FK! Preview #12

A 12. játékhéttől újra az Új Világra koncentrál az NFL, ugyanis nem lesz több nemzetközi mérkőzés idén. Egy remek AFC rangadóval indítottuk a hetet, a Houston meglepetésgyőzelme után további 13 találkozó vár még ránk ezen a hétvégén – négy csapat van most bye-week-en: a Broncos, Chargers, Commanders, Dolphins, kvartett pihen.

19 órás sáv

New York Jets (2-8) @ Baltimore Ravens (5-5)

Egy újabb kötelező Ravens győzelemmel nyitjuk a vasárnap estét. Szenvedős volt a Browns elleni meccs, de a sztárjátékosok egy-egy villanásával sikerült behúzni azt a kötelezőt. Itt most papíron még könnyebb lesz minden, ezt a védelmet simán szét fogja szedni Lamar a levegőben, Sauce Gardner elcserélése után nagyjából megszűnt a Jetsnél a coverage tevékenység. Egy fokkal jobban mutat a front 7, de ezzel együtt sem látom, hogy majd nyomást tudnak gyakorolni Jacksonra, vagy hogy ne menjen át rajtuk gond nélkül Henry. Rashod Bateman nem fog valószínűleg pályára lépni a skill playerek közül, de nem várnám, hogy a hiánya miatt majd akadozni fog a levegőben a labda.

Nem jobb a helyzet a Jets offense-ben sem, Fields hivatalosan is leültetésre került, Tyrod Taylor érkezik a helyére, de vele se elvárás, hogy majd beindul a passzjáték; Garrett Wilson kiesésével eltűntek az értékelhető elkapók. Legalább a támadófal továbbra is korrekt, így érdekesebb lehet a Breece Hall vezette futójáték, de pár megvillanáson kívül nem számítok arra, hogy túl sok sikere lesz majd a földön a Jetsnek; a Baltimore védői is tudják, elsősorban a futást kell majd elvenni, és a sérültek visszatérésével ez az egység is sokkal jobban néz már ki (meg Kyle Hamilton zsenijével persze). Nem sok esélye lesz a vendégeknek ezen a meccsen, a Ravensnek meg minden győzelem létfontosságú már.

Pittsburgh Steelers (6-4) @ Chicago Bears (7-3)

Az első csemege ebből a sávból: mind a két csapatnak hatalmas lépést jelenthet a rájátszás felé, ha most nyernek. A Medvék egyre jobban mutatnak, már ami a támadóoldalt és a playhívásokat illeti. Caleb Williams még mindig nem nyer meccseket a csapatának, de nem is veszti el, a támadófal mögött meg jól üzemel a Swift+Monangai páros, és a sztár elkapók is fel tudnak lépni, ha épp erre szükség is van. A Steelers védelem most épp megint a jobb arcát mutatta a Bengals ellen, most is sok múlhat rajtuk; ha az elit védőfal tudja limitálni a futást, és sokszor nyomás alá helyezni, hibákba kergetni Williamst, azzal már nagy előnyt tudnak kialakítani az offense számára.

Már csak azért is kellhet a támogatás, mert Aaron Rodgers játéka kérdéses egy csuklósérülés miatt – ha ő nincs, Mason Rudolph kezd. Ami nem hangzik jól, de szerencséjükre pont a Bears az ellenfél, akiknek a védelme botrány, főleg a védőfal ritka gyenge, így sok siettetésre ne számítsunk, Jaylen Warren futásaira már annál inkább. Ami pozitívum a hazaiknál, hogy mind a három kezdő corner (Johnson, Stevenson, Gordon) edzett már a héten, játékukra várhatóan számíthat már a Chicago, és Metcalf levédekezésénél minden segítségre szükség lesz. Sok múlik majd azon, lesz-e Rodgers vagy sem, de még vele együtt is benne van, hogy a jó formában lévő Chicago otthon tartja a győzelmet.

New England Patriots (9-2) @ Cincinnati Bengals (3-7)

Újabb meccs, ahol kötelező a győzelem, most épp a Patriots számára. Továbbra is a liga egyik legmenőbb támadósora a Patsé, Drake Maye még mindig jogosan van harcban az MVP címért, mert a passzjáték viszi előre ezt az offense-t, a futójáték néhány villanást leszámítva még mindig nem képes egy erős közepes szintet elérni. Na majd most, mondhatnánk, hiszen a Bengals védelem ellen továbbra is bárki bármire képes lehet, még mindig pocsék ez az egység, Hendrickson továbbra sem fog pályára lépni, szóval ez nem csak Maye-nek lehet jó alkalom a statokat pumpálni, hanem a futóknak is (Hendersonnal az élen) jó lehetőség lesz felépíteni magukat az alapszakasz hajrájára.

A Joe Flacco lufi egy kissé kipukkadt a Steelers védelme ellen, ezen a meccsen semmi sem jött össze. Azt, hogy futás nem volt, vagy hogy a támadófal gyenge azt már megszoktuk, de most a Báró sem volt képes megtalálni a sztár elkapóit. Javítási lehetőség lehet most a Patriots ellen, bár a védelem folyamatosan fejlődik már sokkal inkább a liga első felébe, mintsem a szürke középmezőnybe tartoznak (bár az ellenfelek is könnyűek voltak). Itt főleg a pass rushnak kellene fellépnie, ez ellen a támadófal ellen lenne keresni valójuk Chaissonéknak, és ha sikerrel kergetik meg Flaccót, azzal el is veszik a Bengals minden létező fegyverét. Pletykálják Joe Burrow visszatérését, de erre kicsi az esély, mint ahogy arra is, hogy a Cincinnati legyőzze ezt a New Englandet.

New York Giants (2-9) @ Detroit Lions (6-4)

És nem ért véget a kötelező győzelmek sora. A Lions egy kisebb pofonba szaladt bele Phillyben, Vic Fangio és a rossz idő szétszedte Goffot és a támadókat. Most legfeljebb a Giants pass rushtól kell tartani, attól viszont azért lehet, a Detroit támadófal főleg középen sebezhető, de Dexter Lawrence mellett azért lehet a szélről is nyomásra számítani Brian Burnséktől. Nagyjából ennyibe kapaszkodhat a védelem, hogy nyomást generálnak Goffra, ha ez nem sikerül, akkor St. Brown és Williams tömve lesz labdákkal ez ellen a secondary ellen. Ha meg mégis lenne nyomás Goffon, a Gibbs+Montgomery páros fog rajtuk átrohanni játszi könnyedséggel – nem várom, hogy nagy beleszólása legyen a New York védelmének ebbe a meccsbe.

A labda túloldalán Jaxson Dart játéka továbbra is kérdéses, várja mindenki nagyon, hogy vajon kijön-e az agyrázkódás protokollból (update: nem jött ki). Ha nem tud, Jameis Winston kezd, aki még mindig önmaga: hatalmas passzok, nem számít, ellenfélhez vagy csapattárshoz. A Lions secondaryt továbbra is sérülések sújtják, így itt lehet keresnivalója Wan’Dale Robinsonéknak, már persze akkor, ha Winstonnak lesz ideje dobni, Hutchinson és a Lions pass rush hatalmas fölényben van a Giants OL ellen, így konstans siettetésre lehet majd számítani. Tyrone Tracyvel sem mutat rosszul a futójáték Skattebo kidőlése után, viszont erre a Detroit védelme is várhatóan készül, az egység egyik nagy erőssége ugyanis a futásvédelem. Ráadásul, ha nyernek a hazaiak, 80%-ra ugranak a rájátszás esélyeik – és kicsi rá az esély, hogy ne a Lions győzelmével érjen véget ez a találkozó.

Minnesota Vikings (4-6) @ Green Bay Packers (6-3-1)

NFC North csatát is kapunk ebben a sávban. A Vikings rájátszás esélyei közelítenek a nulla felé, nem jött össze az, amit megálmodtak: J.J. McCarthy néhány jobb pillanatot leszámítva nem üti meg még a kezdő irányító szintet, és hiába javult fel előtte a fal (ahol most megint több kezdő is sérüléssel küzd), vagy van tele a csapat elit elkapókkal, vagy segíti őt a futójáték, egy kompetens QB nélkül nem tud egyről a kettőre jutni ez a gárda. Nem lesz könnyű most sem a Packers védelme ellen, ami egészen kiváló idén: ugyan a futás megállítás nem mindig sikerül a legjobban, a Micah Parsons vezette pass rush és a remek coverage kiegyenlíti ezt, és egy top védelmet tudnak felmutatni a Sajtfejek – még úgyis, hogy Brooks (DT), Hobbs (CB) és Walker (LB) se edzett még a héten.

Előnyben lehetnek a hazaiak is, ha az ő támadóikat nézzük: ugyan Love-nak még mindig vannak érthetetlen kilengései (mondjuk, mind a két irányba), és a támadófal továbbra is bőven sebezhető, de minden másban túl jó ez a keret, még Kraft kiesése után is. Christian Watson visszatérése jó hatással volt a passzjátékra, Josh Jacobsnak meg vannak ugyan rosszabb meccsei így félig sérülten, de alapvetően tud a földön is haladni a labda. A Minnesota védelme szebb napokat is megélt már (főleg tavaly), meccsről meccsre rosszabb teljesítményt tudnak csak felmutatni, már a pass rush sem akar igazán működni, a run defense és a coverage pedig sosem állt stabil lábakon. A Packers egy győzelemmel 83%-ra növeli a rájátszásba jutásuk esélyét, és ezt a kimenetelt is látom a valószínűbbnek.

Indianapolis Colts (8-2) @ Kansas City Chiefs (5-5)

Dobjuk is le a bombát: ha nyer a Kansas, 68%, hogy rájátszásba jutnak, ha veszítenek, 35%. Még nem élet-halál meccs ez nekik, de már majdnem. Két fontos vereségen van túl a Chiefs, és mind a két meccsre igaz volt, hogy nem működött az offense. És ezt is ki kell mondani: Mahomes sem. A Bills és a Broncos védelem is jól limitálta a sztárirányítót, az amúgy is gyenge futójáték sem tudta kisegíteni, és jól elvették az összes célpontját is. Kérdés, képes lesz-e ugyanerre a Colts védelem, ugyanis azért nem ez az oldal a csapat erőssége: Sauce Gardner érkezése sokat lendített a secondaryn, ahova talán a többi kezdő (mint Ward) is készül visszatérni, de a futásvédelem Buckner kiesése óta (és a LB sor miatt) átjáróház (mondjuk várhatóan nem a Chiefs fogja ezt kihasználni), pass rush pedig csak Latu miatt létezik.

Az is nagy kérdés, mit tud majd Spagnuolo védelme a Colts támadósorával, akik bye weekről érkeznek, de előtte látszódott már egy kisebb törés: Daniel Jones a „klasszikus” önmagát idézte, és a teljes offense-t főleg Jonathan Taylor zsenije tartotta életben. Ha visszatalál Jones a megfelelő útra, akkor azért nem lesznek bajok, továbbra is remek a támadófala és a célpontjai, de az elmúlt két meccsen mutatott játék már adhat bizonytalanságra okot. Pedig valószínűleg itt is sok fog rajta múlni: hiába nem a front 7 idén a Kansas védelem erőssége, Spagnuolo szinte biztos, hogy a futójátékot próbálja majd limitálni, minél jobban kordában tartva Taylort (amire jó válasz lehet a play action a Colts részéről, az ellen pocsék a Kansas védelme), és akkor Jones kezében lehet a meccs. Kérdés, neki lesz jobb napja, vagy a két vereség után szépíteni érkező Mahomes-nak?

Seattle Seahawks (7-3) @ Tennessee Titans (1-9)

És akkor egy újabb kötelező győzelmes meccsel zárjuk a hét órás sávot. A Seahawks egy remek csatában maradt alul a Rams ellen, ahol igazából csak olyanokat láthattunk, amit eddig is sejtettünk: nem feltörhetetlen ez a támadófal, és Darnoldot még mindig lehet nehéz helyzetbe hozni. Itt most ilyesmire nem számítok, ha Jeffery Simmons néha át is jut az OL-en, akkor is fog majd tudni Darnold passzolni ez ellen a védelem ellen, és különösebb megerőltetés nélkül kellene a Walker+Charbonnet párosnak is elszaladnia. A Titans védelem gyenge, hiába vannak most túl két sikeresebb meccsen, a Seahawks támadógépezetének nem lenne szabad, hogy bármi problémát okozzanak, se földön, se levegőben.

Mint ahogy Cam Wardéknek sem lesz sok sikerélményben részük ez ellen a védelem ellen; a Seattle D tartotta meccsben a csapatot a Rams ellen, még mindig minden tekintetben egy elit defense ez, amit lehet, hogy egy Stafford fel tud törni, de a Titans támadóitól erre nem számíthatunk. Ward gyenge, a támadófal sem állt össze, futójáték sincsen; egy pontszegény szenvedős mérkőzésen (lásd a Texans ellen) meccsben tudnak maradni, de a Seahawks egy másik szintet képvisel, ha félgőzzel és szürkén is, de gond nélkül kellene ezt a meccset Darnoldéknak behúzni, amivel nagyjából be is biztosítanák a rájátszás részvételüket.

22 órás sáv

Jacksonville Jaguars (6-4) @ Arizona Cardinals (3-7)

Sokat használom a kötelező győzelem kifejezést, de ez illet már mindenkit, akinek céljai vannak még ebben a szezonban, ilyen most a Jaguars is. A Chargers ellen újra az év eleji jó formát idézték, remek futójáték Etienne-nel és Tutennel, egy nem elit, de magabiztos és stabil Lawrence korrekt célpontokkal, és egy jó támadófal. 70%-ra nő a rájátszás esélyük, ha nyernek, és nem feltétlen a Cardinals védelme fogja majd őket ebben akadályozni: futásvédekezés és pass rush továbbra se nagyon van a sivatagiaknál, passz ellen mutattak már szebb dolgokat ugyan, de a kezdő secondary játékosok nagy része még mindig sérüléssel küzd, így akár Lawrence passzai is jól repülhetnek majd.

Brissett érkezése óta máshogy mutat a Cardinals offense is, sokkal stabilabb lett azonnal a passzjáték. Ezzel együtt a 49ers elleni, 47 sikeres passzra épülő légi parádé inkább csak anomália, mint elvárás: Marvin Harrison hiányában fellépett Michael Wilson, de így is Trey McBride az egyetlen igazi célpont. Továbbra sem bevethetőek a kezdő futók, a sokadik cserék meg néha remekül, néha semennyire sem tudják őket helyettesíteni. A Jaguars védelme az előző meccsen újra megrázta magát, a front teljesen megölte a futást, és folyamatosan tudtak nyomást generálni, a secondary pedig nem engedte elszakadni az elkapókat. Ha most nem is lesz ennyire elit a teljesítmény, biztos, hogy tudják majd limitálni Brissettéket, a Jacksonville offense meg képes lesz annyi pontot szerezni, hogy győzelemmel térjenek majd haza.

Cleveland Browns (2-8) @ Las Vegas Raiders (2-8)

Hatalmas 1/1 csata! Gabriel agyrázkódása miatt Shedeur Sanders megkapja első kezdő mérkőzését – a számok alapján elég siralmasan mutatott a Ravens ellen, de néhány megmozdulásában volt potenciál, kíváncsi vagyok, mire megy majd most megfelelőbb felkészüléssel. Judkins futásai segíthetik a beépülését, célpontjai között azért kevesebb lesz a biztos target, de talán Jeudy majd most fellép Fannin mellé. A támadófal viszont nem a legstabilabb, ami azért lehet gond, mert Crosby hiába küzd egy kisebb térdsérülésével, az ő vezetésével pass rush azért még van Las Vegasban. Más viszont nincs, szóval, ha nem kell folyton az életéért menekülnie Sandersnek, jó felhozó meccs lehet ez számára egy ilyen védelem ellen.

Sokkal nehezebb lesz viszont Geno Smith dolga, a liga legjobb védelme ellen nem sok teljesítményt várhatunk majd tőle, hiába Brock Bowers zsenije. Hasonlót várhatunk Ashton Jeantytől is, a Browns front szét fogja szedni a futójátékot, és ez ellen a támadófal ellen Myles Garrett is lubickolni fog – Geno Smith nagy bánatára. Még mindig igaz, hogy levegőben azért lehet haladni a Browns ellen, de a folytonos nyomáson kívül nincs is elég minőségi célpont a Raiders oldalán, így erre nem nagyon építenék. A Vegas biztosan kevés pontot fog szerezni, az meg csak Sandersen múlik, hogy tud-e ennél többet a Browns; de ha esetleg neki nem menne jól a kezdő irányítóskodás (ami azért nem lenne akkora meglepetés), majd akkor a futók felraknak elégséges mennyiségű pontot a táblára.

Philadelphia Eagles (8-2) @ Dallas Cowboys (4-5)

NFC East rangadót is kapunk vasárnap estére. Az Eagles offense még mindig érthetetlen, tény, két remek védelemmel találkoztak az elmúlt fordulókban, de néhány villanáson kívül végtelenül szürke mind Barkley futójátéka, mind Hurts passzjátéka, hiába a sztár játékosok garmadája. Nem segít rajtuk a borzasztó playbook sem, és persze így is nyernek, de azért nehéz örömmel nézni ezt a focit, amit a Philly épp produkál. Sokkal többre viszont a Cowboys védelme ellen sem lesz szükség, hiába néztek ki jól a Raiders támadói ellen, ez a defense továbbra is gyenge, futni és passzolni is lehet ellenük, ha épp úgy dönt most az Eagles, hogy akarnak támadófocit játszani. Érdekesebb lesz a falak csatája, Lane Johnson kiesésével akár még villanthat is valamit majd az amúgy nem rossz Dallas pass rush.

A nagyobb élvezetek talán a túloldalon várhatóak, Dak Prescott MVP közeli szezonja még mindig tart, kisegíti Williams remek futójátéka és a parádés Lamb+Pickens páros a levegőben. Most viszont a liga jelenleg legforróbb védelme érkezik, a bye-week óta semmilyen szinten nem lehet haladni az Eagles védelme ellen, csodás a pass rush (ami a Dallas OL ellen is aktív lehet), a futás csírájában van elfojtva, és már nem csak a sztárok mutatnak jól coverage-ben. Ha majd most Prescott és a támadói képesek lesznek feltörni a védelmet, akkor jó esélyei lehetnek a hazaiaknak, ha viszont csak akadozni fognak, akkor még a semmilyen Eagles offense is képes lesz több pontot szerezni náluk ez ellen a védelem ellen.

Atlanta Falcons (3-7) @ New Orleans Saints (2-8)

NFC South-tal zárjuk a 10 órás sávot, bár túl sok téttel nem bír már ez a máskor rangadó szintű mérkőzés. Penix kidőlt a szezonra, Kirk Cousins érkezik, hogy életben tartsa a karrierjét, de az eddig látottak alapján erre nem sok esélyt látni már. Még akkor sem, ha amúgy a támadófal, de főleg a futójáték nagyon rendben van körülötte. Nem úgy a passzjáték, Drake London sem fog tudni pályára lépni, és itt akkor abba is tudjuk hagyni a potens célpontok felsorolását. Ráadásul a Saints védelem egy dologban volt átlag feletti idén: a futás megállításában. Már pedig, ha Robinsont lelassítják, és Cousinson múlik majd a haladás, akkor azért komoly gondban lehetnek a vendégek támadói.

Ellentétes a helyzet a túloldalon, Tyler Shough ellen várhatóan újra fel tud majd lépni az amúgy korrekt Falcons coverage, ráadásul nem nagyon van jelenleg értelmes elkapója a Saintsnek Olavén kívül, így nagyon nem várom, hogy a labda majd a levegőben mozog. Ahol nagyobb reményei lehetnek a hazaiaknak, az a futójáték, Kamara ugyanis továbbra is jól tudja termelni a yardokat, ha az egészsége éppen engedi. Várhatóan persze fellép majd az Atlanta defense a futás ellen, engedni fogják, hogy inkább Shough próbálja meg őket megverni a levegőben. Elég pénzfeldobás gyanús meccs, ráadásul két rossz csapat között, de talán annyi előnyben van a Saints, hogy bye weekről érkeznek, a Falcons meg fáradtabb lehet egy londoni utazás és két hosszabbításos mérkőzés után.

Sunday Night Football

Tampa Bay Buccaneers (6-4) @ Los Angeles Rams (8-2)

Hosszú évek óta ez az egyik kedvenc párosításom, valahogy ők mindig jó meccset játszanak egymással. Ez viszont most nem garantált, hiszen a Rams jelenleg nem kizárt, hogy a liga legjobb csapata. Nem volt tökéletes a támadósor a Seattle ellen, de így is teljesítettek annyit Staffordék, ami elég volt a győzelemhez. Nacua és Adams még mindig csodás párost alkot, és van futójáték is egy jó támadófal mögött. Most nem lesz könnyű futni viszont, a Tampa még mindig remek ezen a téren, cserébe felpöröghet a passzjáték, továbbra sem teljesen egészséges a secondary, Jamel Dean játéka például valószínűtlen, és a linebackerek is sebezhetőek, ami szintén kedvez a Rams sok TE-s felállásainak.

Nagyobb kérdés, mire megy majd Mayfield ezzel a csodás Rams védelemmel. A támadófal előtte sokkal egészségesebb nem lesz már idén, ez ellen a pass rush ellen viszont nagyon kevés OL tud csak minőségi ellenállást felmutatni. Mint ahogy minden héten, most is arra várunk, hogy visszatérjen Bucky Irving futni (kisebb esély) és Chris Godwin elkapni (nagyobb esély), mind a kettejükre nagy szükség lenne a labda mozgatásához. Velük együtt sem biztos azonban, hogy feltörhető lesz a Rams védelme, akár a földön akár a levegőben a liga legjobbjai között vannak a McVay legényei. Túl sok minden szól a Rams mellett ahhoz, hogy az ember ne őket hozza ki győztesnek, de remélhetőleg a Bucs képes lesz tartani az iramot, és újfent egy jó meccset játszik egymással a két csapat.

Monday Night Football

Carolina Panthers (6-5) @ San Francisco 49ers (7-4)

Rangadóval zárul a hét, és meglepő, hogy erre a meccsre jogosan lehet használni ezt a jelzőt, mind a két csapat rájátszás esélyeit jelentősen befolyásolja ugyanis ennek a csatának a kimenetele. Bryce Young élete teljesítményét hozta egy hete a Falcons ellen, ilyen passzjátékkal bárkit meg tudnak verni. Lesz lehetőség erre a 49ers ellen is, ez a védelem egyre rosszabb formában van, még több a kieső, így, ha Young megint jó napot fog ki, szét tudja szedni ezt a védelmet, mert még nyomás se nagyon lesz rajta. Mint ahogy Dowdle is szét tudja futni a SF frontot – igazából, ha a Panthers offense jó napot fog ki, jelentős előnyben lehetnek ez ellen a védelem ellen.

De igaz ez a másik oldalra is, Purdy és Pearsall visszatért, a 49ers támadósor remekül néz ki, Shanahan kezei alatt szárnyal a labda földön és levegőben is. Elfogytak a sérültek az offense-ből, így várható, hogy most is haladnak majd; a Panthers védelem gyenge, nem lenne szabad, hogy bármi nyomást tudjanak generálni Purdyn, vagy ne tudna simán szaladgálni McCaffrey, esetleg ne legyenek gond nélkül elkapásai Kittle-nek vagy Pearsallnak. Két jó támadósor fog találkozni két rossz védelemmel, nagy esély van egy sokpontos találkozóra. A kimenetelnél egy nagy kérdés van: meg tudja-e ismételni Young a múltheti teljesítményt? Mert ha igen, akkor itt még bármi lehet.

A Tippverseny állása tizenegy hét után (egyenlőség esetén ABC sorrendben)

Maetthy 115-49
Patrik 111-53
Támogatók 110-54
Atreus 109-55
balentin 108-56
bladzs 108-56
Höri 107-57
katonadani 106-58
renningan 105-59
Jarred 101-63
alatriste 99-65
chester 87-77

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x