Az alapszakasz harmadához közeledünk, ahol végső esélyesekről még badarság lenne beszélni, ellenben a szezon előtti elképzeléseink nagy része körvonalazódott, így meg lehet vitatni mi az ami meglepett minket, és mi az, ami csalódást okozott.
Meglepetések
Kezdjük a pozitív dolgokkal, ahol az elvárásaimoz képest alaposan rámcáfoltak az eddig látottak.
Lesajnált támadósorok tündöklése
Van pár offense, amit a szezon előtt semmibe vettünk, vagy minimum kétkedve fogadtuk az offseason változásokat, ehhez képest ligaelit teljesítményt nyújtanak. Az első aki adja magát az a Colts, ahol egyrészt Shane Steichen vezetőedzőtől kell bocsánatot kérni. Az Eaglestől érkező támadókoordinátortól azt várták, hogy reprodukálja a Super Bowl résztvevő Sasok bombaerős támadósorát Indianapolisban, de ez két évig elmaradt. Az 1/4-re draftolt Anthony Richardsonnal ez az offense pocsék volt, a várva várt futótandem Jonathan Taylorral meg szinte sosem valósult meg, cserébe minden szinten egyre rosszabbul nézett ki ez a támadósor.
Aztán jött Daniel Jones, aki kiszorította a riportok szerint “fej-fej melletti küzdelemben” Richardsont, és a támadósor szárnyra kapott. A támadófal újjászületett, Jonathan Taylor ismét a reneszánszát éli és az Év Támadója díjra is pályázik, Jones pedig MVP beszélgetésekben szerepel öt forduló után, nem alaptalanul. Úgy tűnik csak a megfelelő emberre volt szüksége Steichennek, a Colts pedig halad az AFC első kiemelése felé – szürreális mondat.
Hasonlóan borúlátók voltunk a Seahawks offense kapcsán is. Már Klint Kubiak kinevezése is komoly beszédtémát adott, hiszen a Saintsnél látottaktól nem voltunk elalélva. Én bár szimpatizálok a Kubiak klánnal, nem gondoltam volna, hogy a tavaszi jövés-menések után ebből ez jön ki. Szinte teljesen lecserélték a passzjáték kulcsfiguráit, elcserélték Geno Smith-t és DK Metcalfet, aztán kivágták Tyler Lockettet és Noah Fantet is, a helyükre a tavaly csúcsalapszakaszt produkáló Sam Darnold és a zeniten túllevő Cooper Kupp érkezett, illetve felléptek a fiatalok a depth chartról. Tudjátok mi nem változott? A támadófal, ami már tavaly is pocsék volt, és amibe egy első körös, másodosztályú egyetemről érkező guard volt a legnagyobb erősítés. De működik! Darnold ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, Jaxon Smith-Njigba dübörög a ligaelit elkapók ajtaján, ketten együtt egy EPA alapon top 3-as passzjátékot fabrikáltak össze.
Ahogy közeledtünk az alapszakasz rajtjához, egyre demagógabb hangulat volt a Lions támadósora kapcsán, amire Frank Ragnow visszavonulása rakta fel a koronát. Elment a sikerkovács offense guru, a kulcsfontosságú támadófal belseje szétesett, mindezek pedig Jared Goff lejtmenetét vetítették elő. A nyitómeccs csak ráerősített erre, lehangolóan játszott a Lions, de ez egyben egy józanító pofon is lehetett. Dan Campbellék ezután feltekerték az intenzitást befolyásoló gombokat, és a második forduló óta toronymagasan a legnagyobb EPA-vel dübörög az offense, a legszebb Ben Johnson-i időszakot idézve.