A Rams legyőzte a Titanst vasárnap (vagyis Matthew Stafford már 31 legyőzött csapatnál jár), a siker azonban áldozatokkal járt. Ahkello Witherspoon ugyanis eltörte a kulcscsontját, amely miatt akár 3-4 hónap kihagyás is várhat rá.

A 30 éves játékos az elmúlt három évben kezdett a nem túl acélos Rams sacondaryben és a gárda legjobb cornerének számított. Már amikor pályára tudott lépni, ugyanis tavaly is csak 598 snapen játszott sérülések miatt. A hiányában Cobie Durant, a Commanders 2023-as első körös bustja, Emmanuel Forbes, valamint Darious Williams számít a gárda három legjobb cornerének, így nem lenne meglepő, ha majd érkezne valaki a piacról.
–
A Rams mellett a 49ers is győzött a második fordulóban, amihez Mac Jones korrekt játéka is kellett. A csapat pedig már most bejelentette, hogy a Patriots korábbi első köröse fog kezdeni a harmadik fordulóban, ugyanis esélytelen, hogy Brock Purdy visszatérjen a kezdőbe.
