Site icon Fűzővel kifelé!

Az Eagles, a Rams, a Broncos és a Bills nyerte a forduló rangadóit

Az év legjobb fordulójának ígérkezett a mostani telis tele szuper meccsekkel. A négy legnagyobb rangadót szedtük most össze először: az Eagles védőcsatában nyert éjjel, a Rams négy interceptiont szerezve húzta be a csoportrangadót, a Broncos még jobban elhúzott a Chiefstől, a Bills pedig őrült meccsen verte a Buccaneerst. 

Detroit Lions @ Philadelphia Eagles 9-16

Igazi védőcsatát láthattunk vasárnap éjjel. Az első 20 percben gyakorlatilag sehová sem haladtak a felek, az Eagles 5 támadásból 34 yardot tett meg, a Lions pedig ugyanennyiből 66-ot. Azonban Jared Goff egyszer eladta a labdát, Cooper DeJean interceptionje utáni mezőnygóllal pedig 3-0-ra vezettek a hazaiak úgy, hogy kétszer negyedik kísérletre is megállították a vendégeket, ebből az egyik egy gyenge fake punt volt, amiből aztán megint mezőnygólt ért el a Philly.

Végül nem maradtunk TD nélkül a szünetre, ugyanis előbb a Lions két nagy játékból végigment a pályán és Jameson Williams révén touchdownt szerzett (majd Williamst megbüntették túlzott ünneplésért, így az XP messzebbről kimaradt), majd az Eagles is végigment a pályán és beszuszakolták Jalen Hurtsöt, így 13-6 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

A harmadik negyed nagyon furcsán alakult. A Lions ugyanis haladgatott nagy nehezen, háromszor is átértek a félpályán, egyszer a gólvonal közelébe is, azonban mindhárom támadásuk megakadt negyedikre és pontok nélkül adták vissza a labdát a Sasoknak. Nagyon durva, hogy az Eagles a mérkőzés során 5 turnover on downst erőszakolt ki, egyszerűen nem volt képes a Lions megoldani a negyedik kísérleteket. Mondjuk olyan sokra nem ment ezekkel a hazai csapat, mindössze egy mezőnygólt tettek fel a táblára.

Így jutottunk el a végjátékhoz. A Sasoknál előbb egy tush push-ra befújtak egy false startot, amikor a védőkre kellett volna dobni a sárgát, majd a következő támadásnál a Lions megállította a tolakodást kétszer egymás után. Utóbbiból egy mezőnygólt tudtak szerezni, így 2 perccel a vége előtt 16-9 állt az eredményjelzőn, de támadhattak Hurtsék. Gyakorlatilag egy first down kellett, amit egy teljesen kamu DPI büntetéssel sikerült megoldaniuk, érthetetlen mit láttak a bírók ennél az esetnél, így esélye sem volt Gofféknak egy utolsó támadásra.

Sok lapot egyébként nem osztottak Gofféknak ezen a meccsen, ugyanis az irányító karrierje legrosszabb mérkőzését hozta le pontosságot tekintve, a passzainak mindössze 37,8%-a ment emberhez. Egyrészt köszönhető ez a hideg és szeles időjárásnak, másrészt az Eagles védelmének, ami az utóbbi két hétben (a bye week óta) elit formában van és ismét top3-as szinten teljesít. Ez is egy domináns produktum volt részükről, 3-4. kísérletre 3/18 volt a Lions a meccsen. Ugyanakkor a hazai támadósor továbbra is szenved, EPA/drive alapján ez volt az utóbbi két évük leggyengébb mérkőzése. Próbálták játékba hozni AJ Brownt, de sok üres target ment felé. Itt is dicsérjük meg persze az ellenfél védelmét, Kelvin Sheppard remek egységet rakott össze és a gameplan is jól működött, az Eagles is csupán 4/16 volt 3-4. kísérleteknél.

(katonadani)

Seattle Seahawks @ Los Angeles Rams 19-21

Nagy fölényben kezdett a Rams, hiszen az első három támadásukból végigmentek a pályán – habár csak kétszer szereztek TD-t (Kyren Williams és Davante Adams révén), ugyanis a legelsőnél megállították őket 4. és 1-re. De Mcvay nem hagyta abba a negyedikes agresszivitását, ugyanis mindkét pontszerző támadásában volt sikeres negyedik kísérlete a Ramsnek. Ráadásul ezek közt egy interceptiont is lehúztak Sam Darnoldtól (konkrétan Kam Kinchens), és hosszú mezőnygólra kényszerítették a Seahawkst. Annyira jól ment az offense, hogy Kyren Williamsnek több futott yardja volt egy negyed alatt, mint idén bármelyik futónak a Seahawks ellen.

A félidő vége viszont a Hawksé volt. Előbb berúgtak még egy mezőnygólt, majd kierőszakoltak egy puntot, végül egy nagyon szép, közel 8 perces támadással, köztük egy gyönyörű Jaxon Smith-Njigba egykezessel végigmentek a pályán, de a gólvonalon túlra nem sikerült juttatni a labdát, újabb mezőnygól jött, így 14-9-re vezettek a hazaiak a nagyszünetben. A Rams az első negyedben 139-, a másodikban mindössze 1 yardot szerzett.

A második félidőt Sam Darnold egy újabb interceptionnel kezdte (Kobie Durantnek), azonban Puka Nacua annyira megsajnálta szegényt, hogy egy fumble formájában egyből visszaadta a labdát. A Seahawks ebből szerzett egy szabálytalan- és egy majdnem TD-t, de végül ismét be kellett érniük egy mezőnygóllal, tehát 14-12 volt a Rams javára. Néhány punt után egy újabb Darnold interceptiont írhattunk fel (ismét Kinchens szedte le), a Rams pedig ezt már kihasználta Colby Parkinson touchdownjával. És ha ez nem lett volna elég, Darnold megdobta a negyedik interceptionjét is, most épp Darious Williamsnek.

Ezt azonban nem használta ki a Rams, és újra jöhetett a Hawks: ebből pedig megszerezték az első touchdownjukat Kenneth Walker révén. Majd kivédekezték a Rams támadását, de Ethan Evans tökéletes puntot hajtott végre az egy yardosra:

Így pedig marad 1 perc 40 másodperce egy időkéréssel a Seahawksnak az egy yardosról. Nagy nehezen eljutottak egy 61 yardos mezőnygól-kísérletig, de ennek a rúgásnak esélyes sem volt, 21-19-re nyert a Rams.

Nagy meccs volt, kitettek magukért a csapatok. A Rams nagyon jól kezdett, de utána a támadósoruk alig volt képes valamire: az első negyedes 139 yard után a mérkőzést 249 yarddal zárták. Ez nyilván a Seahawks védelmének köszönhető, ami megint elképesztőt játszott. Ugyanakkor a Rams védelmét is meg kell dicsérni, nem feltétlen a yardok limitálása miatt, hanem mert Chris Shula egysége össze tudta zavarni Darnoldot és 4 interceptiont is szereztek róla. Úgy tűnik Darnoldnak nagyon nem tetszik ez a védelem, hiszen tavaly a Vikings színeiben is csúnya vereséget szenvedett ellenük a rájátszásban.

(katonadani)

Kansas City Chiefs @ Denver Broncos 19-22

Ezen a meccsen is igazi védőcsatát láthattunk az első félidőben, hiszen egyetlen egy TD sem született. A Broncos kezdett jobban, ugyanis kétszer eljutottak a red zone-ba, ott viszont mindkétszer csak mezőnygól jött össze. Ezután fordult a kocka és a Chiefs megcsinálta ugyanezt. Volt még 4 és fél perc, amibe még belefért négy támadás, de sajnos nem a szórakoztató fajtából, hiszen csak 3 puntot láttunk és egy félpálya előtt elakadó támadást, így nem túl látványos 6-6-os eredménnyel mentek szünetre a felek.

Mahomes egy majdnem picksix-szel kezdte a második félidőt, és ha ott nem is sikerült a Broncosnak lehasználnia a passzát, a drive végén a red zone-ban Ja’Quan McMilliannek igen. Ezt pedig ki is használta a Broncos, végigmentek a pályán és Jaleel McLaughlin révén megszerezték nem csak a meccs első hatpontosát, hanem a vezetést is. Azonban nem sokáig örülhettek ennek, hiszen egy nagy Tyquan Thornton elkapás után Kareem Hunt touchdownjával egyenlített a Chiefs a harmadik negyed végére.

A Broncos egy nagy Pat Bryant elkapás utáni mezőnygóllal ismét átvette a vezetést, azonban a Chiefs szépen végigment és Travis Kelce elkapásával előnybe került– az extra pontot blokkolták, így 10 perccel a vége előtt 19-16-ra vezetett a KC. Egy-egy punt után 4 perccel a vége előtt jött az egyenlítés a hazaiaktól, majd kierőszakoltak egy puntot és maradt 3 percük megnyerni a meccset. Sikerült is eljutniuk mezőnygólig, többek közt egy nagyobb Troy Franklin elkapással, Will Lutz pedig nem hibázott és megnyerte a meccset a Broncosnak!

Nem nagyon volt minőségbeli különbség a két csapat közt, de ez most jobban jött ki a Broncosnak, amely így karnyújtásnyira került a csoportgyőzelemtől. Mindeközben a Chiefs pedig közel került a rájátszásról való lemaradáshoz, a TheAthletic modellje szerint már csak 58% esélyük van erre. Érdekes, mennyire kijön a két csapat esetében a szerencse a tavalyi és idei év közt: a Broncos tavaly 2-5 volt egy labdabirtoklásos meccseken, idén pedig 7-2, míg a Chiefs tavaly 10-0 volt, idén 0-5.

(katonadani)

Tampa Bay Buccaneers @ Buffalo Bills 32-44

Mindkét csapat 6–3-as mérleggel és egy-egy múlt heti vereséggel érkezett erre a találkozóra. Azt várhattuk, hogy égni fog bennük a bizonyítási vágy. Így is lett végül, bár a kezdés döcögősre sikerült. A Buccaneers első támadásából puntra kényszerült, de azt sikerült a Bills 5 yardosára helyezni. Ott pedig Allen, hogy elkerülje a safetyt, másodikra dobott egy nagyon furcsa interceptiont, ahol két kézzel lökte előre a labdát a védő kezébe. A Bucs ezt nem tudta TD-re váltani, így meg kellett elégedniük egy mezőnygóllal.

Ezután viszont beindultak a támadósorok, és a következő négy támadásból négy TD született. A Bills főleg passzokkal haladt, a Bucs inkább futással. Mindkét irányító szerzett egy-egy futott TD-t az 5-ösön belülről (Mayfield 4&inchesről futotta be), Allen pedig passzolt egy 43 yardos TD-t Tyrell Shaversnek, míg a másik oldalon Sean Tucker futott ugyanúgy egy 43 yardos TD-t. A csapatok gyakorlatilag lemásolták egymást.

A TD-szériát egy újabb Allen-interception szakította meg, ami egy felpattanó labdából született. A Tampa erre viszont csak egy puntot tudott összehozni. Egy perc maradt hátra a félidőből, de még így is végigrohantak egyszer-egyszer a pályán a csapatok: a Bills TD-t, a Bucs pedig mezőnygólt ért el. Így 21–20-as Bills-előnnyel mehettek szünetre.

A második félidő hasonlóan indult, mint az első: gyors puntváltás után a Bills elejtette a puntot, így a Bucs ismét rövid pályával indulhatott. Ezt már ki is használták, Tucker pedig egy 6 yardos futás után megszerezte a második TD-jét. A válasz erre csak egy Bills-mezőnygól volt. Mayfield azonban megirigyelte Allentől a labdaeladásokat, és ő is dobott egy interceptiont, amit azonnal megbüntetett a Bills egy Allen–Cook összjátékkal. 31-26 a Billsnek.

A következő támadásból Mayfieldék át tudták venni a vezetést egy ponttal (a kétpontos nem sikerült), de ezután már csak egy punt és egy strip sackkel lezárt támadás jött a részükről, miközben Allen futott még két TD-t, amivel eldöntötte a meccset.

Allen végül 3 passzolt és 3 futott TD-vel zárta a meccset, 2 interception mellett. Az első félidőben több rövid passza is pontatlan volt, 50% alatti pontossággal zárt, de a második játékrészben szinte hibátlan volt, és futójáték híján gyakorlatilag egyedül nyerte meg a mérkőzést. A fantasy-tulajdonosok örülhettek a 6 szerzett TD-nek.

A túloldalon Sean Tuckert kell kiemelni, aki összesen három hatpontost szerzett (kettőt futva, egyet elkapva). Egyszerűen túl sok náluk a sérült játékos mindkét oldalon ahhoz, hogy a Bills szintű csapatokkal fel tudják venni a versenyt.

(bladzs)

Exit mobile version