Site icon Fűzővel kifelé!

Epikus csatát hozott a vének harca

A 40 éves Joe Flacco vezette Bengals fogadta a 41 éves Aaron Rodgersszel felálló Steelerst a hetedik forduló nyitányán. A meccs favoritja egyértelműen a Pittsburgh volt, de a hazaiak felszívták magukat, és egy végtelenül izgalmas meccset láthattak azok, akik felkeltek hajnalban.

A mérkőzés az előzetesen vártaknak megfelelően kezdődött. A Bengals nem létező védelme semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni, a Steelers nagyon simán szerezte meg a meccs első TD-jét. A következő vendég akcióból ugyan punt lett, de az újabb próbálkozás után sikerült eljutni a red zone-ig, de 4&1-re jött egy false start büntetés, így végül csak mezőnygól született a drive végén. 10-0 tíz perccel a félidő előtt, kezdett eldőlni a meccs.

Csakhogy a Steelers vanília védelme megérkezett a meccsbe. Joe Flaccóról eltűnt minden nyomás, elkezdett működni a futójáték, a secondary pedig teljesen tehetetlen volt a Ja’Marr Chase-Tee Higgins párossal szemben. Jalen Ramsey-t is szanaszét égették, szinte már megalázó volt, a Bengals pedig feltett a táblára 17 pontot.

Ennél is nagyobb gond volt azonban, hogy jött egy érthetetlen rövidzárlat a támadóktól. Először Rodgers dobta meg élete egyik legrosszabb interceptionjét, majd pedig DK Metcalf kezei közül szedte ki a labdát nagyon ügyesen DJ Turner, így a remek kezdést két turnover követte, a második negyed végén pedig 17-10-re már a Bengals vezetett.

A harmadik negyedet a Bengals kezdte, és ismét pontot szereztek Flaccóék – bár csak egy mezőnygólt, pedig három kísérletük is volt a Steelers 5 yardosánál. A következő akcióból viszont TD-lett, majd egy újabb mezőnygól következett, egyszerűen nem tudott leállni az Olasz Csődör.

A nézők szerencséjére Rodgersék is összekapták magukat. A jövőbeli Hall of Famer úgy játszott, ahogy azt elvárnánk egy korszakos klasszistól, levezetett két TD-drive-ot, majd pedig egy puntváltás után kiosztott egy zseniális 68 yardos TD-t 2:21-gyel a mérkőzés vége előtt. 17-10-es hátrányból hirtelen 31-30-as előnybe került a Steelers.

Nyugodtak azonban nem lehettek a Steelers szurkolók, a liga egyik legrosszabb védelmének ugyanis nincs lehetetlen. A Bengals game-winning drive-ja egy 15 yardos Chase elkapással kezdődött, amit egy 18 yardos játék követett, szintén Chase-tól. Egy rövid futás után pedig Flacco megtalálta a Ramsey-t szétégető Higginst, aki 28 yard megtétele után nagyon okosan megállt az end zone előtt. A 7 yardosról jöhetett a Cincinnati, három térdeléssel lepörgött az óra, az addig a pontig hibátlan (6/6) Evan McPherson pedig belőtte a mindent eldöntő mezőnygólt.

A Steelersnek még maradt pár másodperce a csodára, de Rodgers Hail Mary-jét kivédekezte a Bengals védelme. A Pittsburgh így 4-2-re rontott a mérlegét, a Bengals pedig 3-4-gyel áll és próbálja életben tartani a PO-reményeket.

Ahogy a pontokból és 396-470 szerzett yardból is látszik, védelmek gyakorlatilag nem voltak a pályán. A Bengals Chase Brownnal, a Steelers pedig Jaylen Warrennel az élen tett meg 140+ yardot 6,2 és 7,4-es átlaggal. Rodgerst egyszer sem sackelte a Trey Hendricksont nélkülöző védelem, és az interceptionök is sokkal inkább a Steelers támadóit minősítik. A túloldalon ugyan sikerült kétszer sackelni Flaccót 49 próbálkozásból, illetve még négyszer megütni, de összességében TJ Wattéknak semmilyen befolyásuk nem volt a meccsre, ami különösen látványos volt a második félidőben.

Így pedig villoghattak a támadók. Rodgers végül 249 yardig és négy TD-ig jutott két INT mellett. Ha nem nézzük az első, teljesen érthetetlen INT-jét, akkor szinte csak extra dobása volt, összességében pazarul játszott (a második pick Metcalfé volt). A futójáték működött, és bár DK Metcalfnak rosszabb napja volt, de cserébe Pat Freiermuth hasított és 5 elkapásból 111 yardot tett a közösbe két TD mellett.

A Bengalsnál – ha más pozitívum nem is lesz – az biztos, hogy a sztárelkapók nem fognak elégedetlenkedni a szezon hátralévő részében. Flacco 23-szor vette célba Chase-t, akinek lett 16 elkapása, 161 yardja és egy TD-je, Higgins pedig 10 targetből hat elkapást, 96 yardot és egy hatpontost mutatott be. A veterán QB pedig 342 yardig jutott három TD mellett, nulla eladott labdával.

Pittsburgh Steelers @ Cincinnati Bengals 31-33

Exit mobile version