Burrow elkezdett edzeni, akár Hálaadásra is visszatérhet!

Érdekes és meglepő hír érkezett a Bengalstól, ugyanis aktiválták Joe Burrow 21 napos edzési periódusát! Ez azt jelenti, hogy az elit irányító hamarosan visszatérhet a pályára. Tegnap már ott is volt az edzőpályán és limitáltan együtt edzett a társakkal.

Burrow szeptember közepén került IR-re a lábujja miatt, és az első jóslatok szerint december közepén térhetett volna vissza legkorábban. Azonban ez az edzésperiódus aktiválás azt jelenti, hogy 21 napon belül fel kell hozni az aktív keretbe, vagy idén már nem léphet pályára. A 21 nap pedig december elsejét jelentene egész pontosan, ráadásul Burrow egy még korábbi célt tűzött ki maga elé.

Elmondta ugyanis az újságíróknak, hogy szeretne ott lenni a Ravens elleni Hálaadás-napi mérkőzésen Baltimore-ban, amire november 27-én kerül sor. Azért is fontos ez neki, mert két éve épp a Ravens ellen idegenben szenvedett csuklósérülést, ami miatt ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét – ráadásul az is csütörtöki mérkőzés volt.

A Bengals 3-6-os mérleggel áll, szóval könnyen lehet, hogy addig már teljesen kiesnek a playoff-harcból, így az sem lenne feltétlen meglepő, ha egyáltalán nem aktiválnák Burrow-t idén, de ő láthatóan játszani szeretne, és a jelek szerint a felépülése is elég jól halad.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x