Bears győzelem a Fekete Pénteki rangadón

Két 8-3-as NFC csapat összecsapását hozta el a Fekete Péntek, a Chicago Bears látogatott a Philadelphia Eagles otthonába. Összességében egy szenvedős, alacsony minőségű mérkőzést kaptunk, ahol a Bears széjjel futotta az Eagles védelmét, és végül 24-15 arányban legyőzte a regnáló Super Bowl bajnokot.

Metsző hideg és jeges szél fogadta a csapatokat a Lincoln Financial Field-en – bár egyik alakulatnak sem okozhatott ez túl sok újdonságot. Sérülések inkább a vendégeket sújtották, a három kezdő LB és Tyrique Stevenson CB sem tudta vállalni a játékot, míg az Eagles oldalán Lane Johnson RT volt az, aki a fontos kezdők közül hosszabb távra kidőlt már egy pár hete. Pontok nélkül indult a mérkőzés, előbb a Chicago akadt el az Eagles 25-ösén 4. és 1-re (először megadták a first downt, de Sirianni bedobta a piros zászlót, és a visszanézés után rövidnek ítélték a futást), majd az Eagles puntolt mindössze pár play után. A harmadik drive-ból születettek az első pontok: a Bears letolta a futást a Philly torkán, Monangai és Swift is elszaladt egy nagyobbat, végül közelről D’Andre Swift futott be volt csapata ellen a célterületre.

A második negyedbe egy 44 yardos Eagles mezőnygóllal mentünk át (pedig ha Hurts pontosabb, sokkal több lehetett volna a támadásban), és a Chicago következő drive-ja is 3 ponttal fejeződött be 30 yardról. A maradék 6,5 percben viszont már csak 3 puntot és egy lefutott órát láthattunk, pontokat nem. Elég szerény félidőt produkáltak a csapatok, főleg az Eagles – megint a legéletképtelenebb arcát vette elő a Philly támadójáték, 2 (!!!) total first downra (és 83 yardra) 3 punt jutott, Hurts 10 passzából 5 talált embert, a futás nem működött. Pont annyival volt csak jobb a Bears offense is, hogy egy drive jól sikerüljön, mást ők se nagyon tudtak felmutatni – bár nekik legalább 16 first down összejött 222 yard mellé. Hasított viszont a futójáték, Swift és Monangai együtt 129 yardnál járt a félidőben; cserébe Williams passzai borzasztóak voltak, 24 labdája csak 11-szer jutott célponthoz.

A harmadik negyedben folytatódott a nézhetetlen football, három puntot csak egy buta Hurts interception dobott fel: Kevin Byard húzta le a QB rossz passzát, így hatodik pickjével már egyedül vezette a szezont ebben a statisztikában. Az Eagles viszont egy drive-ra gondoskodott róla, hogy felébredjünk: kevesebb mint 2 perc alatt, 5 darab playből mentek végig 92 yardot a pályán, Hurts 23 yardos futása után AJ Brown zárta le a drive-ot egy 33 yardos elkapott TD-vel (az extra pont mellé ment). Felpörögtek az események, bár nem a minőségi értelemben: előbb az Edge Jalyx Hunt húzta le Williams alacsony passzát, majd Hurts kezéből rángatta ki Nahshon Wright CB a labdát egy tush pushnál.

Az utolsó negyedbe egy biztató Bears drive-val és főleg Monangai remek futásaival mentünk át (még egy 4. és 5-re eleresztett passz is sikerült), és 13 play után a már említett RB futott be közelről egy touchdownra, 8 pontra növelve ezzel a vendégek előnyét. Az Eagles offense újabb három kísérlet után puntolt, amire válaszként a Chicago nagyjából lezárta a mérkőzést: jó haladás után Cole Kmet húzta le Williams 28 yardos passzát, így már 15 pont volt a két csapat között a különbség. Az Eaglesnek még egy becsület TD összejött a garbage time-ban (A.J. Brown szerezte meg második hatpontosát), de utána a kettes kimaradt, és ugyan a sikertelen onside kick után még visszaadta a Bears a labdát, de egy kihagyott mezőnygólon kívül más már nem történt.

Teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Chicago, voltak ugyan gyengébb pillanataik a labda mindkét oldalán, de ezzel együtt is szinte végig uralták a meccset. Caleb Williams a szép TD-jén kívül sok pozitívat viszont nem csinált, 50% alatt passzolt, 154 yardjából 1 TD 1 Int és 2 sack született. Cserébe a földön megállíthatatlanok voltak a Medvék, D’Andre Swift 125 yardot (18 kísérlet), Kyle Monangai 130 yardot (20 kísérlet) rohangált össze. A támadófalat is nagy dicséret illeti, folyamatosan képesek voltak jelentős lyukakat kialakítani a futóiknak, teljesen hatástalanították az Eagles védelmét.

A Philly borzasztó volt, és most nem csak az offense, de a védelem is nagyon gyengén szerepelt. Hurts 190 yardot osztott ki, 19 passza talált embert 34 próbálkozásból, 2 TD mellett egy interceptiont dobott – két jó drive-on kívül viszont semmit se mutatott, és egy tush push fumble-je is volt. Nem működött Barkley-val a futójáték (újfent), az elkapók közül A.J. Brown lépett elő 10 elkapással, 132 yarddal és 2 TD-vel. Az Eagles a szezon alakulása miatt még mindig simán vezeti a csoportját, de az eddigi “nyerünk így is” mentalitás két vereségbe csapott át, nőnek a repedések a falon rendesen Philadelphiában. A Chicago ezzel a győzelemmel 82%-ra növelte a play-off esélyeit, és továbbra is vezeti az NFC North-ot.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
19 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-11-29 09:24

2 nappal ezelőtt e cikk szerzője az írta, hogy “az Eagles tulajdonképpen megnyerte a csoportját, ők már csak a kiemelésekért küzdenek”. Látva a “Sasok” futballját és most már eredménytelenségét is, kíváncsi lennék, ennyire biztos-e az a csoportgyőzelem. Mert most meg azt írja, hogy “nőnek a repedések a falon”…
Sirianni szerintem az egyik leginkább túlértékelt HC a ligában. Valahogy mindig az az érzésem vele kapcsolatban, hogy az Eagles amikor jó volt, nem miatta, hanem annak ellenére volt jó, hogy ő a vezetőedző. A GM az, aki zseniális munkát végez, tele a csapat tehetséggel, és ezek egy-egy meccsen többnyire kijönnek. Rengeteget jelent nekik a “tudományuk”, a tush-push, de most láthatóan megálltak. Mivel csak 17 meccs van, így 2 egymás utáni vereség simán helyzetbe hozhat olyan csapatokat, amelyeket korábban leírtak.
A Bears nem a kedvencem, de örülök nekik. Annyit szívott már ez a csapat, hogy megérdemli, hogy végre legyen egy jobb szezonja. Az Eaglesre meg találó az a cikkbeli megjegyzés, hogy lényegében tesznek az egészre, mert majd úgyis nyernek, majd valaki megoldja. Fociznak egy jót legfeljebb 1-2 negyedig, utána meg jön a nagysemmi.

Csakeztne
Csakeztne
2025-11-29 10:29

Ez is a fájdalmas meccsek közé tartozott, az alig nézhető kategória. Sajnos komoly a felhozatal ilyenekből.

Szerintem nem rossz a Bears védelme, sőt. Ezt talán el kellene engedni. a beharangozókban. Caleb Wiliams viszont rémes. Tényleg mindent megprónál BJ, hogy kicsit jobban nézzen ki, de nem nagyon látszik a fejlődés. Mit tehet a HC, futtatja a labdát, egyre többet, egyre sikeresebben. Tényleg ha Caleb nem lenne ennyire borzasztó, komolyabb remények lehetnének.

A Philly kezdi bemutatni a Nagy Leolvadás2-t. Romokban az O. Ez bárki ellen nagyon kevés lesz. Siriani alatt volt már egy ilyen zuhanást, teljesen érthetetlen és értékelhetetlen volt a teljesítmény. Hurts siralmas volt, de szinte mindenki.más is, a kivétel AJB. A hazai közönség így teljes mértékben hozhatta önmagát. Ők csak jó időben barátok, akkor nagyon, de rossz időben tudják lejjebb húzni a csapatot keményen.

Last edited 2 months ago by Csakeztne
Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-11-29 11:46

A Bears 24-9-re vezetett, az Eagles csinált egy TD-t (24-15), és 2 pontosra mentek, ami nem jött össze. Ha megvan, 24-17, egy “sima” TD a különbség. Ha rúgnak, 24-16, azaz egy labdabirtoklásos a különbség. A kommentátorok elemezték a szitut, de nem igazán értettem, mert azt mondta, hogy jobb volt, hogy 9 pontos hátrányban ment rá a 2 pontosra a Philly, nem pedig később (ha xp-t rúgtak volna), számítva arra, hogy 8 pontos hátrányban még visszakapják a labdát, és még egy TD-t csinálnak… Szóval nem igazán értem. A lényeg nem a motiváció? Fenn kell tartani hátrányban is, azt pedig könnyebb úgy, ha csak XP esetén is 8 pont kell az egálhoz. Ha meg nincs sem XP, sem +2 pont, akkor mennyire lesz motivált a védelem 9 pontos hátrányban? Semennyire. Szóval nem értettem, mit akart ebből kihozni a szakkommentátor. Szerintem úgy hülyeség az eszmefuttatása, ahogy van.

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Tucatjatekos
2025-11-29 12:22

Szerintem ilyenkor az elmélet az, hogy egy kétpontos így is, úgy is kell mindenképpen, azért jobb előbb megcsinálni, mert ha sikerül az jó, ha nem, akkor több időd van plusz egy támadást vezetni, olyan play-eket hívsz, amivel jobban haladsz (bár kockázatosabb), vagyis “ismered a jövődet”. Ha a végére hagyod a kétpontost, pláne ha a meccs legvégére, akkor egy “mindent vagy semmit” játékká válik egyetlen play.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
Reply to  Sir Lancelot
2025-11-29 18:23

“egy kétpontos így is, úgy is kell mindenképpen”;
Na, ez az, amiért rossz a döntés. Ha csak 1 pontot szerzel (de az azért biztosra vehető), akkor van esélyed egy TD+2 pontossal egalizálni később. Ha már az 1 pontot is kockáztatod, a meccset magát kockáztatod, mert nullázás esetén egy támadásból nem tudsz 9 pontot elérni.
“egy kétpontos így is, úgy is kell mindenképpen” – Ha nincs meg az 1 pont és ezzel a 8 pontos különbség, akkor nincs esély az egyenlítésre a végén.

“ha nem, akkor több időd van plusz egy támadást vezetni, olyan play-eket hívsz, amivel jobban haladsz (bár kockázatosabb), vagyis “ismered a jövődet”.
Ez az “ismered a jövődet” dolog akkor lehet jó (esetleg), ha van mondjuk egy negyed hátra. Itt 3 vagy 4 perc volt hátra, a Bearsnek 1-2 1st down elég volt a győzelemhez. Egy meccs addig tud kiélezett maradni, amíg nyitott.
Biztosan jó az analitika is, és ezt a döntést is megmagyaráznák az Eaglesnél, de én teljesen máshogy nézem az analitikát is, csak adott csapatokra nézve gondolom értelmezhetőnek a szituációt – pl. a 4&2-t a saját 45 yardoson -, illetve ezt a döntést meg nem tartom védhetőnek.

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Tucatjatekos
2025-11-29 19:54

Nekem az a bajom ezzel az analitikával, hogy én pl nem tudom, hogy számolják, de nekem az a gyanúm, hogy “egyszerűen” az NFL eddigi történelméből ehhez hasonló helyzeteket mások milyen arányban oldottak meg. És akkor ebből a “mások”-ból van az összes kételyem. Ha nálam van egy olyan rúgó, aki 100%-ban tud onside kicket rúgni és 80 yardról is berúgja a mezőnygólt, amilyen soha nem volt még, tehát nem lehetett benne semmilyen régi statisztikában, ezért e csapat edzőjének máshogy kell számolnia az “analitikát”. Vagy ha az én csapatomban van Mahomes, aki 12 mp alatt is elmegy mezőnygól-távolságig, az sem nagyon volt régen. Szóval egyszer már valaki írhatna valami ismeretterjesztő cikket erről az analitikáról, engem speciel érdekelne, engem nem zavar a matek.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
Reply to  Sir Lancelot
2025-11-29 22:12

Itt már vitatkoztam valamelyik szerkesztővel, talán Danival ezzel kapcsolatban. Ugye amikor az ellenfél mondjuk 40 yardosán van a támadósor, és 4&3 jön, van valami statisztika, ami alapján azért kell nekimenni, mert az esetek jelentős részében ezt megoldják a csapatok. De ebben az esetben – és ez a lényege a gondolatmenetemnek – ezt nem lehet NFL-szinten elemezni, mert abban benne vannak a legrosszabb és a legjobb negyedik kísérletes csapatok is (mind védelmi, mind támadó oldalon), benne vannak azok, amelyek a legjobbak – és legrosszabbak passzban és passz elleni védekezésben, illetve futás tekintetében… Tehát más egy olyan szituáció, amikor egy negyedik és 1-2-re futásban nagyon jó, passzban egész jó támadósor csap össze egy futás ellen egyébként is rossz, de negyedik és rövidre pláne borzasztó, passz ellen közepes védelemmel. Ilyenkor nem kérdés, hogy neki kell menni. De ugyenez lenne akkor is, ha egy borzasztóan gyenge támadósor kerülne ilyen helyzetbe egy olyan védelem ellen, amely rövid yardos szituációnál elit?
Az NFL-ben annyira gyorsan változnak a dolgok, hogy nem lehet hagyatkozni ezekre a statisztikákra. A Ravens védelmét elitnek gondolta mindenki a szezon elején, látjuk, mit művelnek. A Coltsot nem nagyon látta senki ilyen jónak. A Chiefs teljesen csapongó. Vagy nézzük meg a Dallas-Philadelphia meccset. 0-21 volt. A Cowboys földbe volt döngölve, majd jött a fordítás. Ez a fajta analitikus szemléletmód mintha egy kalap alá venne különböző szezonokat, a jelenlegi Staffordot vagy Maye-t McCarthyval, a Chicago futójátékát (amely eddig 1846 yardot termelt, és ebből 1273 yardot tettek meg úgy, hogy jött volna az első kontakt) a Raidersével (874/344), netán a Colts negyedik downos támadó hatékonyságát (21-ből 17 – 81%) a Saintsével (25-ből 9 – 36%), védőoldalon meg a Chiefs vagy az Eagles hatékonyságát (28 és 30%) és a Jets vagy a Steelers “hatékonyságát” (77 és 73%).
Ha 4&3-ra a Colts nekimegy a Jets ellen, az ugyanaz az analitika szerint, mintha a Saints menne neki a Chiefs ellen?

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Tucatjatekos
2025-11-29 23:02

Na, pont erre gondoltam én is! És akkor még el sem kezdtünk olyan változó körülményekről beszélgetni, mint pl. esik-e az eső, fúj-e a szél, ha igen szembe vagy hátulról, az egyik játékos észrevett egy bombázó csajt a nézőtéren és imponálni akar neki, vagy az irányítónak beteg a gyereke és alap dolgokat is elront, annyira nem ott van stb. stb. Egyszer ha éppen nem leszek lusta, elkezdek utánajárni ennek az analitikának, mert olyan mint a Columbo felesége, csak beszélnek róla, de sose láttuk még.

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Sir Lancelot
2025-11-29 23:26

Konkrét példa: 4. és 5 az ellenfél 42 yardosán, 3 perccel a meccs vége előtt vezetek 3 ponttal, mi legyen? Puntoljak, mezőnygólt rúgjak vagy menjek neki? Az én kérdésem: honnan, milyen forrásból tudom meg a választ? 1. Hasamra ütök és mondok valami okosnak hangzót. 2. A 80 éves volt edzőt, tévés szakértőt megkérdezem és ő tippel. 3. A Négyjegyű függvénytáblázat bővített kiadásában van erre táblázat, abból kell kikeresni. 4. Az össze eddigi NFL mérkőzés összes play-éből van egy statisztikai adatbázis, amiből ki lehet böngészni. 5. Még néhány évig tanulok haladó valószínűségszámítást és statisztikát, így már gyerekjáték kiszámolni. 6. A csapat sámánja elszív valami erősebbet és a szellemek elárulják neki. 7. Vagy valami triviális, ami eddig eszünkbe sem jutott?

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Sir Lancelot
2025-12-01 08:37

alapvetően szerintem a meccs képe fogja eldönteni hogy mit csinálsz. Mert ha 6-3-ra vezetsz, akkor simán beküldöd a FG-t, mert az ellenfél úgyse tud végigjönni a pályán, hisz egész meccsen a védelmek domináltak.
Ha viszont 42-39-re vezetsz, akkor nekimész, mert a 6 pont előny nem lesz elég, mert az ellenfél vélhetően simán fog tudni még egy TD-t feltenni, ha már 4-5-öt csinált a meccsen korábban. Max nem sikerül, és akkor 42-ről jön az ellen vissza, ami nem olyan vészes (FG utáni kickoff is simán ekörül lehet, egy rövidebb visszahordással).
Puntolni semmiképpen nem fogsz, annak nincs értelme. Hacsak nem sérült le a meccs közben a kickered.

Ilyenkor mindig eszembe jut egy Denver-New England AFC döntő (20-18 ha jól rémlik). Az egyik NE TD után kimaradt az XP. Utolsó negyed közepe-vége 8 ponttal ment a Denver. FG távban a Pats, nekiment 4-re, nem sikerült. Aztán fellépett a védelem, visszakerült a laszti. 3 perc körül volt vissza. Ismét elrontott negyedik (FG távban). Majd valami csoda folytán nem tudta lezárni a meccset a Denver, ismét visszakerült a labda. Itt is volt negyedik, de a végén sikerült a TD, csak a kétpontos nem. Vége. Persze itt utólag lehet okosnak lenni, de úgy, hogy 5-6 perc volt vissza nem állsz neki FG-okkal operálni, mert ha nem kapod vissza a labdát, vagy az ellenfél utána TD-t szerez, akkor már 1 támadás nem is lesz elég még az egyenlítéshez sem. Itt is az volt a döntés szerintem, hogy egyenlíteni kell, vagy nem hagyni, hogy 8 pontnál nagyobb legyen a különbség. Ami ugyan összejött, csak a 8 pont szerzése nem (bár a lehetőség megvolt).

De mivel a jövőbe senki sem lát ezért utólag mi nem lehetünk okosak, mert az nem fair.

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Hurrá Torpedó
2025-12-01 09:35

Úgy látom Te érted miről beszélek :D! Ha mindenféle megérzéseket meg tapasztalatokat veszünk figyelembe, az NEM matek, ne kamuzzunk már 38%-okról meg 55%-okról. Nem tart ott még a tudomány, hogy ilyen változókat PONTOS számokkal jellemezzünk. Egyelőre Asimov Alapítvány-trilógiája még mindig sci-fi, a Számok (Numbers) pedig egy szórakoztató krimisorozat. (Az említett meccset én is végigszurkoltam és én is pont így gondolom, hogy ott én is így döntöttem volna, utólag pedig könnyű okosnak lenni, azt még én is tudok:-))

Last edited 2 months ago by Sir Lancelot
Patrik
Reply to  Sir Lancelot
2025-12-01 17:21

Miből induljanak amúgy ki akkor? Hogy az edző megérzése ez és ez volt a szituval kapcsolatban? Azt megmagyarázhatóbbnak érzed mint több tízezer adatot a múltból? Tehát azt mondod hogy mivel neked van egy jobb QB-d ezért megmagyarázhatóbb egy esetben hogy nekimenj olyan szitunak amikor az analitika azt mondja hogy nem? Mert Mahomestól még nem láttunk temérdek megmagyarázhatatlan hibát? Ezért elképzelhetelen hogy pont akkor rontson? Csak kérdezem hogy szted tényleg jobb tények helyett egy hasraütesére hallgatni ilyenkor?

Egyébként az analitika csak annyit állít hogy a múltbeli adatok alapján mikor nyert egy csapat nagyobb eséllyel ilyen helyzetben ha ilyen vagy olyan döntést hozott. Ezek között meg általában csak pár % különbség szokott lenni (nagyon ritka hogy valaki nem megy neki vagy épp neki megy és az az analitikától több mint 5%-ban eltér). Szerintem egyiket sem kell tulmisztifikálni, de néha érdemes lehet használni.

Egyébként én is számtalanszor foglaltam állást az analitikával szemben, de attól még kár nagyon szembemenni vele. Nyilván az emberei tényezővel nehéz számolni.

Jelen esetben itt van két rövid cikk ami leirja h miért döntöttek igy:
https://sports.yahoo.com/articles/why-eagles-went-2-point-232135644.html

https://x.com/gregolsen88/status/1994541512852451472?s=20

Szimplán csak az információ miatt. Ami el is hangzott itt. Az analitika itt nem állított pl mást.

Last edited 2 months ago by Patrik
Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Patrik
2025-12-01 17:44

Épp ez a bajom, hogy túlmisztifikálják az analitikát, azt sugallják, hogy számításokkal és nem megérzésekkel pontos választ kapunk mindenre. Még Te is azt mondod, hogy az edző a megérzéseire és a tapasztalatára hagyatkozzon. Akkor meg minek ez a mókusvakítás a százalékokkal? Azt értem, hogy régebbi helyzetekre ott és akkor milyen sikerességgel reagáltak az ottani és akkori edzők, de rengeteg tényezőt, körülményt, a játékos képességeit és akkori formáját, hangulatát egyszerűen nem tudunk még számszerűsíteni, matematikai formulába, képletbe belevenni. Az emberi agy meglepően jó ebben, de nem számokkal dolgozik, hanem tapasztalatszerzéssel, tanulással, ezért tudnak jó edzők és jó játékosok túlnyomó többségében helyes vagy legalábbis meccsnyerő döntéseket hozni matek nélkül is. Nem az érdekel jelen esetben, hogy mivel magyarázható jobban, hanem hogy valójában hogy működik. Röviden: az érdekel, “ezt mibű számolta ki”, amikor azt mondják, ha ezt és ezt csinálod, akkor ennyi % lesz, hogy megnyered a meccset, hogyan számolták ki, hogyan kapták meg ezt a számot, és ami még jobban érdekel, hogy ez jó módszer-e.

Last edited 2 months ago by Sir Lancelot
Csakeztne
Csakeztne
Reply to  Tucatjatekos
2025-11-29 12:49

Borzalmas döntés. Végre valahára van egy momentum, azt egyből el is dobod. Mondjuk a rúgó sem volt a toppon a szélben, de ez egy elég reménytelen kísérlet volt. Ja igen és így hamarabb megtudták, hogy ez is egy L lesz, úgyhogy mindenki hazament, azon kevésből is, aki még addig kitartott.

Nyilván van néhány meccsen, olyan időpillanat, amikor el lehet gondolkodni, hogy most nekimegyek, szerintem ez távol volt attól.

A magyar kommentátor csapat is nagyon sajnos volt. Többnyire nem hallom őket csak az európai meccseknél és azokon Budai Zoli kifejezetten ami színvonalú, Márk is Ok, úgyhogy most meglepődtem. Nem pozitív értelemben.

Noemi
Noemi
Reply to  Csakeztne
2025-11-29 13:29

Rendkívül gyengék a magyar kommentátorok.
Ilyeneket bemond,hogy van egy incomplite pass,de fut az óra és időt kell kérni.
Én meg nézek,hogy mi a 🌲 az?
Aztán bemondják,hogy időt kért a csapat,miközben nem.van egy másik,aki semmit nem mondd biztosra,talán ez volt,talán az,miközben látszik,hogy egy offside volt,de bemond egy teljesen más dolgot.
Hallatszik,hogy fingja sincs az egészről.
Én is ülhetnék ott,lehet gyakrabban eltalálnám,hogy mi történt a pályán.
A múltkori meccsen megkérdezte az egyik kommentátor a másikat,hogy kik passzolták a legtöbb td-t,a top 5-6 irányítóról volt szó.
Szerintem csipőből megmondjuk mi szurkolók,de a szakkomentátor csak egy ember tudott megnevezni.

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Noemi
2025-11-29 16:19

Az Aréna4-es kommentátorok közül én is a Buday Zolit tartom a legjobbnak, ő szórakoztatóan ÉS magas szakmai színvonalon beszél, tényleg sok mindent megtudsz a nem szembetűnő dolgokról is. A Bencsics Márk jó még, olyan amit egy szakkomentátortól elvárunk, infó is van, szórakoztat is. A Kovács István a so-so kategória, egy magyar csapatnál edző, tőle többet várnék, ahogy ezen oldal szerkesztőjétől Kovács Bálinttól is. Akit viszont nagyon nem kedvelek, az Czirók Márton, nagyon jó elkapó, de nem tud beszélni és ez tévében, kommentátorként egyáltalán nem jó. Nincsenek is nagy meglátásai, jó gondolatai és még fáj is őt hallgatni. A Kovács Sanyit mint ember kedvelem, vannak jó napjai, de amikor állást kell foglalnia pl. hogy szabálytalan volt-e egy megmozdulás vagy jó volt-e egy edzői döntés, a világból ki tud kergetni azzal a “hát nem is tudom, lehet így is lehet úgy is”.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-11-29 18:45

Bencsicset el kellene küldeni egy beszédtanárhoz, hogy tanítsák már meg beszélni. Nem artikulál, motyog, borzasztó őt hallgatni.
Ha jól rémlik, Kovács Bálint az, aki minden közvetítésben legalább 4-5 alkalommal elsüti azt, hogy “ez miatt”, de voltak még nyelvhelyességi hibái… Ha olvassa: “EMIATT”.
Kovács Sanyit nagyon szeretem hallgatni, a legtöbb tekintetben hasonlóan ítélem meg a dolgokat.
Aki viszont szerintem magasan üti a többieket, az Buday Zoli. Az ő esetében még a raccsolása sem zavar. Nagyon ritka, amikor olyan dolgot mond, amit teljesen másként látok.
Igazság szerint Kun Zsolt az, aki halálra idegesít. Rengeteget dumál, sokszor teljesen feleslegesen, a beszédében modoros: a “ciccegései” (pl. “csapatokat” helyett “csapatokac” mond) mellett újabban a szó végén a k hangot is megnyomja, pl. a “számok” szót úgy mond, hogy “számokhh”.
Annak idején azokat a közvetítéseket azerettem, amiket Ricsi meg Kovács Sanyi “vitt”. Ricsihez képest ez a Kun Zsolt…

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Tucatjatekos
2025-11-29 20:04

Engem is nagyon felbosszantott, amikor elkerült a SportTV-től az amerikai foci, nincsenek infóim, hogy színtiszta üzlet volt-e vagy “politika” is. Azért eltartott egy darabig, amíg a riporterek felfejlődtek, belejöttek, a szakkommentátorok közül akik átjöttek a régi helyről az újra, azokat valahogy jobban kedvelem, lehet hogy csak véletlen egybeesés. Az eredeti amerikai tv-társaságok sem egyformák, ott is vannak jobbak meg rosszabbak. Értem az angolt, de nem teljesen, minden szót, így ha azt nézem, sok mindenről lemaradok, ezért nézem a magyart, valamit valamiért.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Tucatjatekos
2025-12-01 08:51

én is szerettem nézni a Sport tévés közvetítéseket, sajna mostanában nincs sok időm a tévé előtt meccset nézni (felvételről sem), így ezek kimaradnak.
na meg ha a csapatod az elmúlt 3-4 évben szar volt, akkor szerencsére a meccseinek 90%-a a délutáni sávban van, és ha azt meg akarod nézni, akkor streamelned kell, mert úgyse azt fogja adni az Aréna.
Na majd holnap megfigyelem, mert a Monday Night-ot nem fogom előben nézni, majd kedden felvételről az Arénásat.

19
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x