A Saints megpróbált trükközni Brandin Cooks szerződésével a kivágása előtt, de az NFL közbelépett. Ezek után elképzelhető volt, hogy nem is lehet már meneszteni az elkapót, de végül csak összejött a dolog, a támadó pedig már alá is írt a Billshez.
Trükközni próbált a Saints és Brandin Cooks, így az elkapó nem lett kivágva
Cooks 2014-ben a Saints első köröse volt. Újoncként nem sokat mutatott, azt követően viszont egymás után kétszer is átlépte az 1000 yardos határt. Az újonc szerződése utolsó évében egy első körös pickért cserébe New Englandbe költözött, ahol szintén remek játékot nyújtott, majd egy évvel később Los Angelesbe költözött – ismét egy első körös pickért. Két év után megint elcserélték, ezúttal a Texanshoz, majd megfordult a Cowboysban is, mielőtt idén visszatért New Orleansba.
Egy nagyon jó elkapó volt pályafutása csúcsán, négy különböző csapatban szerzett 1000+ yardot, és összesen hatszor lépte át az álomhatárt. Az idei szezonja viszont szörnyű, 19 elkapásból csak 165 yardot jegyzett TD nélkül. A Billsnél hiányposzt az elkapó, de aligha Cooks fogja feljavítani az egységet.

