Ismét válságmegbeszélést tartottak az Eagles sztárjai
Amióta Jalen Hurts az Eagles kezdő irányítója, szinte minden évben kell egy válságmegbeszélést tartania a támadósornak. Volt ilyen játékosok közötti privát megbeszélés 2022-ben és 2024-ben is, a héten pedig az ideit is megejtették a támadósor sztárjai.

A mostanin Jalen Hurts, Saquon Barkley és A.J. Brown vett részt hétfőn. Az irányító elmondta, hogy ez egy „csak csapattársak közti beszélgetés” volt, amelynek célja a felelősségvállalás és a közös előrelépés. A The Philly Voice információi szerint a három játékos közel két órán át egyeztetett az elmúlt hetek támadóproblémáiról, különösen a Broncos elleni 21–17-es vereség fényében.
A frusztráció érthető, a top 5-ös elkapónak számító Brown ugyanis eddig 19 elkapásból csak 194 yardot és egy touchdownt szerzett, míg a tavaly 2000+ yardot gyűjtő Barkley ilyen ütemben még az 1000 yardot sem fogja elérni a földön.
Érdemes megjegyezni, hogy a hasonló válságmegbeszélések után az Eagles offense mindig összekapta magát és minimum Super Bowlig jutott.
Na, aztán meg ezeket a galaktikus sztárokat mégis lefocizta a Rayo Vallecano,
hála a jó Istennek.
Egy fecske nem csinál nyarat. Három sem. Nem tudom, miben reménykedtek, de a mai meccs után látni a “végeredményt”. Lehet, csak pizzáztak és megnéztek egy filmet ?
Kezdődhet a Sirianni out rigmus…