Tyreek Hill szezonja egy súlyos térdsérülés miatt véget ért, a helyzete azonban így is komplikált a Dolphinsnál. Sőt bizonyos szempontból, akkor járna a legjobban, ha a csapat most menesztené.

Hill 2026-os alapfizetése 29,9 millió dollár, amelyből márciusban 11 millió dollár garantálttá válna, emellett egy 5 milliós roster-bónusz is járna neki. Jelenleg azonban semmi sincs garantálva, ezért szinte elképzelhetetlen, hogy a Dolphins ne küldje el március előtt.
Külön érdekesség, hogy Hill idén egy 1,8 millió dolláros, teljesen garantált, de mérkőzésenkénti roster-bónuszt kap, amit csak akkor szerezhet meg, ha aktív a meccsnapokon. Ebből eddig négy részletet, azaz 424 ezer dollárt keresett meg, így 1,376 millió dollár még hátravan. Ezt az összeget viszont a szerződés értelmében nem fogja megkapni, hisz sérült. Vagyis az az érdekes helyzet állt elő, hogy jobban járna, ha kivágnák:
- mivel sérült, így továbbra is járna neki a teljes körű ellátás és biztosítás a csapat részéről,
- valamint megkapná a maradék 1,376 milliót is.
Persze a Dolphins megtehetné azt is, hogy kivágás nélkül is kifizeti ezt az összeget, de mivel nem volt felhőtlen a felek viszonya, így erre azért nem vennénk mérget.
