Purdy még nem kezd a héten, de a padra talán már leülhet

Brock Purdy hivatalosan kérdőjeles besorolást kapott a 49erstől a hétvégi Cardinals elleni találkozóra a váll- és lábujjsérülése miatt, így azt gondolhattuk, akár lehet is esélye arra, hogy kezdőként lépjen pályára. Kyle Shanahan azonban hideg vizet öntött ezekre a gondolatokra, hiszen elmondása szerint “nagyon valószínűtlen”, hogy Purdy kezdjen vasárnap, de azt reméli, hogy második- vagy harmadik számú irányítónak be tud öltözni.

Így tehát Mac Jones fog most is kezdeni, aki nem játszott rosszul múlt héten a Saints ellen, az első olvasásokat rendre jól meg tudta dobni, ellenben ha második vagy harmadik olvasásra kellett továbbmenni, akkor azért sokszor gondba került és többször is sackelték a hezitálása miatt. A Cardinals védelme vélhetően több ilyen hezitálásra tudja majd késztetni egyébként, szóval érdekes kis matchup lesz ez.

Mindenesetre az látszik, hogy javul Purdy állapota, így azzal kalkulálhatunk, hogy jövő héten már ő fog kezdeni a Jaguars ellen.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x