Site icon Fűzővel kifelé!

A Chargers visszatért, kiütötte a Vikingst

A Chargers az utóbbi négy meccséből hármat elvesztett (és a katasztrófa Dolphinst is csak éppen hogy meg tudta verni), azonban most a csütörtök esti rangadón hazai pályán a Vikings ellen meggyőző játékkal, nagyon simán tudott diadalmaskodni. 

A Vikings kezdte a mérkőzést, és gyakorlatilag azonnal lehetett látni, hogy itt a Chargers lesz fölényben. Gyorsan leparancsolták Wentzéket a pályáról, és jöhetett Justin Herbert. Akinek viszont az első passza úgy tűnt, hogy egy csúnya pick-six lesz, de Isaiah Rodgersnek nem adták meg az elkapást. Ha ez megvan, lehet teljesen máshogy alakul a mérkőzés.

De nem lett meg, innentől pedig nem lehetett fogást találni a Chargersön. Az első félidőben négy támadást vezettek, ebből három touchdownnal ért véget (Oronde Gadsden, Kimani Vidal és Ladd McConkey szerezték), plusz a negyediknél is eljutottak mezőnygólig, de abba Cameron Dicker idén először belehibázott. Mindeközben a Vikings csak egy sikeres mezőnygólra volt képes, illetve az utolsó másodpercben egy kihagyott mezőnygólra, így 21-3 állt az eredményjelzőn a félidőben, amikor 266-93 volt a yardarány és a Chargersnek közel annyi first downja volt, mint ahány játéka a Vikingsnak.

A majdnem pick-six után Herbert gyakorlatilag tökéletes volt: félidőben 14/18, 191 yard, 2 TD, plusz 51 futott yarddal vezette a csapatát. A védelem is odatette magát, 3 sack, 4 leütött labda – sokkal jobban mutattak, mint az utóbbi hetekben.

A második félidő már szinte érdektelenségbe fulladt. A Vikingsnak egy TD-t sikerült szereznie, de ahhoz is rengeteg segítség kellett. Egy felpattanó labdából szereztek interceptiont, majd a red zone-ban mezőnygól-kísérletre 12-en voltak fenn a védők a pályán, így inkább nekimentek 9 yardról, amikor ismét dobtak a védőkre egy zászlót, és akkor utána Jordan Addison révén összejött a becsület hatpontos. De ennyiben ki is fulladt a támadósor, dobtak még egy interceptiont, és az egész meccsen 164 yardot tudtak csak szerezni, az első sikeres futásukra pedig több mint 58 percet kellett várni, mikor már csak a cserék voltak fenn.

A Chargers mindeközben feltett még egy TD-t Tre Harris révén, plusz három mezőnygólt, így alakult ki a 37-10-es végeredmény. Összesen 416 yardot szereztek 9 támadás alatt, 29 first down került a nevük mellé, megsemmisítették Brian Flores védelmét felső 10%-os sikerességi rátát produkálva. Kimani Vidal 117 yardig és egy TD-ig jutott, Ladd McConkey és a berobbanó újonc tight end, Oronde Gadsden együtt 165 yardot és 2 TD-t kapott el.

A Vikings minden szempontból pocsék volt, ez egy alsó 4%-os EPA/play mutatót érdemelt teljes offense-t tekintve (és alsó 3%-os sikerességi rátát). Carson Wentz láthatóan sérült bal karral játszott, de ez sem mentesíti a szörnyű játék alól. De legalább a szurkolóknak nem kell azon gondolkodniuk, hogy mi lesz jövő héten, amikor JJ McCarthy vélhetően felépül: a másodéves játékos jön majd vissza a kezdőbe.

Exit mobile version