Elveszítette kezdő pass rusherét az Eagles
Komoly veszteség érte a Philadelphia Eagles védelmét: a csapat IR-re tette Nolan Smith Jr.-t, miután a pass rusher vasárnap a Rams ellen tricepszsérülést szenvedett. A tervek szerint Smith a csapat 9. heti bye-ja után térhet vissza, vagyis legkorábban november 10-én, a Packers elleni Monday Night Football meccsen láthatjuk újra.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a játékos ugyanazon a karján sérült meg, amelyet februárban, a Super Bowl után műteni kellett, így akár hosszabb kihagyás is várhat rá. Ez elég komoly érvágás a csapatnak, ugyanis bár a 2023-as első körös védő eddig felemás teljes teljesítményt nyújtott, de a tendencia biztató volt.
Újoncként még csak 187 snapen kapott lehetőséget, de tavaly már 546 játéknál volt a pályán, melyeken 31 nyomásgyakorlás és hét sack került a neve mellé, a rájátszásban pedig különösen nagyot ment. Idén ugyan nem volt sackje, de hasznos eleme volt a védelemnek.