Sok őrült statisztikát hozunk a Ravens-Lions után

Kiváló mérkőzést hozott a hétfő esti rangadó a Ravens és a Lions között, aminek kapcsán több érdekes statisztikát is tudunk hozni, elsősorban az NFL Research és az ESPN Research jóvoltából.

Például hogy a Lions történetében utoljára 1936-ban fordult elő olyan, hogy két játékos is 2+ touchdownt fusson egy mérkőzésen. Akkor Ernie Caddel és a Hall of Famer Dutch Clark tette meg ezt, most pedig Jahmyr Gibbs és David Montgomery.

A Lionsnél maradva az utóbbi két meccsen feltettek 90 pontot a táblára, amire 1962 óta nem voltak képesek.

A Ravens pedig az első három meccsén tett fel 111 pontot a táblára, ami a legtöbb negatív mérleggel álló csapattól az NFL történetében. Szintén az első csapat lett a Ravens a Super Bowl érában, amely 100+ pontot és 300+ futott yardot pakolt fel a táblára az első három meccsen, mégis negatív mérleggel áll.

Lamar Jackson az első irányító lett az NFL történetében, aki az első három meccsen 10+ támadó TD-t szerzett, nem adta el a labdát, mégis negatív mérleggel áll.

A legdurvább talán most következik: Lamar a 10. irányító 9+ passzolt touchdownnal és 0 interceptionnel 3 meccs után. És neki több veresége van (2), mint a másik kilencnek összesen (1).

Egyébként a futójáték sem működik a Ravensnél, hiszen mióta Lamar az irányító, most először fordult elő velük, hogy két egymást követő meccsen 100 futott yard alatt maradjanak. Derrick Henry pedig kétszer egymás után 50 yard alatt maradt, miközben három meccsen 3 fumble-t vétett 43 labdaérintésből. Az utóbbi két idényben 694 labdaérintésen volt ugyanennyi fumble-je.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x