Site icon Fűzővel kifelé!

Nagyot fordított a Panthers és a Titans, nyerni tudott a Saints is

A Panthers 0-17-ről fordított, a Cardinals Benny Hill show-ba illően kapott ki magabiztos vezetésről a Titans ellen, a Saints is hátrányból felállva győzött a Giants ellen, a Lions pedig lesimázta a Bengalst. 

Miami Dolphins @ Carolina Panthers 24-27

A Dolphins az előző fordulóban megszerezte az idei első győzelmét, a Panthers pedig tökéletes ellenfélnek tűnt ahhoz, hogy összejöjjön a második. A hazai védelemnek esélye sem volt felvenni a ritmust, Bryce Youngék ugyanis egy fumble-lel (Young kezéből csak úgy kicsúszott a labda) és egy nagyon csúnya INT-vel kezdték a meccset, amit Tua Tagovailoáék meg is büntettek, így a második negyed közepén már 17-0-ra vezetett a Dolphins.

A mutatott játék és a korábbi tapasztalatok alapján már épp kezdtük volna beírni a W-t a Dolphinsnak, azonban Youngék megérkeztek a meccsbe. Először jött egy parádés, 12 playből álló 76 yardos TD-drive, majd az utolsó pillanatokban még egy mezőnygólt is sikerült értékesíteni, így 17-10-es Miami előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

A második félidőt a Panthers kezdte egy mezőnygóllal, majd összeomlott mindkét támadósor. A Carolina a következő három támadásából összesen 44 yardot haladt, míg a Dolphins 43 yardra volt képes négy nekifutásból. A punt-parádét végül Youngék törték meg az eredetileg harmadik számú futó Rico Dowdle vezérletével, aki a 85 yardos TD-drive-ból 53 yarddal és a hatpontossal vette ki a részét.

A Dolphinsnak viszont volt válasza, Tua karja elsült és kiosztott egy 46 yardos TD-t Jaylen Waddle-nek. Viszont még volt szűk öt perc a meccsből, a Panthers offense pedig nem lassított. A drive legszebb jelenete Young 17 yardos passza volt 4&5-re, és az akciót is a QB fejezte be egy 4 yardos TD-átadással.

A Dolphinsnak viszont még két perce maradt arra, hogy egy mezőnygóllal kiegyenlítsen vagy egy TD-vel megfordítsa a meccset. Az offense viszont -7 yard után puntolt, a Panthers pedig szerzett egy first downt, ezzel eldöntve a mérkőzést.

Tua nem játszott rosszul, 256 yardig és három TD-ig jutott turnover nélkül, de túl sok volt a kritikus momentumban elkövetett hiba. A támadófal három sacket engedett, rendre a legrosszabbkor, a futójáték pedig teljesen halott volt (14 futásból 19 yard). Ami viszont nagyobb problémát jelentett, hogy a védelem szinte teljesen értékelhetetlen volt.

A két turnover persze jól néz ki, és meg is alapozták vele a Dolphins 17 pontos előnyét, de Young így is eljutott majd’ 200 yardig, kiosztott két TD-t, miközben a futójáték 239 yardot termelt a földön. Rico Dowdle 206 yardot és egy TD-t tett a közösbe mindössze 23 kísérletből, abszolút tehetetlenek voltak vele szemben.

A Panthers továbbra sem jó, a Dolphins sem néz ki jobban, de legalább szórakoztató nézni őket.

Tennessee Titans @ Arizona Cardinals 22-21

A Cardinals vendég győzelemre fogadott, így a Titans már nem nyeretlen! Pedig eredetileg úgy tűnt, hogy Kyler Murray és kompániája nyerni szeretne, az offense 21 pontot szerzett az első négy támadásából, miközben a Titans két mezőnygólra, egy fumble-re, öt puntra és egy turnover on downsra volt képes a negyedik negyed kezdetéig.

Egy másodpercig nem volt kérdés, hogy ki fog nyerni, még úgy sem, hogy a kezdeti 21 pont után Murray-ék behúzták a féket, és négy támadásukból 10 yardot, valamint egy fumble-lel végződő drive-ot tudtak csak felmutatni. De a negyedik negyed kezdetén Emari Demercado elszabadult, szerzett egy 76 yardos TD-t, végleg eldöntve a találkozót. Gondoltuk mi.

Mint kiderült a visszajátszásokból, a futó pár centivel a gólvonal előtt eldobta magától a labdát, így 28-6 helyett a Titans támadhatott. És ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél büntetett is. Cam Ward eszméletlen bombákat szórt, végül pedig Tony Pollard szerzett egy 1 yardos TD-t.

A Titans biztosra akart menni, így csak extrát rúgott, de kimaradt! Két labdabirtoklásnyi előnye maradt tehát a Cardinalsnak 10 perccel a meccs vége előtt. Csakhogy Murray-ék egy yardot haladva puntoltak, így jöhetett ismét a Tennessee.

Jól is alakultak a dolgok, de Cam Ward dobott egy INT-t, amit viszont az Arizona védője “elfumblizott”, a szabad labdát pedig Tyler Lockett szedte össze az end zone-ban! 21-19, bő négy perccel a meccs vége előtt.

A Cardinalsnak csak két first down kellett volna a győzelemhez, de nem jött össze ez sem. Sebaj, a Titansnek a saját 18 yardosásáról kellett indulnia, még így is megoldható. Csakhogy a védelem megint rövidzárlatos lett, Ward kiosztott egy 16 yardos, majd egy 38 yardos bombát, Joey Slye pedig ezúttal nem hibázott és belőtte a mindent eldöntő mezőnygólt 29 yardról.

New York Giants @ New Orleans Saints 14-26

Ez a meccs sem úgy indult, ahogy a végeredményből gondolnánk. A Saints egy punttal nyitott, a Giants viszont egy remek TD-vel, sőt Jaxson Darték második támadása is TD-vel ért véget, így 14-3-ra vezetett a New York a második negyed elején. Erre a Saints feltett még egy FG-t a táblára, de nem látszott a hazaiakon az átütő erő. Aztán Spencer Rattler a semmiből megtalálta Rashid Shaheedet, aki egy 87 yardos TD-vel megfordította az állást. Az elkapó 36,56 km/h-s végsebességgel szaladt, ami a legmagasabb az idei szezonban.

Innentől kezdve pedig teljesen megváltozott a mérkőzés képe, a Giants offense teljesen szétesett. Darius Slayton és Cam Skattebo is fumble-t vétett a Saints térfelén: előbbiből mezőnygólt szerzett a gárda, utóbbit visszavitte TD-re. Innentől kezdve pedig nem volt megállás (pláne hogy nagy igyekezetében még Dart is összehozott egy fumble-t): a vendégek őrült módjára próbáltak felkapaszkodni, aminek két INT lett az eredménye. A Saintsnek még az is belefért, hogy két mezőnygólt is kihagytak, a harmadik negyedtől kezdődőn végig vezetett a hazai gárda.

A mérkőzés képe alapján a Giants egyértelműen jobban játszott. A védelem stabil volt, megfogta a futást és Rattlernek sem igazán volt momentuma a 87 yardos TD-jén kívül. Az offense is folyamatosan haladt, Dart révén a földön is veszélyes volt az egység, de túl sok volt a ki nem kényszerített hiba. A három fumble mindegyike az ellenfél térfelén történt és végül 13 pontot szerzett belőle a Saints. Innentől pedig már nem volt megállás, Dart megpróbált hős lenni, ami két INT-ben és egy összességében sima vereségben csúcsosodott ki.

Detroit Lions @ Cincinnati Bengals 37-24

Simább volt, mint ahogy a végeredményből tűnik. A Lions rögtön egy TD-vel nyitott, és bár néha akadt egy-egy nagyobb játék a Bengals védelemtől (Trey Hendricksonnak volt strip sackje is), de a harmadik negyed közepén már 28-3-ra vezetett a vendég a csapat. Sőt, a vendégeknek még az is belefért, hogy a Cincinnatiből származó David Montgomerynek egy álomestét biztosítsanak a családja – köztük a tavaly egy balesetben lebénult nővére – előtt. A futó ugyanis nem csak futott, hanem passzolt is egy touchdownt!

A Bengalsnak esélye sem volt, pláne hogy Jake Browning valami hihetetlenül rossz volt. Három INT-t passzolt, mindegyik teljesen vállalhatatlan, és még volt ezeken kívül is turnovert érő játéka. A garbage time-ban aztán passzolt még három TD-t, bár ehhez az is kellett, hogy szinte minden Lions corner lesérüljön a negyedik negyedre.

Időközben persze a Lions is haladt és szerzett egy TD-t, soha nem volt két labdabirtoklásnyinál kisebb a különbség a két gárda között. Sőt a végén még egy safetyt is jegyzett a védelem, pontot téve a Bengals szenvedésére (a meccsen volt még egy safety, amit Terrion Arnold szabálytalansága miatt elvettek, illetve többször is a másodéves corner tartotta életben az ellenfél támadását – szinte már jót tett a védelemnek a sérülése a meccs végén).

A Lions ezzel 4-1-re javította a mérlegét, és holtversenyben vezeti az NFC-t. A Bengals ellenben 2-0-s kezdés után immáron 2-3-mal áll és teljesen reménytelen a csapat. Minimum kellene egy Browningnál jobb irányító, de még Joe Burrow-val is nagyon nehéz lenne egy olyan védelemmel, ahol egyedül Trey Hendrickson képes minőségi játékra.

 

Exit mobile version