FK! Preview #4

Továbbra is tele van őrültségekkel a 2025-ös szezon a legnagyobb örömünkre, mert rengeteg bolond és kiszámíthatatlan meccset láthatunk hétről hétre. Megkezdődik az európai meccsek időszaka is, szóval az éjjeli baglyok akár négy sávban is nézhetnek NFL-t!

Luck of the Irish! Délutáni futball!

Minnesota Vikings @ Pittsburgh Steelers

A történelem első NFL alapszakasz-meccsét láthatjuk az ír fővárosban már délután fél 4-től, a Steelerst birtokló Rooney-család felmenőinek földjén. A Steelers idén mindennél agresszívabban tette fel a zsetonjait sztárjátékosaik egyéni villanására, hiszen sem az offense, sem a defense nem működik rendszer szinten, ellenben már annyi clutch megmozdulást láttunk a játékosaiktól három meccs alatt, mint másoknál talán egy alapszakasz alatt sem. Teljesen kiszámíthatatlan csapat, de aki még náluk is hektikusabb, az Carson Wentz, aki drive-on belül is képes megmutatni kétarcúságát, a Steelers győzelméhez ez lehet a kulcs. Múlt héten visszakapták a falba Christian Darrisaw-t, ami óriási hatással volt a passzjátékra, most pedig az elkapó Jordan Addison térhet vissza, hasonló hatásban reménykednek a szurkolók.

Reméljük az időjárás kegyes lesz és nem egy dagonyában kell játszania a csapatoknak, mert szórakoztató, őrült meccsre van kilátás, ahol tudomásunk szerint sok honfitársunk is kint lesz a nézőtéren.

19 órás sáv

Washington Commanders @ Atlanta Falcons

Óriási pofonba szaladt bele a Falcons múlt vasárnap, ami nem maradt áldozatok nélkül. Három fordulót követően eljött a pánikhangulat, a WR edző Ike Hillard lapátra került, mivel Bijan Robinson a csapat legjobb elkapója jelenleg – futóként. Zac Robinson támadókoordinátort pedig leparancsolták az oldalvonal mellé játékokat hívni, nem tudom ez miben változtat. Ahol változást akarok látni, az a leszedált Penix, engedjék már szabadjára, nem áll neki jól ez a kockázat nélküli játék. Ha van secondary, aki ellen ezt bevállalnám, az a Commandersé, amiről az egy szem Trey Amoson kívül semmi pozitívumot nem tudok írni.

Marcus Mariota eddig 3-0 a Commanders mezében amikor be kellett ugrania, szóval nem reménytelen a helyzetük Jayden Daniels hiányában. Ami aggasztóbb, az Terry McLaurin kiesése, akire több hetes kihagyás várhat. Nem hittem volna hogy ezt le fogom idén írni, de komoly ellenféllel néznek szembe, hiszen a Falcons védelme EPA/play alapon eddig az 5. leghatékonyabb egység, szóval szükség lesz Kliff Kingsbury minden trükkjére.

New Orleans Saints @ Buffalo Bills

Országos egyes, mondanák a lottózóban, és nehéz ezzel vitatkozni. A 0-3, és a legutóbbi kiütés ellenére tartom, hogy ez a Saints nem menthetetlen csapat, de nem a csúcsformában lévő Bills ellen mondanám azt, hogy megfordul körülöttük a világ. Majd a csoportmeccseiken! A hazaiak 34 szerzett pontot átlagolnak eddig, azt még el tudom képzelni, hogy ennél kevesebbet szereznek, de azt nagyon nehezen, hogy Rattlerék több pontot tesznek fel náluk. A Saints pont olyan forgatókönyvben reménykedhet, amivel múlt héten a Seahawks elkalapálta őket, vagyis a speciális egység elintézi, hogy a támadósornak minél kevesebb dolga legyen. Idén nem lehet olyat leírni hogy valaki teljesen esélytelen, de a Billsnek idén le van terítve a szőnyeg az első kiemelés felé, azt pedig nem egy ilyen könnyűnek ígérkező meccsen kell elszórakoznia.

Cleveland Browns @ Detroit Lions

A medvék téli, az oroszlánok úgy tűnik nyári álmot alszanak, hiszen az első heti vereség után visszatért a gyilkos ösztön a támadósorba, és ezer fokon pörögnek. Az ínyencek nem is kívánhattak volna jobb ellenfelet a Brownsnál ennek bizonyítására, aminek a védelme múlt héten emberfelettit nyújtva segített legyőzni egy másik csúcson pörgő északi offense-t. A vendégek számára nagyobb hangsúly van ezen a párharcon, mert tudják, hogy ez az egyetlen esélyük a győzelemre, hiszen Flaccóék biztos nem tesznek fel 20 pontnál többet – ellenben a védelem ki tudja harcolni, hogy az ellenfél se tegye meg ugyanezt. Goff ha biztonságban érzi magát, akkor képes MVP szintű játékra, ezt mindenképp meg kell akadályoznia Garrettéknek.

A hazaiak dolga valamennyivel kényelmesebb, mert Dawand Jones kiesésével tovább gyengült a Browns támadófala, és eddig sem muzsikáltak jól. Az újonc futó Quinshon Judkins rögtön letette a névjegyét és méltó örököse lehet a prime Nick Chubbnak, ha őt likvidálják Hutchinsonék, akkor kézben tarthatják a mérkőzést. Nehéz elképzelni, hogy egymás után két csúcsteljesítményt is kiprésel magából a Browns, a Lionsnak könnyebb elhinni, hogy ha vissza is esnek, akkor is legyűrik hazai pályán a Clevelandet.

Tennessee Titans @ Houston Texans

Houston, baj van! Minden várakozásomat alulmúlja ez a támadósor, de a 0-3-as mérleget azért túlzásnak érzem. Viszont a rájátszás helyeket nem érdemre osztják, márpedig ha 0-4-gyel, és két csoportvereséggel nyit a Texans, akkor nehéz helyzetbe kerülnek a playoff esélyeket illetően. Ez a tény, valamint a keretek közti különbség miatt úgy gondolom be fogja húzni ezt a rangadót a hazai csapat, illetve előbb-utóbb visszaadja az élet azokat az elbukott meccseket, ahol az utolsó másodpercekben kaptak ki.

Nashville-ben sem jobb a helyzet, kezd megint szétesni az organizáció. A héten elcserélték a másodéves, stabil kezdőnek számító Jaylon Brownlee-t gyakorlatilag egy marék szotyiért, ami arra utalhat, hogy az öltözőben eluralkodhattak a negatív hangok a sikertelen szezonkezdet után, amiket próbálnak elhallgattatni, a játékosok megdöbbent reakciója után nem tudom ez mennyire jó ötlet. Bármennyire is reménytelen csapat benyomását kelti a Titans, Cam Ward miatt még mindig megéri nézni a meccseiket. Szerencsére ugyanazt a játékot hozza amit utolsó egyetemi évében, semmi megúszós passz, csak a hero ball. Hozzáállásban így kell ezt csinálni, arról nem tehet szerencsétlen, hogy a fala nem védi meg, a legjobb elkapója meg egy negyedik körös újonc jelenleg, mert mindenki más szétdropolja magát.

Carolina Panthers @ New England Patriots

Ki tippelte volna meg, hogy a szezon első nullázására a Panthers borzasztó védelme lesz képes? A Patriots idén mintha direkt szívatná magát, múlt héten is egy abszolút nyerhető meccset buktak el azzal a sok fumble-lel, míg a Panthers a védelmi turnoverek miatt is nullázhatott. Nehezen hiszem, hogy mindkettő megismétlődik, ezzel pedig a hazaiak felé billenhet a mérleg nyelve, mert Youngról az eddig látottak alapján nehéz elképzelni, hogy a hátán cipelje az offense-t. Márpedig rá hárulna ez a feladat, a hazaiak eddig megölték a futásokat, mindössze 60 yardot engednek meccsenként, aminél csak a Browns engedett kevesebbet a mezőnyből.

Számomra meglepő, hogy a Patriots ennyire nincs ott fejben a meccseiken, egy Vrabel csapattól nem ezt várnám. Nagyon sok az egyéni hiba, ami győzelmekbe került már idén, és hiába vagyok eddig én is azok pártján, akik Maye-től többet várnának, ezeket nem lehet az ő nyakába varrni. Pozitívum lehet, hogy Christian Gonzalez úgy néz ki végre bemutatkozhat a szezonban, és remélem sokat lesz párban az újonc Tet McMillannel, hogy a nézők is lássanak egy jó párharcot.

Los Angeles Chargers @ New York Giants

Ha ezt a találkozót választod, akkor olyat látsz, amit még eddig sosem: Jaxson Dartot kezdőként NFL tétmeccsen! Dan Orlovsky, Tom Brady és Cam Newton is szót emelt az elmúlt napokban arról, hogy a QB nevelés mint olyan már egyre kevésbé létezik akár NFL, akár egyetemi szinten, és erre itt lehet az újabb példa. Dart ugyanis egy profi szintre semennyire nem felkészítő rendszerben játszott, amiből nem egyszerű beszállni, főleg ilyen támadófal mögött. Az eszemre hallgatva minden véleménnyel egyetértek, amik szerint iszonyat korai őt bedobni a kezdőbe, de a nézői énemnek nem tudok parancsolni, rettentő kíváncsi vagyok rá! Ha nagyon faék akarok lenni, akkor lényegében egy dolga lesz, hozzávágni Malik Nabershez a labdát, ő majd megoldja a többit. Ez a skill személyzet passzol Dart stílusához, tényleg az lesz a kérdés, hogy mennyi időt hagynak neki passzolni – és itt lehetnek a gondok.

Az idei szezon sok általam várt dolgot borít, az egyik ilyen az, hogy a Chargers nem behorpad, hanem három forduló után a liga egyik legjobban kinéző csapata lesz. Pláne Rashawn Slater sérülése után nem gondoltam volna ezt, de nem maradt áldozat nélkül, hogy eltüntessék a hiányát. Jim Harbaugh-ék beáldozták a futásblokkolást a passz protekcióra, aki látta már Harbaugh csapatait, az tudja, hogy ez neki olyan mintha a fogát húznák. Viszont az eredménye Justin Herbert élete formája lett, a 3-0-s mérleg meg őket igazolja. A Giants védelme a szezon előtti elvárásokhoz képest csalódás eddig, Dart kapcsán is csak az elvakultság miatt tudok bízni, de ez a meccs eléggé a Chargersnek áll. És mind tudjuk, hogy a Chargers pont ezeket a meccseket szokta elveszteni.

Philadelphia Eagles @ Tampa Bay Buccaneers

Két 3-0-s csapat összecsapásánál lelkesebb szokott lenni a szurkoló, de most kicsit keserű a szájíz, ha a mutatott játékot vizsgáljuk. A Buccaneers mentsége az, hogy meccsről meccsre nő a sérültjeik száma, illetve papíron három olyan meccset nyertek meg, ahol az utolsó másodpercekben szereztek csak vezetést, a múlt heti találkozót simán nyerniük kellett volna ha nincs a blokkolt mezőnygól, de így is visszajöttek. Az Eagles támadósora meg szimplán formán kívül van, a Rams elleni második félidős performanszot leszámítva nem láttunk tőlük érdemi produktumot idén. Az említett meccsen nehezítő körülmény volt Lane Johnson kiesése, a beugró Pryort meg ott verték meg, ahol akarták, de úgy néz ki Johnsonnak nem kell kihagynia ezt a találkozót.

Ettől még nem számíthat könnyű meccsre az Eagles, mert Todd Bowles ennek a csapatnak a kriptonitja, és nem nézem ki Kevin Patullo támadókoordinátorból, hogy ellenszert találna erre. Mégis a vendégeket gondoljuk esélyesebbnek, pedig két kulcsjátékost is visszakaphat a Bucs. Wirfs beállhat LT-nek, és kíváncsi vagyok, mit választ Josh Grizzard: marad a passzprotekció priorizálása, és akkor Barton lesz az RT, vagy szeretnék a futásokat jobban támogatni, amivel Barton visszamehet eredeti pozíciójába centernek. A másik rég nem látott arc Godwin kicsit problémásabb, mert októbernél hamarabb nem szerették volna pályára küldeni, de Mike Evans sérülése miatt sürgőssé vált a visszatérése, főleg hogy Egbuka sem 100%-os. Vic Fangio kezében megvan az a játékos alapanyag, ami ezt ki tudja használni, szóval jó kis csörtére számítok, ahol a tét az NFC trónja.

22 órás sáv

Indianapolis Colts @ Los Angeles Rams

Egészen elképesztő ez a Colts idén. Jonathan Taylor a liga legjobb formában lévő futója, a támadófal ismét 2-3 évvel ezelőtti formáját idézi, Warren ugyanazt hozza amit 2024-ben egyetemi védők ellen, amire egyáltalán nem számítottam, és végre stabilitást találtak az irányító poszton is, tökéletesen hajtja végre Steichen terveit Daniel Jones, szokatlanul jól vigyáz a labdára, és ez a kulcsa ennek a sikeres támadósornak. Az offense jogos magasztalása mellett kapjon figyelmet a Lou Anarumo vezette védelem is. Nem látványos a változás, de kellett az edzőcsere azért, hogy tudjon fejlődni az egység.

A Ramsnél is összességében pozitív megítéléssel találkozhatunk, hiszen Stafford háta egyelőre bírja a strapát. A támadófalért viszont már lehet aggódni, a futójáték emiatt idén eléggé döcög, de legalább pislákolásokat már láthattunk az Eagles ellen. És ha már a múlt vasárnapi meccs, borzasztó fájó vereséget szenvedtek el a legnagyobb NFC kihívóval szemben, ráadásul idegenben, és nem sikerült győzelemre váltani a meccs nagy részében tartó fölényüket, ami miatt extrán motiváltak lehetnek. A passzsiettetésre viszont nincsenek szavak, ez a fiatal védőfal imádnivaló, jó kis matchup lehet a Colts OL-lel való hadakozásuk. Nagyon meglepődtem a Rams ekkora fölényén a tippjeinkben, mert egyrészt ők sem annyira meggyőzők, ráadásul a Colts idén mindenre rácáfolt eddig, érzem a csapdát.

Jacksonville Jaguars @ San Francisco 49ers

Shanahanéknél ad és elvesz az élet egyszerre: megkapták a liga legkönnyebb sorsolását, ezzel úgy állnak 3-0-lal, hogy minden héten sorra esnek ki a kulcsjátékosaik, és immár két hete Mac Jones vezetésével tudnak nyerni. Brock Purdy visszatérése lehetséges opció lehet most vasárnap, de hogy ki fogja elkapni a passzait, az lehet csak a meccs előtt fog kiderülni, hiszen mindenki, és még az apjuk is sérült.

Nick Bosa kiesése óriási fájó pont, mert Robert Saleh nagyon hamar ráncba szedte ezt a fiatalokkal teletűzdelt egységet, aminek a veterán passzsiettető volt az egyik alapja. És ha már védelmek, ezen a meccsen találkozik a liga 10 legkevesebb yardot engedő defense-éből kettő is, szóval a védőfoci szerelmeseinek érdekes lehet ez a meccs. A vendégek számára ez a tény inkább csalódás, mert Liam Coen azért érkezett, hogy végre lássunk már abból a Trevor Lawrence-ből valamit, akit minden idők QB prospectjének tartottak 2021-ben, de egyelőre az ő teljesítményén nem érződik semmi érdemi változás. Nem úgy a futásokon, ami szinteket ugrott a tavalyi borzadály óta. Egy klasszikus, régi vágású futballra van kilátás, futásokkal és védelmek háborújával, és nem gondolom, hogy a Jaguars egészséges skillállománya akkora fölényt érne a hazaiakkal szemben, hogy rájuk tippeljek.

Baltimore Ravens @ Kansas City Chiefs

A menetrend készítésekor joggal merült fel a kérdés, hogy miért nem ez lett kiemelt meccs a fordulóból, de két 1-2-es csapatról beszélünk, szóval valamit előre tudhattak! Nagyon mókás csapat a Ravens ebből a szempontból, a legtöbb pontot szerzik meccsenként, és a második legtöbbet kapják, nyilván ezen nem segít, hogy két powerhouse támadósorral is farkasszemet néztek. Hát a Chiefs max papíron az, a meccseiken látottak alapján ez egy teljesen közepes támadósor, de még lehet az is hízelgő jelző számukra. Semmi nem működik, az OL-ben amennyit hozzáad Simmons újoncként, annyit elvesz a túloldalon Taylor, a futójáték teljesen hasznavehetetlen eleme az offense-nek, és a célpontok sem tudnak annyit hozzátenni, hogy itt reális esélyük legyen a győzelemre. Xavier Worthy hiányában színtelen-szagtalan ez a passzjátéknak nevezett valami Missouriban, és ezért már Andy Reidet is számon kell kérni, de az imák meghallgatásra találtak, és a másodéves elkapó újra pályán lesz.

Lamar Jacksonnak eddig inkább keserédes emlékek jutnak eszébe, ha a Chiefs ellen kellett játszania, de ennél jobb alkalmat nem kaphat arra, hogy egyik mumusát a földbe tiporja. Meglepően sok az egyéni hiba ebben a csapatban, de még így is őket tekintjük favoritnak, mert a hazaiaknál nem csak a támadósor csalódás, de a védelemből is hiányoznak a nagy játékok. A Ravens számára egy vasárnapi győzelem tie breaker előnyt is jelenthet, és 1-3-ra lökheti az egyik legnagyobb riválisát, amiből már nehéz feladat lesz rájátszásig elmászni, főleg ha nem történik változás a játékukban. Ez, valamint a Chiefstől látottak olyan dolgot hoztak, amire nem tudom mikor volt utoljára példa: a Chiefs győzelme hero picket jelenthet Jarrednek.

Chicago Bears @ Las Vegas Raiders

A két csapat körül megfordult a világ. A Raiders a Patriots idegenbeli legyőzésével nyitott, ahol egy pillanatra elfelejtettük, hogy ez a védelem nevekre az egyik leggyengébb a ligában, Maxx Crosby ide vagy oda. Az offense pedig úgy tudott haladni, hogy Ashton Jeanty bemutatkozása elég szürkére sikerült, talán a baljós jeleket a támadófalban már ekkor sejteni lehetett. Azóta úgy kaptak ki két meccsen, hogy esélyük sem volt a győzelemre, és legutóbb Marcus Mariota fektette a védelmet két vállra. Az OL hatalmas csalódás, ennél többet vártam tőlük, és Jeantyről is kiderült, hogy amit meg lehet csinálni college védőkkel egy gyengébb konferenciában, azt a profikkal már nem olyan egyszerű megtenni.

A Bearsnél pont fordítva történtek az események, az első héten kiderült, hogy akármekkora géniusz Ben Johnson, idő kell mire látszanak a változások. Erre a harmadik fordulóig kellett várni, ahol már egy normális offense teljesítményt láttunk a teljes meccset tekintve, még úgy is, hogy a futójáték itt sem akar működni, sem az OL, sem a futók hozzáadott értéke nem elég hozzá. Cserébe a másodéves Rome Odunze kivirágzott, és csak idők kérdése, hogy mikor veheti fel a ritmust a többi skill játékosuk, ami nevekre továbbra is impozáns egység. Talán a recency bias miatt, de a Bearst gondoljuk esélyesebbnek, mert jobb hangulat uralkodik jelenleg a chicagói öltözőben.

Sunday Night Football

Green Bay Packers @ Dallas Cowboys

Minden szem a Green Bay-i 1-es számú játékosra szegeződik majd, hiszen Micah Parsons visszatér az AT&T Stadiumba immár ellenfélként, valószínűleg motiváltabb lesz mint valaha, hogy Jerry Jones házában bizonyítsa mekkora hibát követett el a tulajdonos. Bár ezt azóta a saját játékosai is rendre bizonygatják, a passz elleni védekezés teljes csőd jelenleg, Trevon Diggst  olyan arcpirító módon verik meg az elkapók, hogy az ember inkább eltakarja a szemét. Szerencséjükre Prescott továbbra is nagyon jó, de CeeDee Lamb kiesésével fontos célpontot vesztett, így George Pickensnek kell fellépni első számú opcióvá, ami az NFL legnagyobb hangulatembereként nem túl bíztató.

A Packers egy józanító tökönrúgásból érkezik Dallasba, ahol egy győzelemmel szeretnék feledtetni a múlt heti blamát, egyben jó szájízzel menni bye weekre. Az első két fordulóban a rotált támadófal ellenére is hatékony offense-t irányított Jordan Love, noha hiányérzetei azért voltak embereknek. Josh Jacobstól és a futójátéktól én többet vártam, és ennek javítására lehet most sem lesz sok esély. Nem csak Parsons, hanem Kenny Clark is bosszúmeccsre készül, aki méltatlanul elhallgatott alanya ennek a blockbuster üzletnek, de elérte azt a hatást amit Jonesék reméltek, feljavult a futás elleni védekezés. De amíg tehetetlenül állnak az ellen, hogy szétpasszolják őket, addig ez ragtapasz a nyílt sebre. Én picit érzem a csapdameccset ebben a párharcban, de így is egyöntetű Packers győzelemre számítunk.

Monday Night Doubleheader

New York Jets @ Miami Dolphins

A nagyjából egyszerre rendezett hétfő esti meccseknél kicsit bosszús az ember, hogy az egyikről lemarad. Na ez a helyzet biztos nem igaz az AFC East csoportmeccsére, ahol két borzasztóan alulteljesítő csapat néz szembe egymással. A hazaiak egy kilátástalan vereséggel nyitottak, azóta szerintem sokkal biztatóbb játékképet láthattuk tőlük, viszont a győzelem így is elmaradt. De ha már azt elérték, hogy nem akar mindenki visszavonulni inkább mintsem pályára lépjen, addig ez segít megúszni a teljes összeomlást, az edzői stábnak viszont így is rezeg a léc a munkabiztosságát illetően.

A Jets már két részeg meccsen is túl van, közrefogva egy brutális kiütést, amit a Billstől kaptak. Justin Fields visszatérése az agyrázkódásából kérdéses, de nincs akkora különbség közte és Tyrod Taylor között, ez a szomorú helyzet, főleg hogy Garrett Wilsonon kívül nem várható el senkitől, hogy mozgassa a láncokat. Megjósolhatatlan meccs, ahol a vendégeket gondoljuk esélyesebbnek a kérdéses irányítóhelyzet ellenére is, pedig összességében a Dolphins mostanában jobb csapat benyomását kelti. Valaki legalább örülhet, mert esélye van arra, hogy ne legyen nyeretlen, ha pedig mázlink van, akkor egymás ellen is egy pisztolypárbajt rendeznek, hogy megérje virrasztani a meccsért.

Cincinnati Bengals @ Denver Broncos

Ha Joe Burrow játszana…. de sajnos nem játszik, így megint Jake Browningnak kell megoldania a dolgokat, amiből múlt héten nem volt sok köszönet. A Bengals számára amúgy is hízelgő a játék képe alapján ez a 2-1-es mérleg, de egy lyukas garast nem tennénk arra, hogy a denveri védelem ellen sikerül meccset nyerniük. Az egyetlen esélyük az lehet, ha lehozzák a hazaiakat a saját mocsarukba, hiszen Bo Nix komoly sophomore slumpban szenved, nem olyan éles ez a támadósor jelenleg, de a Bengals védelmében sem érzem az erőt, hogy erre képes legyen. A Broncos két veresége összesen 4 pontos különbséggel született, szóval a mérleg itt inkább a másik irányba lehet torz, ez továbbra is egy jó csapat benyomását kelti, igaz a náluk gyengébbek ellen. Itt sem lesz más a helyzet, ezt meg kell nyernie Paytonéknak.

Videós beharangozó és spread tippek

A Tippverseny állása három hét után (egyenlőség esetén ABC sorrendben)

Támogatók 36-12
balentin 35-13
Maetthy 35-13
Patrik 35-13
Atreus 34-14
bladzs 34-14
katonadani 33-15
Höri 29-19
Jarred 28-20
renningan 28-20
alatriste 26-22
chester 23-25

 

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Torony
Torony
2025-09-27 17:17

Mondjuk aki kapott jegyet Dublinba azt irigylem… hogy nyomdafesteknel maradjak?

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2025-09-28 22:30

Jó, hogy betettem a Commanders, Charger párost a tippjátékban survivorre. Így, az eredmények ismeretében ez egy “kiváló” döntés volt…

Last edited 4 months ago by Hurrá Torpedó
2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x