Az NFL-ben korábban bravúrnak számított, ha egy rúgó 50 yardról értékesített egy mezőnygólt. Ez az időszak azonban már rég a múlté – mostantól szinte kötelezőnek számít.
A statisztikák szerint az idei szezonban 108 mezőnygólkísérletből 77-et értékesítettek a rúgók 50+ yardról, ami 71,3 százalékos sikerességi arányt jelent. Ráadásul az ilyen hosszú rúgások ma már kétszer olyan gyakran fordulnak elő, mint tíz éve: 2025-ben meccsenként 0,4 darab 50+ yardos rúgás volt csapatonként, míg 2015-ben ez az arány még csak 0,2 volt. Húsz éve pedig mindössze 48 darab 50 yard feletti mezőnygól született az egész szezonban, vagyis kevesebb mint 0,1 meccsenként.
Ráadásul, míg korábban 60+ yardról szinte soha nem próbálkozott senki, addig idén a rúgók nyolcszor is megpróbálták, négyet pedig be is berúgtak. Tom Dempsey megdönthetetlennek hitt 63 yardos rúgása (1970) ma már szinte mindennapos, Chase McLaughlin például 65, míg Brandon Aubrey 64 yardról talált be az elmúlt fordulókban.

