lábsérülése okoz gondot. A jobb oldali tackle – aki a szezon előtt írt alá egy négy évre szóló, 90 millió dolláros hosszabbítást – az első fordulóban sérült meg, majd a második héten rásérült. Bár nem számítanak súlyos problémára, több meccset is kihagyhat. Helyén az a Charlie Heck lép pályára, aki már az első két fordulóban is beugrott.