A Packers nyögvenyelősen nyert, újabb gyenge Londoni meccs, sima Browns győzelem
A Packers eléggé nyögvenyelősen tudott csak nyerni a Cardinals ellen, az NFL továbbra sem tud minőségi meccset vinni Londonba, a Browns lesimázta a Dolphinst, a Bears pedig megverte a Saintst.
Green Bay Packers @ Arizona Cardinals 27-23
Rettentően megszenvedett a Packers a Kyler Murray nélkül felálló Cardinalsszal. A hazai védelem remekül fogta meg a Green Bay futójátékát, és ugyan csak egyszer sikerült sackelni Jordan Love-ot, de végig nyomás alatt játszott a Packers irányítója. Ennek az lett az eredménye, hogy a vendégek az első félidőben mindössze hat pontot szereztek, ráadásul ebből három egy hatalmas Cardinals hibából eredt: Love-éknak hét másodpercük volt a szünet előtt, de egy 22 yardos passzal sikerült eljutni az ellenfél 43 yardosáig, és Lucas Havrisik bevágta a 61 yardos próbálkozást – és ez végül sorsdöntő volt.
McBride for a #Cardinals TD before halftime! pic.twitter.com/e0vWMSxVmr
— Game Chalk Sports (@gamechalksports) October 19, 2025
Eközben a Cardinals offense nagyon szépen haladt. Folyamatosan sikerült eljutni a red zone közelébe, de aztán Micah Parsons és a Packers pass rush rendeltetésszerűen megérkezett, így hiába volt bőven jobb a hazai csapat, a félidőre mindössze 13-6-ra vezetett.
A harmadik negyed felemásan indult. A Green Bay 3&outtal kezdett, viszont az ellentámadásból a Cardinals elhagyta a labdát, amit azonnal megbüntettek Love-ék. Ezt egy gyors TD-váltás követett, csak úgy szórták a nagy labdákat az irányítók. A negyedik negyed kezdetén így 20-20 volt az állás, és az Arizona támadhatott.
A starfish and then a spike… must have been a Tucker Kraft TD!
📺: FOX pic.twitter.com/UFxzn63IY4
— Green Bay Packers (@packers) October 19, 2025
Jól is ment az akció, sikerült eljutni a Packers 8 yardosáig, de ott egy rossz középső futás, egy sikertelen passz és egy újabb sack után csak mezőnygólt sikerült összehozni. A vendég támadósor viszont ismét beleállt a földbe, a Cardinals pedig úgy döntött, hogy végleg lezárja a meccset és agresszíven nekimentek egy 4&1-nek a saját 48 yardosukon. Csakhogy a QB-sneak nem sikerült, a Packers pedig több negyedik kísérletet is megoldva végül TD-t szerzett és átvette a vezetést.
Ekkor fájt csak igazán az a második negyed végi bekapott 61 yardos mezőnygól. A Cardinalsnak TD-re volt szüksége, és bár eljutott a Packers 26 yardosáig a gárda (onnan simán jött volna a meccsnyerő mezőnygól), de a hatpontos már nem sikerült.
3RD SACK FOR MICAH PARSONS
GBvsAZ on FOX/FOX Onehttps://t.co/HkKw7uXVnt pic.twitter.com/q7JkCvdQ0m
— NFL (@NFL) October 19, 2025
A Cardinals összességében jobban játszott, mint a Packers, de pár apró mentális kihagyás elég volt ahhoz, hogy végül a Green Bay örülhessen. Utóbbinál mindenképp ki kell emelni Micah Parsonst, akinek volt három sackje, két QB-hitje és még egy negatív yardos szerelése is – ezért adnak első körös pickeket és 40+ milliós szerződéseket az ilyen játékosokért.
(renningan)
Los Angeles Rams vs Jacksonville Jaguars 35-7 (London)
Két pozitív mérlegű csapat találkozik Lonondonban, szólt a szalagcím a találkozó előtt, mert ez nemzetközi meccseken tényleg ritkaság. A valóság azonban nagyon hamar megmutatta, mennyire hiú ábránd volt azt hinni, hogy itt egy rangadót látunk két erős csapat között. Amíg a Jaguars két 3&outtal, a Rams két TD-vel kezdett, és lényegében már az első negyedben lefektette az erőviszonyokat. Sean McVay Puka Nacua nélkül kellett kitalálja a meccstervet, de nem okozott számára gondot. Első számú célpontja hiányában Stafford tíz különböző támadónak is dobott passzt, nagyon szép játékokat hívott McVay, és simán elléptek ellenfelük elől.
Konata Mumpfield hit the SIUUUUU celly after his first career TD
(via @NFL)
pic.twitter.com/HFbBVidjSz— B/R Gridiron (@brgridiron) October 19, 2025
A Jaguars teljesen tehetetlen volt, a védelem nem tudott mit kezdeni a támadókkal, az offense meg harmadik punttal végződő drive-ján volt épp túl, teljesen kilátástalanság volt Lawrence-éktől. Brian Thomasszal nem tudom mi történt idén, de borzasztó, Lawrence-nek is voltak olyan arcpirító passzai, hogy azt egy UDFA QB-tól sem tűrnék el preseasonben. Aztán jöhetett volna a momentum, a “hazai” defense végre megállította a Ramst, ráadásul a puntot visszavitték TD-re, csakhogy zászló miatt elvették, egy elég kétes ítélettel. Itt visszajöhetett volna a meccsbe a Jags, de ehelyett csak még inkább szakadékba kerültek, punt return helyett egy újabb pontszerzés nélküli drive, ezúttal Little 50-ről kihagyott mezőnygólja miatt. A Rams ezt köszönte szépen, és egy újabb TD drive-val gyakorlatilag még az első félidőben lezárta a találkozót, Davante Adams parádés elkapásának hála.
Davante Adams is timeless
(via @RamsNFL )
pic.twitter.com/hP6JYydxlf— B/R Gridiron (@brgridiron) October 19, 2025
A félidőben változott a játék képe, most már nem csak a Jaguars volt vállalhatatlanul rossz, hanem a Rams is, a harmadik negyedet lehozták egy first downnal és négy punttal, miközben a Jaguars próbált kapálózni a nyavalyás pontokért, de két turnover on downs és két punt lett belőle. Az ember azt hitte sosem ér véget ez a borzasztó negyed, de szerencsére az utolsó játékrész felrázta a félálomban lévő nézőket. A Rams tudott kipréselni magából egy pontszerző drive-ot, Konata Mumpfield után Terrance Ferguson is megszerezte első NFL touchdownját, de a debütálások itt nem értek véget. Végre összejött egy Jaguars pontszerzés, ahol Trevor Lawrence úgy játszott mint egy irányító, és az 1/2-es Travis Huntert is felavatták egy TD-vel. A Heisman-győztes játékos ezúttal szinte csak az offense-ben kapott lehetőséget, pusztán a második félidőben volt elvétve néhány snapet a pályán a védelemben, és volt is egy szép védekezése Adamsen.
Travis Hunter’s first NFL touchdown: pic.twitter.com/0ARaHdE85J
— Adam Schefter (@AdamSchefter) October 19, 2025
A Rams az ezt követő drive-on beállította a végeredmény, Stafford ötödik TD passzát osztotta ki a találkozón, Davante Adams pedig triplázott, és megmutatta, hogy még mindig ő a redzone királya a ligában. Sajnos egy újabb tömegoszlató fegyvert, egy vallatási eszközt sikerült az NFL-nek Európába varázsolnia, nem volt jó meccs finoman fogalmazva. A Rams tovább szárnyal, a Jaguars kapcsán viszont végre kapott egy rávilágítást az a 4-2-es mérleg, ami elég csalóka volt esetükben, és érdemesebb a pontokat gyűjteni a zászlók helyett. Mindkét csapat kipihenheti ezt a traumatikus élményt jövő héten.
(chester)
New Orleans Saints @ Chicago Bears 14-26
Bár a Bears pozitív mérleggel kezdte a találkozót, a mérkőzésnek igazi alsóházi rangadó benyomása volt. A hazai csapat egy 3&outtal nyitott, amit a Saints megfejelt egy elveszített fumble-lel (mindössze a második játékból). A Chicago viszont ezt nem tudta kihasználni, mindössze egy mezőnygólra futotta. Itt viszont nem állt le a két gárda, a punt, fumble, FG sormintát egy újabb punt, egy Bears INT, egy kihagyott mezőnygól, egy FG és egy Saints INT követte. Rossz volt nézni.
Spencer Rattler INT. pic.twitter.com/vINKnJAB7G
— Ryan Fedrau (@the_fed_23) October 19, 2025
Végül a Bears volt az első csapat, amelyik NFL-csapathoz méltóan kezdett el játszani. Jöttek a futások, Caleb Williams is jól osztogatott, így a második negyed végéig sikerült két TD-t feltenni a táblára. Eközben a New Orleans egy turnover on downs után levezetett egy pazar 91 yardos TD-drive-ot mindössze 46 másodperc alatt (az utolsó három percben négyszer cserélt gazdát a labda).
A bakiparádé után tehát 20-7-es hazai előnnyel mehettek pihenni a csapatok. A második félidőt a Saints kezdte és sikerült átmenteni a momentumot egy 80 yardos TD-drive-val. Erre a Bears csak egy mezőnygóllal tudott válaszolni, így minden adott volt, hogy nyílt maradjon a meccs. A vendég offense azonban teljesen szétesett az utolsó bő 20 percre: INT, punt, INT volt Spencer Rattlerék mérlege. A Chicagónak így elég volt égetnie az órát, illetve belőttek még egy mezőnygólt – ha nem is a legszebben, de végül simán nyertek és javították a mérlegüket 4-2-re.
DEANDRE SWIFT IS HOT!!!
— Jeremiah ✝️ (@SportsManiac2_8) October 19, 2025
Az irányítók kritikán aluliak voltak. Williams 172 yardig jutott egy INT mellett, míg Rattlernek bár volt két szép TD-passza, a három INT-je és fumble-je semmissé tette a pozitív játékokat. A különbséget így az jelentette, hogy a Saints mindössze 44 yardot termelt a földön 2,6 yardos átlaggal, míg a Bears 222 yardot és két TD-t szerzett a földön: D’Andre Swift és Kyle Monangai is 6+ yardos átlaggal termeltek összesen bő 200 yardot.
A védelmekből Montez Sweatet érdemes első körben kiemelni: négy tackle (egy negatív yardos), egy sack, egy kiharcolt fumble és számos nyomás volt a mérlege. A linebacker Tremaine Edmunds is nagyot ment a kilenc szerelésével, sackjével és leütött passzával, ráadásul még egy labdát is lopott Rattlertől. A Saintsből Chase Young emelkedett ki az egy sackjével és két QB-hitjével, valamint két leütött passzával, de ilyen futás elleni védelemmel nem sokra mentek vele a vendégek.
(renningan)
Miami Dolphins @ Cleveland Browns 6-31
A meccs, amiről nincs mit mondani. A Dolphins minden létező téren teljesen szétesett. A védelem ugyan még tudta valamennyire tartani magát Dillon Gabriellel szemben, de mivel Tua Tagovailoa mindenképp a liga legrosszabb irányítója szeretne lenni (és saját jogon közel is van hozzá), így a Brownstól elég volt az is, ha nem csinálnak semmi hülyeséget. A vendégek irányítója 100 yardot passzolt a meccsen, volt három INT-je, amiből az egyik pick-six lett (ez csak részben volt az hibája), a másikból pedig majdnem (ez és a harmadik INT teljesen az ő sara volt), csak hogy esélye se legyen a Miaminak.
Tua Tagovailoa tossed a pick six off a deflection due to a high pass….
Dolphins need to hit the reset button. It’s over…. Tua is NOT that guy…
— Mikerophone (@MikerophoneNFL) October 19, 2025
A Browns offense-nek így mindössze annyi volt a dolga, hogy a rövidpályás helyzeteket megoldja. És meg is oldotta. Az újonc Quinshon Judskins ugyan csak 3,4 yardos átlaggal futott (pedig volt egy 46 yardos futása is), de végül három TD-t is betett a közösbe, ebből ráadásul kettő wildcat formációból született. Gabriel 116 yardig jutott és továbbra sem tud megdobni semmit a támadófal mögül, Myles Garrett pedig még mindig a liga legjobb védője – csak a szokásos.
Quinshon Judkins has been SPECIAL today:
• 16 attempts
• 77 rushing yards
• 2 TDsRookie of the year incoming 📈pic.twitter.com/UEbjWNWgmN
— Dov Kleiman (@NFL_DovKleiman) October 19, 2025
A Browns ezzel a győzelemmel nagyon megnehezítette, hogy a jövő évi drafton övé legyen az 1/1-es cetli, a Dolphins pedig készülhet a Jets elleni párharcra a liga legrosszabb csapata címért.
(renningan)
NEm lennne meglepő, ha Mike McDanielt még ma kirúgnák.