2023 óta Baker Mayfield és Jared Goff uralja a ligát
Karrierjük egy bizonyos pontján Jared Goff és Baker Mayfield is óriási bustnak tűnt. Most viszont mindkét korábbi 1/1-es az NFL legeredményesebb irányítói között van, sőt bizonyos szempontból uralják is a ligát.

A 2023-as szezon kezdete óta Goffnak van a legtöbb passzolt yardja az NFL-ben 10 594 egységgel, míg Mayfield a második 10 083 yarddal. Touchdown-passzok terén holtversenyben az elsők 81 TD-vel. Ki gondolta volna ezt, amikor olyan korszakos irányítók játszanak egy időben, mint Patrick Mahomes, Josh Allen, Matthew Stafford, Lamar Jackson vagy Joe Burrow.
Goffot eredetileg a Rams választotta ki, Super Bowlig is jutott vele a gárda, de aztán annyira összezuhant, hogy még két első kört is adott mellé a csapat Staffordért cserébe. Ehhez képest nemcsak, hogy kétszer is PO-ba jutott vele a Lions, de története során vele nyerte meg először az NFC North-ot a gárda (ráadásul már kétszer is), vele lett először első kiemelt a franchise, illetve vele jutott először NFC-döntőig.
Mayfield a Browns 1/1-ese volt, de nem tudott csodát tenni és lecserélték Deshaun Watsonra, majd megbukott a Panthersben is. Egy ramses kitérő után azonban megtalálta a helyét a Bucsban és sorozatban háromszor nyerte meg vele a csapat a csoportot, idén pedig az NFC legjobb mérlegével rendelkeznek.
Hétfőn pedig egymás ellen lépnek pályára.
Ez a passzolt yard. Hát a legjobb irányítók mindig nyertes csapatban játszanak, a nyertes csapatok meg már sokszor futnak, ahogy Dani sokszor mantrázza, szóval ez stat mindig is csak korrelált a sikerrel.