Site icon Fűzővel kifelé!

Csak sikerült megegyeznie a Steelersnek és Cam Heywardnak

Cam Heyward azzal fenyegetőzött, hogy nem fog pályára lépni az első fordulóban, ha nem kap új szerződést a Steelerstől. Nos, új szerződést nem kapott, de végül sikerült megállapodnia a csapattal egy bő $3 milliós ösztönző csomagról, amit hozzáadtak az idei béréhez. Ezek a rájátszásba jutáshoz és ottani győzelemhez vannak kötve, utóbbira utoljára 2016-ban volt példa.

Nem igazán sikerült tehát elérnie a célját Heywardnak, vélhetően azért ment ebbe bele mégis, mert a Steelers sosem tárgyal szezon közben, így elfogadta a legjobb ajánlatukat. Ezzel együtt nem gondolnánk, hogy elégedett lenne a jelenlegi helyzettel.

Heyward tavaly írt alá két évre $29 millióért, kora miatt nem akartak neki többet adni. Ehhez képest a liga egyik legjobbja volt 35 évesen is, All-Pro is lett, így jogosan mondhatja, hogy túlteljesítette az elvárásokat és ezért szeretne egy kis jutalmat. A Steelers azonban nem adta be a derekát.

Exit mobile version