Darren Waller a fotelból tért vissza a Dolphins kedvéért a pályára, hogy egy szép, tisztességes befejezést adjon a pályafutásának. Nem mintha ne lett volna már eddig is mire büszkének lennie: egy önbizalomhiányos, depressziós gyerekből, majd drog- és alkoholfüggő fiatalból sikeres NFL-játékos. És ami még fontosabb, egy tiszta, egészséges, becsületes emberré vált, aki nem hagyott senkit hátra, aki nélkül Maxx Crosby talán már nem is élne.
Darren Waller Georgia államban született és nőtt fel. Csendes, visszahúzódó, de nagyon okos gyermek volt. Édesanyja, Charlena szerint már kétéves korában olvasott, és szinte fotografikus memóriája volt. Emellett rendkívül tehetséges sportolónak is számított, már ötévesen elkezdett futballozni.
Ez nem meglepő, pláne Georgiában, ahol a futball szinte vallás. Édesapja a New York Giantsnek szurkolt, édesanyja a Washingtonra esküdött, a közös rajongásuk pedig Waller Pee-Wee csapatára is átterjedt. Ezek voltak Darren gyermekkorának legjobb pillanatai és emlékei, a futballpályán boldog volt. A pályán kívül viszont más volt a helyzet.
Gyermekként rendkívül bizonytalan volt. Hiába volt okos és sikeres sportoló, nem volt semmi önbizalma. Folyamatosan a külső megerősítést kereste, csak az számított, mit gondolnak róla mások – ebben viszont nem volt szerencséje. Világosabb bőrű feketeként úgy érezte, hogy sehová nem illett. A fehérek közé nem tudott teljesen beilleszkedni, ugyanakkor volt pár barátja, akiket viszont a fekete osztálytársai nem néztek jó szemmel.
Azok, akik úgy néztek ki, mint én, csúfoltak az iskolában. Azt kérdezték, hogy miért lógok a fehér gyerekekkel, miért beszélek úgy mint ők. Úgy éreztem, valami nincs rendben velem.
A gimnáziumban aztán azt látta, hogy a menő gyerekeket nem bántja senki. Pláne nem a futballistákat, akiket mindenki tisztelt és szeretett, akiket rendre lányok tömege vett körül. Úgy hitte, ha kiemelkedően jó lesz a fociban, akkor őt is tisztelni fogják és nem lesz olyan elveszett, nem lesz annyira magányos. Eleinte be is vált a terv. Imádta a sportot, állandóan focizott, amikor lehetősége volt rá. Ám a tinédzseréveire ez a szeretet elhalványult, amire rátett egy lapáttal, hogy szörnyen rossz társaságba került.
A foci ugyanis fájdalommal jár. Az egyik edzés után jobban fájt mindene, mint korábban, a barátai pedig fájdalomcsillapítókkal kínálták. Eleinte ellenált, de aztán úgy volt vele
Miért is ne? Legalább kivételesen jól érezhetném magam.
Eleinte csak ritkán vett be pirulákat. Azonban minden alkalommal egyre jobban érezte magát, így elkezdett lopni a szülei gyógyszeres szekrényéből. Ha pedig látta valamelyik osztálytársát gipszben vagy karfelkötővel, akkor tőlük próbált gyógyszert szerezni.
A gimnázium harmadik évében – ahogy ilyenkor már csak lenni szokott – jött az első komolyabb balhé. Néhány barátjával letartóztatták vandalizmusért, amely mint egy katalizátor, még mélyebbre taszította. Nem érdekelte más, csak a buli. Bárkivel kiállt egy ivóversenyre, úgy tömte magába a különféle drogokat, mintha nem lenne holnap. A szülei figyelmeztették, hogy ennek rossz vége lesz, a családban ugyanis már többen meghaltak alkohol- és drogfüggőségben, de Warrent ez nem érdekelte. A fájdalomcsillapítók és a bulizás lett az élete, a személyisége szerves része, amit sehogy nem tudott maga mögött hagyni.
Pedig úgy tűnt, minden rendben lesz. Minden nehézség ellenére a tehetség utat tört magának és ösztöndíjat kapott a Georgia Tech-től. A pályán jól teljesített, az atletikus képességeire hamar felfigyeltek az NFL-es scoutok. Emellett a tantermekben is remekelt, többek között idő előtt végzett üzleti adminisztráció alapszakon. Ki gondolta volna, hogy olyan mélyen elmerült a drog- és alkoholfüggőségben, hogy az élete is veszélybe került.
Csodagyerek egy sötét titokkal
Waller gondjai azonban nem oldódtak meg, sőt csak fokozódtak. A beköltözése napján, alig tíz perccel azután, hogy a szülei elmentek, felsőbb éves játékosok jelentek meg a kollégiumi szobájában alkohollal felpakolva, hogy “Ki akar bulizni?”. A fiatal játékos úgy érezte, mint aki hazatalált.