Site icon Fűzővel kifelé!

Ezért látunk annyi sikeres 60+ yardos rúgást

Soha nem láttunk még annyi sikeres 55-60+ yardos rúgást, mint most. Ennek oka pedig az, hogy az NFL 2025-re alapjaiban változtatta meg a rúgólabdák (K-ballok) kezelésének szabályait.

Korábban a csapatok a kezdés előtt 60–90 perccel kaptak három vadonatúj rúgólabdát, amelyeket kizárólag az adott mérkőzésen lehetett használni. Idéntől azonban minden franchise 60 darab „K” jelzéssel ellátott labdát kap a szezon kezdetén, amelyekkel előre dolgozhatnak. Ezeket a speciális labdákat kizárólag a rúgójátékoknál – kickoff, punt, mezőnygól, extra pont – lehet használni.

A liga pontos útmutatást adott ki a labdák előkészítésére:

Megengedett:

  • nedves törlővel áttörölni,
  • Wilson-márkás kézi kefével dörzsölni, puhítani, polírozni,
  • a bőr felületét kézzel lágyítani, a “csúszósságot” eltávolítani.

Tilos:

  • magas hőnek kitenni (pl. hajszárító, melegítő),
  • vízbe meríteni,
  • géppel vagy nem engedélyezett eszközzel a felületet megváltoztatni,
  • a forma módosítása (ráállni, pattogtatni, ütni).

A szabályzat előírja, hogy minden csapat kijelöl egy felelőst, aki a pályán a „K” mellényt viseli, és kezeli a rúgólabdákat. A mérkőzés közben a játékvezetőknek adják át a játékszereket, a félidőben pedig vissza kell szolgáltatni mindet ellenőrzésre. Ha egy labda a nézők közé kerül, a biztonságiaknak kötelessége visszahozni.

A csapatok tehát bőven van lehetőségük a labdák „betörésébe”. Bár a hivatalos tiltások sok mindent kizárnak, a megengedett módszerek – különösen a Wilson-kefével való agresszív kezelés – bőséges lehetőséget adnak a labdák puhítására és optimalizálására. Emiatt többen is kritizálták a rendszert, Vic Fangio például azt mondta, hogy a mostani 60+ yardos rúgásokat „csillagozni” kellene, mivel szerinte ezek nem összehasonlíthatók a korábbi évek statisztikáival.

Exit mobile version