Site icon Fűzővel kifelé!

Bryce Young nagy napja, a Bears újabb győzelme, sima Steelers- és 49ers-siker

Másodszor már nem tudott nyerni Flacco a Steelers ellen, a Bears óriási meglepetésre már 7-3-mal áll, nagy meccset játszott Bryce Young, simán nyert a 49ers, megszenvedett a Texans. 

Cincinnati Bengals @ Pittsburgh Steelers 12-34

Nem volt kétszer csoda, Joe Flaccónak nem sikerült másodszor is legyőznie a Steelerst a Bengals színeiben. Pedig nem indult rosszul a Cincinnati számára a találkozó, a hazaiak első TD-jére azonnal TD volt a válasz, de az azt követő kétpontos kimaradt. Ezután viszont elfogyott a lendület, a meccs végéig már egyetlen TD-t sem szerzett a Bengals offense (pontosabban Flaccónak volt TD-passza, csak épp a Steelersnek).

Mindezt úgy, hogy a Bengals védelme amúgy nem teljesített rosszul. Persze Aaron Rodgers volt az ellenfél, aki idén szörnyű, ahogy ritka kivételtől eltekintve az egész Steelers offense, de akkor is – az idei Cincinnati D-től ez is emberes volt. Így a harmadik negyed végén még mindig csak 4 pont volt a Steelers előnye (9-13), de aztán Flacco passzát lehúzta a korábbi Patriots safety Kyle Dugger, majd visszahordta egy 74 yardos TD-re.

Mondhatnánk, hogy bánhatja a picket a Bengals, mert ekkor már Aaron Rodgers nem volt a pályán, miután megsérült a bal (nem dobó) keze. Viszont furcsa (?) módon ez nem ártott a Steelers támadósorának, sőt. Mason Rudolph meglepően otthonosan mozgott, egy mezőnygól-drive után egy szép TD-drive-ot is levezetett, eldöntve ezzel a mérkőzést. Majd a védelem összehozott még egy fumble return TD-t, feltéve az i-re a pontot.

A meccs összességében elég unalmas volt. Flacco ezúttal nem szórta a jobbnál jobb passzokat, mindössze 199 yardig jutott. A védelem tartotta magát önmagához képest, a sok 500+ engedett yardos meccs után most mindössze 343 yardot nyelt be az egység, de mivel az offense adott 14 pontot az ellenfélnek, így nem igazán volt esély a győzelemre.

A Steelersnél sem lehetnek különösebben elégedettek. Rodgers továbbra is nagyon gyenge, sőt nem kizárt, hogy rövid távon Rudolph-fal jobban fog menni a játék. A passzjáték nem nagyon létezik, a futójáték is döcög, és bár a Bengals ellen most belefért, hogy a futó Kenneth Gainwell vezesse a csapatot elkapásokban, de ez egy kicsit is jó defense ellen kevés lesz. Egyedül Darnell Washington az, aki igazán emlékezetes volt a szó pozitív értelmében. (És Jalen Ramsey-t kiállították, mert behúzott egyet Ja’Marr Chase-nek, aki állítólag leköpte őt).

Chicago Bears @ Minnesota Vikings 19-17

Talán az utolsó esélye volt a Vikingsnak, hogy megmentse a szezonját, ez a hajó azonban elment. Nem mintha megérdemelte volna a győzelmet a csapat, az első 45 percben mindössze három pontot termelt az offense, illetve két INT-t is összehozott. JJ McCarthynál nincs rosszabb irányító jelenleg az NFL-ben, már az is kisebb csoda volt, hogy a végtelenül frusztrált Justin Jefferson nem verte meg a sokadik homály passza után.

Pedig a játékok ott voltak, rendre üresen voltak a Vikings elkapói, de a másodéves irányító sem rendszerben, sem rendszeren kívül nem tud csinálni semmit. Lassan olvas, nem érzi a nyomást, pontatlan rövid, közép és hosszú távon is. Nincs olyan aspektusa a játékának, ami miatt kicsit is lehetne bizakodni benne, hogy majd jó lesz.

Eközben a csapat jó körülötte, a védelem például a két turnover ellenére is 16 ponton tartotta a Bearst. Persze itt is ki kell emelni, hogy jó irányító Chicagóban sem játszik, Caleb Williams épp csak egy kicsivel volt kisebb homály, mint McCarthy (16/32, 193 yard, 0 Td, 0 INT vs. 16/32, 150 yard, 1 TD, 2 INT), az egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy legalább óriási hülyeséget nem csinál (és remekül menekül ki a sackekből).

Azonban a végén így is izgulnia kellett a Bearsnek. Egy 43 yardos punt return után a futó Jordan Mason szépített, majd egy kihagyott vendég mezőnygól után McCarthy kivételesen eltalálta Jordan Addisont egy 15 yardos TD-ért. Így nem sokkal a meccs vége előtt 17-16-ra vezetett a Vikings. A speciális egység azonban kapitulált, engedett egy 56 yardos visszahordást, ami után elég volt kilenc yardot haladnia a Bearsnek a mindent eldöntő mezőnygólhoz.

A Chicago ezzel a győzelemmel 7-3-ra javította a mérlegét, ezzel versenyben van a Broncosszal a “rég láttunk már csapatot ilyen jó mérleggel ennyire szörnyen játszani” különdíjért. A W-ket ugyanakkor nem kell magyarázni, könnyen lehet, hogy ezzel kiütik a PO-ból a Lionst vagy a Packerst. A Vikingsnál viszont még a jó mérlegnek sem lehet örülni és nagyon úgy néz ki, hogy a franchise történetének egyik legrosszabb döntését hozták azzal, hogy Sam Darnoldot elengedték a McCarthy-projekt kedvéért (mondom ezt a Rams elleni teljesítményét látva).

Carolina Panthers @ Atlanta Falcons 30-27 (h.u.)

A forduló egyik legérdekesebb meccsét játszotta a két NFC South gárda. Az első negyedben láttunk két puntot és két TD-t, aztán viszont a Panthers tudománya elfogyott, a második negyedet már 14-3-ra nyerte meg a Falcons. Michael Penix ugyan gyengén játszott megint, ellenben a futójáték hasított, Bijan Robinson két-, míg Tyler Allgeier egy TD-t tett be a közösbe.

Ahogy a videón is látszik, a Panthers védelem nem volt a helyzet magaslatán, miközben a Falcons pass rush szétszedte a Carolina támadófalát és Bryce Youngot. Sőt volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy meg is sérült a korábbi 1/1-es. Ő végül folytatni tudta a játékot, ellenben Michael Penix nem sokkal később megsérült, a helyére pedig Kirk Cousinsnak kellett beállnia. És ez volt a különbség.

A második félidőre Young mintha a tavalyi önmagát idézte volna (úgy néz ki, számára a Black Friday-hoz közeledve kezdődik el a szezon). Sorra dobálta a jobbnál jobb labdákat, úgy vette a hátára a csapatot, hogy a futójáték szenvedett (2,7 yardos átlaggal 67 yard). Az utolsó 30 percben kiosztott három TD-t, megcsinált egy kétpontost és nem adta el a labdát (pedig ötször is sackelték). A Falcons eközben csak két mezőnygólra volt képes, így a Panthers kicsivel több mint 1 perccel a meccs vége előtt 27-24-re megfordította a meccset.

A Falconsnak viszont még volt ideje és Jamal Agnew 39 yardos visszahordása után elég jó pozícióból indult az offense. Cousins egymás után kiosztott két 11 yardos passzt, végül egészen a Panthers 27 yardosáig vezette a csapatot, Zane Gonzalez pedig nem hibázott.

A hosszabbításban viszont nem jött ki a lépés. A Falcons kapta meg a labdát először, de csak -1 yardot sikerült haladni. Youngék viszont végigmentek a pályán, majd egy mezőnygóllal megnyerték a mérkőzést.

A meccs hőse egyértelműen Young, aki 448 yardot és három TD-t passzolt. A két első körös elkapója, Tetairoa McMillan és Xavier Legette 12 elkapásból 213 yardot és három TD-t tett be a közösbe, kész parádé. Mindezt úgy, hogy a futójáték mellett a védelem is nagyon lapos volt: egyetlen sack nem volt a részükről, QB-hit is csak egy, a földön pedig 125 yardot és három TD-t engedtek. Ha nem Penix és Cousins az ellenfél, akkor ebből nagyon csúnya pofon lett volna.

San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals 41-22

Már az első játékból látszott, hogy fog a történet véget érni. A 49ers egy 98 yardos visszahordással nyitott, majd Christian McCaffrey azonnal megszerezte a vezetést egy futott TD-vel. Egy Cardinals punt után pedig George Kittle mutatott be egy parádés TD-t, így 10 perc után már 13-0-ra vezetett a 49ers (az extrát blokkolta a Cardinals).

A Cardinals egy TD-drive-val azért mutatta, hogy ő is itt van, de a végeredmény mindössze egy villantás lett. Nem mintha teljesen reménytelen lett volna a csapat, de gyakorlatilag minden igazán jó játékukat elvették a játékvezetők (jogosan) különböző szabálytalanságok miatt, a 49ers pedig eközben feltett további 12 pontot a táblára, így a félidőben 25-10-re vezetett.

A hazai csapat a második félidőben is igyekezett mindent megtenni a vereségért. Egy nyitó punt után Jacoby Brissett dobott egy INT-t (már a másodikat a meccsen), majd fumble vetett véget egy 65 yardos drive-nak. Eközben a 49ers már 35-10-re vezetett, a meccs végérvényesen eldőlt a negyedik negyedre. A garbage time-ban a Cardinals szerzett két TD-t, de mivel a védelem is engedett egyet, így még a matematikai esély sem volt meg a fordításra – tükörsima 49ers győzelem Brock Purdy visszatérő meccsén.

Purdy és az egész 49ers offense közepes teljesítményt nyújtott. Az irányító nem adta el a labdát és passzolt 3 TD-t, ellenben csak 186 nettó yardot passzolt, amihez csupán 95 futott egység társult. Eközben Brissett 452 yardot passzolt, csakhogy az INT-t, sárga zászlók és egy fumble (de volt kihagyott mezőnygól és kétpontos is) miatt legalább 14-16 pont ott maradt a táblán (arról nem beszélve, hogy a turnoverek után 17 pontot szerzett a 49ers).

A 49ers szempontjából tehát jó hír, hogy az offense nagyjából rendben van, még a gyengébb napokon is. A védelem viszont mindennel együtt katasztrófa, egy jobb csapat nem fog ennyi öngólt lőni. Érdekes lesz látni, mire megy így a gárda, ha bejut a rájátszásba (márpedig a 7-4-es mérleggel és végtelenül könnyű menetrenddel alighanem be fog).

Houston Texans @ Tennessee Titans 16-13

A Texans CJ Stroud nélkül lépett pályára az 1-8-as Titans otthonában – a helyzet nem volt ideális, de így is hozni kellett a találkozót. Ez végül sikerült, de a mutatott játékra senki nem lehet büszke. A Davis Mills vezette offense bár mindent összevéve termelt 315 yardot, de ez minden volt, csak nem biztató. Az első félidőben egyetlen pontot sem tett fel a táblára a houstoni gárda, a Titans szépen megfogott mindent. Sőt a Tennessee-nek egy vállalható drive összejött 30 perc alatt, így a félidőben 3-0-ra vezetett.

Sőt, a harmadik negyedet is relatíve jól kezdte a Titans (értsd: szereztek még egy mezőnygólt). Lassan viszont a Texans is beindult, a harmadik negyedben két értékelhető támadása is volt a csapatnak: előbb egy TD-t, majd egy FG-t sikerült jegyezni. A negyedik negyedben aztán Will Anderson kiharcolt egy fumble-t, amiből újabb három pontot zsebelt be a Houston, így már hét pont volt a két csapat között a különbség.

Jó sok punt után viszont az utolsó percekben Cam Ward is összekapart egy TD-drive-ot, pedig ekkor már Calvin Ridley sem volt a pályán. Van Jefferson hatpontosával kiegyenlített a csapat, de még maradt ideje a Texansnak a mérkőzés eldöntésére. Millsék pedig nem hibáztak, a beugró Matthew Wright belőtte a harmadik mezőnygólját is (és korábban volt egy sikeres extrája), ezzel pedig megszerezte az ötödik győzelmét a Texans.

Nem ez az az a meccs, amit érdemes visszanézni. A Titans offense borzalmas volt, 229 yardon tartotta a Texans elit védelme. Viszont a hazai D is jól teljesített, négyszer sackelték Davis Millst, megfogták a futást, rendben volt ez (egy gyenge offense ellen). A különbséget Nico Collins jelentette, aki a tavalyi önmagát idézte, volt pár egészen elképesztő megmozdulása.

Exit mobile version