Touchdown #2 – Bengals és Eagles offense, McCarthy szenvedése, no meg egy kis Brady

Minden forduló után van mit tanulni, szóval minden kedden hozunk egy touchdownnyi (6+1) gondolatot, tanulságot, take-et. Kíváncsian várjuk a Bengals offense-t Burrow nélkül, az Eagles támadósorát rossz nézni, McCarthy nem áll készen, a Jaguars egyelőre nem kapja meg, amit remélt Travis Huntertől, Tom Bradynek pedig a jelek szerint mindent szabad…

? Ne vegyük készpénznek, hogy összeomlik a Bengals

Joe Burrow megsérült, és amikor egy top4-es irányító kiesik, akkor egyből azt gondoljuk, hogy vége a dalnak, lehúzták a rolót. A Bengals azonban különleges eset ilyen szempontból.

Nem azért, mert Jake Browning olyan jó irányító lenne mint Burrow, közel sem. De egy jó csereirányító, és amikor játszania kellett, a támadósor nem esett vissza. Sőt, 2023-ban, amikor 7 meccsen játszott Burrow sérülése után, akkor konkrétan még javult is a támadósor pontokban, yardokban, EPA-ben, sikerességi rátában.

És ismét csak nem azt mondom, hogy akkor ezzel jól járt a Bengals, csak azt, hogy ne temessük őket. Mert meg fog változni az offense felépítése, ráadásul az előnyére fog változni. Burrow eléggé ragaszkodik a saját elképzeléseihez, és Zac Taylorék igyekeztek ezek köré építeni a támadósort – láthatóan jól is működik a dolog, hiszen Burrow elit, ahogy a Chase-Higgins duó is.

De mi van akkor, ha Burrow-t kivesszük az egyenletből és rábízzuk a dolgokat Taylorra? Akkor egy merőben más offense-t látunk. Sokkal kevesebb empty formation, jóval több under center játék, ami hatékonyabb futójátékhoz vezet és könnyebb helyzetbe hozza a támadófalat is. Taylor a McVay-fáról érkezik, és tudjuk, hogy ez a rendszer működik a mai NFL-ben. Meglátjuk Browning mit tud lerakni az asztalra, de nem kizárt, hogy az offense hatékonysága nem fog visszaesni.

Az már más kérdés, hogy nagyon nehéz sorsolás jön: Broncos, Vikings, Lions, Packers. Ebben talán három top5-ös védelmet találunk, szóval könnyen lehet, hogy rosszul fognak öregedni a fenti soraim, főleg hogy a védelem még mindig gyenge lábakon áll.

? A tush push megtestesíti a jelenlegi Eagles offense-t

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
14 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Jani_Kovacs
Jani_Kovacs
2025-09-16 11:51

Sikerült pár meccset vissza néznem…
Néhány “érdekes” dolgot észre is vettem-
Bjeela megváltó,körömfestője szépen el nevetgél a pálya szélén 52 pontos égés közben…
A KC ugyanez… 10 pont hátrányban totál vicces kedvükben vannak…
Mahomes már tavaly sem volt elit és most sem az.
A vasasnak hol van a védelme?
Mayfield évek óta top10,de nagyon alul értékelt.
DJ szárnyal, Höri nagy örömére…
Szóval, van itt még téma. Szerencsére! :)

atis123juve
atis123juve
2025-09-16 11:57

Brady erről azt mondta, hogy a csapat meetingeken, amit megkérdez, arra nem muszáj válaszolniuk a csapatoknak.Nyilván a csapatok sem hülyék, gondolom csak nem mondanak neki el olyat, vagy adnak át olyan infot, ami közvetlenül árthat nekik.Nyilván lehetnek módszerek, meg eszközök, amiket láthat, de nem hiszem, hogy azok hétpecsétes titkok lennének.

Last edited 7 months ago by atis123juve
bollokg
bollokg
Reply to  atis123juve
2025-09-17 08:15

Ez így azért szerecsenmosdatásnak tűnik. Úgy gondolod, hogy a csapat meetingeken inkább nem beszélnek meg semmit? Ezek nem sajtóesemények, hanem a csapatok beszélik át a meccseket. És az is garantált, hogy a kollégái is úgy beszélik át a meccs közvetítéseket, hogy Brady ne halljon semmit. Ebben a helyzetben nagyon sok sportszerűtlen lehetőség van kódolva.

Ragi
Ragi
2025-09-16 14:25

Hunter ordas nagy bust lesz.. ezt már a draft előtt mondtam, erre jött ráadásként hogy a Jaguars vitte ki

atis123juve
atis123juve
Reply to  Ragi
2025-09-16 21:47

Ne is mondd. Én is felültem a hypnek és kihoztam fntasyban. Igaz csak maradékként. Akkor még azt reméltem tőle, hogy a védő snap-ekkel együtt legalább egy tizenpár pontot hoz. Hát eddig nem igazán jött be…

Ragi
Ragi
2025-09-16 14:26

TB-nek mindent is szabad..

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2025-09-16 14:45

Én nem gondolnám ennyire túl ezt a Brady ügyet.
Akikkel kapcsolatban van tévésként, azok tisztában vannak azzal, hogy egy másik csapatban érdekelt. Nyilván nem fognak olyat nyilatkozni hogy ebből ő következtetéseket vonjon le. (Meg amúgy is ez legalább nyílt ügy, nem mint Gipsz Jakab tévés mikrofontartó, aki ugyanúgy elkottyanthat egy-két dolgot pénzért másnak úgy hogy sose tudod meg.)

Meg ki a fax nyilatkozna bármi kényeset egy tévének eleve, hacsak nem akarná viszontlátni a Telesportban a híradó után.

bollokg
bollokg
Reply to  Hurrá Torpedó
2025-09-17 08:19

A tévések részt vehetnek csapat meetingeken (nem sajtóesemény), hogy tudjanak készülni a közvetítésre belsős infóval arról, hogy mit fognak játszani a csapatok. Ezeket ők nem adják ki, nade ebben a szituban egy másik, rivális csapat tulajdonosa is beül ezekre a meetingekre… Nem véletlen, hogy eddig ilyenre nem volt lehetőség és példa.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  bollokg
2025-09-17 10:23

példa: X – Y NFL meccs. Megtudja a belsős infót, hogy most X inkább futni fog, és screenekkel fog operálni, védelemben inkább a futásmegállításra helyezi a hangsúlyt a Y elleni meccsen. és persze a másik csapattól is megtud ilyen infókat előre.
Ami ugye csak erre a meccsre vonatkozik, és mindenki látni is fogja a meccsen (feltéve ha a előre eltervezett taktikát tudják futtatni)

Semmi olyan extra infóhoz nem jut, amit mások ne látnának később a meccsfelvételek elemzésével (csak előbb jut hozzá). Szóval ha később játszana is valamelyik csapat ellen az ő csapata akkor ezeket az infókat videózással úgyis megkapta volna.

Nem a véletlen miatt nem volt erre eddig példa, hanem azért mert egyik tulaj sem volt tévés is egyben. És igény sem volt erre szerintem. Mivel nem volt példa, ezért erre lehetőség sem volt. Most van, megnézik (NFL szinten) tudnak-e ehhez alkalmazkodni.

Last edited 7 months ago by Hurrá Torpedó
ThySoul
Reply to  Hurrá Torpedó
2025-09-17 10:58

Elméletileg már jelezte pár csapat hogy nem tetszik nekik a Brady helyzet szóval nem csak itt tartják unfairnek a dolgot

atis123juve
atis123juve
Reply to  ThySoul
2025-09-17 17:01

Én Brady fanként befolyásolt vagyok. De őszintén ezek a dolgok egyre kevésbé érdekelnek már, hogy fair vagy nem fair. Eleve nehéz komolyan venni az NFL csapatok panaszkodását dolgot, mióta látom, hogy egy csomó tulaj mennyire lesz*arja, hogy mi van. Számukra aprópénzbe kerülő dolgokra nem költenek. Ezeréves gondolokdásmód. Mintha a százhektáron gazdálkodó gazda, aki lóval szánt, ppnaszkodna, hogy x dolog még nehezebbé teszi az életetét. Egyre inkább igaznak tartom a Moneyball idézetét. “A tulajdonosoknak mindegy ki nyeri a bajnokságot, így is úgyis pezsgő a vége”….. Az F1, amit szorosabban követek, is csak ráerősít erre. Ott még a versenyen is nehéz eldönteni, hogy mi a fair, meg nem fair.

atis123juve
atis123juve
2025-09-16 22:03

Aham szezon előtt arról volt szó, hogy harmatgyenge a D, és ez be is bizonyosodott most. Ha a D nem fog fellépni, abban biztos lehetsz, hogy a Zac Taylor féle O Burrow nélkül nem fog minden meccsen 30-35 pontot feltenni. Mert most úgy tűnik, hogy ennyi fog kelleni. Burrow-val is felülről karcolta az 50% esélyt, most meg tuti alatta van.

Last edited 7 months ago by atis123juve
Kopi3.14
Reply to  atis123juve
2025-09-17 17:23

Elég lesz a 30-35?

atis123juve
atis123juve
Reply to  Kopi3.14
2025-09-18 13:29

Azért átlagban az ellenfelek se raknak fel olyan sokat. Pláne, ugye, ha kevesebbet csinálnak. Az ellenfél is kevésbé lesz motivált.

14
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x