Michael Penix az NFL egyik legrosszabb irányítója idén, mögötte pedig a padon ott van az évi 45 millió dolláros Kirk Cousins. Ennek ellenére a Falconsnál fel sem merült, hogy leváltsák a tavalyi első körös QB-t.
Mike a mi irányítónk, abszolút bízunk benne. Vele megyünk tovább, ő a mi emberünk. Igen, rossz meccse volt, de nekünk is rossz napunk volt csapatként, és ilyenkor könnyű a vezetőedzőt, a koordinátort, vagy épp az irányítót először célkeresztbe venni. Úgy tűnik, most ő a soros, de ettől függetlenül nagyon messze vagyunk attól, hogy lecseréljük
– mondta Raheem Morris, a csapat főedzője (via PFT).
Penix az irányítók rangsorában jelenleg a 28. a passzpontosságban (58,6%), holtversenyben 35. touchdownokban (1), 19. passzolt yardban (605), 22. yard/kísérlet mutatóban (6,1), és 27. a passer ratingben (71,3). Emellett nulla pontra volt képes a Panthers nem túl acélos védelme ellen, konkrétan 50 százalékos pontossággal passzolt, és mindössze 172 yardot és két INT-t tudott felmutatni, mielőtt lecserélték.

