A Lions támadósora a szezonnyitón szörnyen teljesített a Packers ellen, de azóta beindult a gépezet, ami sorozatban négy győzelemben csúcsosodott ki. A csapat az elmúlt négy fordulóban 52, 38, 34 és 37 pontot szerzett, az összesen gyűjtött 174 pont a legtöbb a ligában öt forduló után, sőt történelmi szinten is kiemelkedő.

A Lions 34,8 pontot átlagol meccsenként, ilyen ütemben pedig 592 pontot szerezne a csapat az idény végéig – ez a második legtöbb lenne az NFL történetében. A rekordot Peyton Manning 2013-as Broncosa tartja 606 ponttal, míg a második helyen Tom Brady 2007-es Patriotsa áll 589-cel (itt érdemes kiemelni, hogy mindkét gárda 16 meccsen termelt ennyi pontot).
A Lions egyébként tavaly 564 pontot jegyzett, ami a negyedik legtöbb valaha. Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült hatékonyan pótolni a távozó OC Ben Johnsont.
