FK! Preview #9
Vasárnap átlépünk az alapszakasz felén, a 9. játékhéttel rá is fordulunk a második felvonására! Csütörtök éjjel a Ravens győzedelmeskedett Miamiban, még 13 mérkőzést láthatunk ezen a héten (négyen pihennek: Browns, Buccaneers, Eagles, Jets), és mivel 2-án hajnalban a tengerentúlon is elindul a téli időszámítás, így visszatérünk a megszokott meccskezdési időpontokhoz.
19 órás sáv
Chicago Bears (4-3) @ Cincinnati Bengals (3-5)
Mind a két csapatnak ugyanaz a monogramja, és nem csak ebben hasonlítanak, hanem például a sok sérült kezdőben is. A Bengalsnál nincs jól Flacco, így lehet megint Browning kezd majd, ami nem sok jóval kecsegtet. Mert amíg Flaccoval végre mozgott az offense, el tudták fedni a támadófal gyengeségeit, és a sztár elkapókon kívül a futás is működött, addig Browninggal nagy eséllyel az első 5 meccs borzalmát kapnánk. Pedig a Bears védelem ellen pont lenne esély haladni, megmutatta ezt a Huntley-val felálló Ravens offense is, ráadásul főleg a secondary lesz sebezhető, szinte minden kezdő hiányzik onnan, így ez jó esély lenne Higginsnek és Chase-nek villantania valamit.
A Medvék támadósora is a megszokott arcát mutatja, Williams továbbra is gyenge, nem mentik meg elkapói, akik közül szó szerint minden kezdő sérüléssel küzd; Moore és Odunze már edzett a héten, de nincsenek a legjobb formában. A támadófal már mutat életjeleket, de ha épp rosszabb napjuk van, a futás se működik, anélkül meg semmit sem tud haladni ez a támadósor (és csak hogy ezt tetézzük, Swift is maródi). Pedig itt is igaz, hogy a Bengals védelem ellen aztán bármit tudnának kezdeni, Hendrickson nem játszik majd ezen a meccsen, innentől meg minden poszton átjáróház ez a defense, főleg futás ellen tragikusak, tehát lenne lehetőség a Bears offense-nek megmutatni magából valamit. Ennyi kérdőjelessel nehéz jósolni, nagy eséllyel csak a meccs előtt nem sokkal látunk majd egy tisztább képet.
Minnesota Vikings (3-4) @ Detroit Lions (5-2)
Visszatér J.J. McCarthy! Ezen kívül is vannak jó hírek, hiszen minden nem season ending sérüléssel bajlódó kezdő tudott már edzeni a héten. Szükség is lenne, főleg a támadófalban, hogy aki lehet, az egészséges legyen, McCarthy megvédése (és a futás beindítása) ugyanis abszolút prioritás kell hogy legyen. Onnantól meg minden a QB-n múlik, és ha a Vikingekről van szó, ez azért egy jelentős kérdés. Nem lesz könnyű visszarázódni pont a Lions védelme ellen, ami épp ligaelit formát mutat minden fronton – egyedül talán a secondarynél lehetnek kérdőjelek, ahol volt egy jelentősebb sérüléshullám, de már itt is érkeznek vissza a kezdők.
A Lions támadók továbbra is pazarul festenek, ugyan Goffnak szerényebb szezonja van, de St. Brown csúcsformában segíti őt, és az egyre javuló támadófal mögött a futópáros továbbra is a hátán tudja vinni ezt a csapatot. Hiába Brian Flores védelme, ez a Vikings D egyre több sebből vérzik, egyre jobban tudják kihasználni az ellenfelek a gyengeségeiket, mint hogy futás ellen továbbra sem a legjobbak, és hiába a rengeteg kreatív coverage, az emberállomány ellen ezzel együtt is lehet passzolni. Van Ginkel visszatérésére nagy szüksége van a pass rushnak, de idén több a gond ezzel az amúgy remek védelemmel, mint azt előzetesen várni lehetett. Pont emiatt nem érzem, hogy majd a Lions remek támadógépezetére akkora hatással tudnak lenni. A fő kérdés mégis McCarthy teljesítménye lesz – de a Lions védelmét is erős belépőnek érzem számára.
Carolina Panthers (4-4) @ Green Bay Packers (5-1-1)
Kezdjük a lezárással: nyerni fog a Packers, de max egy TD-vel, megszenvedve, ahogy igazából tették ezt többször is idén. Sérülésekkel jól állnak, a visszatérő Christian Watson jól szállt be, Love még mindig jól dobál, futni még mindig tudnak, alapvetően nagyon jó lenne ez a Packers offense, ha nem lennének a megmagyarázhatatlan rövidzárlataik. Mert néha Love-nak megy rosszul, néha a támadófal felejt el blokkolni, néha Jacobs jön rá, hogy nem tud futni. Ezzel együtt sem a Panthers védelem fogja őket megizzasztani, ha csak nem történik valami nagy furcsaság (márpedig megnézve az idei Green Bayt, fog ilyen történni), akkor nincs olyan pontja ennek a defense-nek, ami meg tudná fogni Love-ékat komolyabb ideig és eredménnyel.
Nem lesz könnyebb dolga a Panthers támadósornak, hiába néznek ki egyre vállalhatóbban – Young nincs már annyira elveszve (vissza is tér most), de főleg a futás tud élni igazán a korrekt támadófal mögött. Szerencséjükre talán ezt lehet a legjobban csinálni a Packers védelme ellen, de ez közel sem jelenti azt, hogy majd ez könnyen fog menni. Nagyon egyben van a Green Bay defense, sokszor el lett mondva, de továbbra is igaz; Parsons jelenléte hatalmas lökést adott ennek az egységnek. A pass rush mellett a coverage is kiemelkedő, és mivel most egy darab Tet McMillanre kell majd koncentrálniuk, biztosan jobban fel tudnak majd lépni a futás ellen is. A hazaiak győzelmét várom, de mindennel együtt is pont olyan formában, ahogy az előző bekezdés elején leírtam. Mert Packers.
Denver Broncos (6-2) @ Houston Texans (3-4)
A korai sáv egyértelműen legjobb találkozója lehet ez, már amennyiben a védelmeket nézzük, azokból ugyanis a liga két legjobbja (?) találkozik egymással. A Denver offense jól nézett már ki a Dallas ellen – igaz, hogy ha az ellen a védelem ellen nem megy a játék, akkor bajok vannak. Nix kezd magára találni, a támadófal még mindig rendben, a futás továbbra is jó, szóval még mindig megvan a potenciál ebben a támadósorban, és reméljük, hogy még nem láttuk a tetejét. A Texans védelem ellen most fel lehet kötni a gatyát, DeMeco Ryans legényei az egyik legjobbak a ligában, főleg a pass rush elsöprő Hunter és Anderson vezérletével, így most jó teszt elé kerül a Denver támadófala, de Nixnek sem lesz könnyű dolga a változatos coverage-ekkel szemben.
A Houston támadósor is a szebbik arcát mutatta a 49ers ellen, a hatodik falemberrel ők is találtak egy jó megoldást arra, hogy elfedjék a gyengeségeiket, ami továbbra is a pocsék támadófal. Stroudnak gyengébb védelmek ellen voltak jobb meccsei, de egy Seahawks szintű D ellen megint tehetetlen volt, persze ebben nem segítettek a hiányzók sem. Most sérültekkel már jobban állnak, ha Collins átmegy a protokollon nagy eséllyel pályára lép, és minden fegyverre szükség lesz majd a Denver védelme ellen, akkor is, ha a sztár corner Pat Surtain nem tud majd pályára lépni. A támadófalon nagyon sok fog múlni, de a két keretet összehasonlítva; védelemben amiben jó a Texans, abban jó a Denver is, ahol viszont nem erős a Houston ott továbbra is legalább korrekt a Broncos, így a vendégeknél érzem az előnyt.
Atlanta Falcons (3-4) @ New England Patriots (6-2)
A liga egyik legérthetetlenebb csapata a Falcons, néha megverik a Billst, máskor a pályán sincsenek egy Dolphins vagy egy Panthers ellen. Penix egyelőre továbbra is felemás, ráadásul most egy sérüléssel is küzd, mellette viszont minden más adott lenne egy jó támadósorhoz, erős fal, jó elkapók, Bijan Robinson. A Patriots defense ellen még akkor is kellene tudniuk haladni, ha talán futás ellen a legerősebb ez az egység, ami Bijannal az Atlanta legnagyobb fegyvere lehet – de közben Penix kérdéses játéka, valamint a Pats defense javulása miatt nem feltétlen várom, hogy magabiztos és átütő lesz majd a Sólymok támadósora.
A túloldalon sokkal egyértelműbb a helyzet, a Patriots offense a legjobbak között van a ligában, Drake Maye lassan minden pozitív jelzőt kimerít, és az egyetlen gyengeség (még mindig) az a sokat javult támadófal mögötti futójáték, ahonnan várhatóan most Stevenson ki is esik erre a meccsre. Ennek ellenére itt nem számítok sok ellenállásra a Falcons védelmétől, továbbra is sok a hiányzó vagy a nem teljesen egészséges ebben az egységben, a feljavult pass rushtól nem várom, hogy túl effektív legyen a Pats OL ellen, ezt a coverage-et meg az esetleg visszatérő kezdőkkel is szét fogja szedni Maye. Azt hozzá kell tenni, hogy a Falconsnak pont a jobb csapatokat szokása megverni, de előzetesen nagyon kevés olyan fogódzkodót találok, ami alapján azt mondanám, a New England ellen is sikerülni fog ez.
San Francisco 49ers (5-3) @ New York Giants (2-6)
Induljon a szokásos 49ers sérülés bingó. Még mindig Mac Jones kezd, Pearsall várhatóan továbbra sincs, mint ahogy a center Jake Brendel is kérdéses. Shanahan viszont van, és ameddig McCaffrey és Kittle játékra alkalmas, addig ezzel a hármassal kapcsolatban mindig tudok pozitív lenni. Igaz ez a Giants védelme ellen, a kezdő secondary többsége még nem edzett a héten, és akik igen, azoknál is van valami kis nyavalya, így előzetesen nagyon átjáróháznak tűnik majd a coverage. Nem jobb a helyzet a front 7-ben sem, hiába a remek pass rush, amitől most is várunk majd azért nyomást, futás ellen nem jó a csapat, így CMC várhatóan lubickolni fog majd.
A New York támadóinál a fő téma Skattebo horror sérülése és kiesése, Nabers elvesztése után egy szintén nagyon fájdalmas pont ez, pedig amúgy nagyon buli volt nézni ezt a támadósort. Dart még mindig inkább izgalmas, mint jó, de ez pont elég ahhoz, hogy érdekeljen minket ez az offense. Ennek ellenére tud mozogni a levegőben a labda, mint ahogy a futás is működik, bár nagy kérdés, mi lesz most majd Tracy-vel az élen, mert a támadófal továbbra sem segíti a támadók sikerességét. Szerencséjükre pont egy kórházcsapat az ellenfelük, a 49ers DL-ben tulajdonképpen nincs egészséges ember, az eddig is gyenge pass rush várhatóan létezni sem fog ezen a meccsen, cserébe futás ellen még mindig rendben van a SF védelem. Sok múlik majd Darton, de ha csak kicsit is egyben lesz a 49ers offense, azért még mindig a vendégeknél érzem az előnyt.
Indianapolis Colts (7-1) @ Pittsburgh Steelers (4-3)
A Colts még mindig a liga legjobb csapata. Az offense-ről már minden pozitívum el lett mondva, Jones, Taylor, a fal, az elkapók, még mindig mindenki a legmagasabb szintet hozza, sok újdonság tehát itt nincs. Több a kérdés a Steelers védelmében, akik egy ideje megint pocsék formát mutatnak: még az amúgy piszok erős pass rush is visszaesett, minden más fronton meg mintha a pályán sem lennének. Itt most nem fog beleférni semmi gyengeség, nagy kérdés, vissza tudnak-e találni valahogy a Patriots vagy a Vikings ellen mutatott formához, de lehet, még az is kevés lesz ez ellen az elsöprő Indy offense ellen.
Jobban néz ki a Steelers offense, az elmúlt meccsek vereségei nem miattuk voltak. Rodgers javul, de vele együtt jobban mutat a támadófal, az elkapók és a futójáték is – nem vártam volna, hogy a szezon felénél azt kell, hogy mondjam, a támadók tartják a védelmet a víz fölött Pittsburghben. Márpedig a Colts D közel sem olyan betonbiztos, mint az offense, Ward még mindig hiányzik a secondaryből, Latun kívül nem nagyon van pass rush: látom, hogy Rodgersék tudnak majd haladni mind földön, mind levegőben (ráadásul a remek DT Grover Stewart sem edzett még a héten). Sok fog múlni a védelmeken, mert amúgy látok egy pontgazdagabb meccset. Viszont nagyon nehéz nem az Indy támadókkal menni, amíg ilyen szinten pörög ez az offense.
Los Angeles Chargers (5-3) @ Tennessee Titans (1-7)
Kevésbé izgalmasnak tűnő találkozóval zárjuk a hét órás sávot. A Chargersbe visszatért Joe Alt OT, egyből szebb fényükben tündököltek a Vikings ellen, bár ez a támadófal még mindig nagyon gyenge összességében. Minden más fronton viszont rendben vannak, Herbert csodás, Gadsden fellépése új dimenziókat nyitott meg, Vidal meg korrektül fut Hampton hiányában. Nem számíthatunk nagy ellenállásra a Titans védelem részéről, a sztár DT Jeffery Simmons továbbra sem tud pályára lépni, más meg nincs olyan ebben a defense-ben, akitől remélhetnénk bármi jelentősebb előrelépést ezzel a támadósorral szemben, főleg hogy Simmonson kívül egyéb – jóindulattal annak nevezett – kezdők játéka is kérdéses.
Nem sokkal jobb a helyzet a labda túloldalán, Ridley még mindig hiányozni fog az amúgy sem a célpontokban bővelkedő támadósorból, Ward még mindig nyögi az 1/1-esek terhét, és a futójáték se képes kisegíteni az offense-t. Nem lesz könnyebb a Chargers védelme ellen, mind futás ellen, mind levegőben rendben van ez a defense, és ugyan voltak sérülések, főleg a secondaryben (például Derwin James), jelenleg úgy tűnik, minden kezdő játékra kész lesz. Ami továbbra sincs LA-ben, az a pass rush, így talán ennyi szerencséje lesz Wardnak, hogy több ideje lesz majd a célpontjait keresni. Ezzel együtt sem várom, hogy képes lesz a Titans meccsben maradni a Chargersszel, és főleg Herberttel szemben.
22 órás sáv
New Orleans Saints (1-7) @ Los Angeles Rams (5-2)
A 10 órás sáv sem feltétlen a legnagyobb rangadóval indul. Pihenőhétről érkezik a Rams, ahol a felemás támadófal teljesítményen kívül minden remek, ráadásul Stafford visszakapja már Puka Nacuát is a héten, így újra teljes felállásban láthatjuk majd ezt a közel megállíthatatlan offense-t. A Saints védelem még mindig nagyon semmilyen, futás ellen tudnak mutatni szebb dolgokat, így Kyren Williamsnek lehet nem lesz a legkiemelkedőbb napja, de minden más fronton inkább gyengék, mint közepesek, így várhatóan Stafford gond nélkül szedi majd szét őket a levegőben – lehet, hogy Pukának meg se kell majd erőltetni magát, haladni fog a labda mindenki mással is.
Az amúgy oké Saints offense tulajdonképpen kapitulált a Tampa nem világrengető védelme ellen, mi lesz most akkor a remek Rams ellen? Rattler le lett ültetve, Shough fog kezdeni, és brutális mélyvíz lesz ez a meccs. A közepes támadófalat gond nélkül fogja szétszedni a Rams pass rush, nem kizárt, hogy Shough többet látja majd Verse-t meg Youngot, mint a saját célpontjait. Kamara még mindig jól fut, de a Rams a földön is jól fogja a labdát, és várhatóan Shough megzavarása mellett a futásmegállítás lesz a prioritás, így itt sem várok sok mozgást. Az egyetlen érdekes dolog egy teljes kezdő meccses Shough lesz (még úgyis, hogy sok pozitívumot nem várok tőle), minden más arról fog szólni, mekkora különbséggel nyer majd a Rams.
Jacksonville Jaguars (4-3) @ Las Vegas Raiders (2-5)
A folytatástól sem jövünk annyira lázba. Bye week (és egy rém gyenge londoni teljesítmény) után tér vissza a Jaguars. Továbbra sem izgalmas ez az offense, Etienne tud futni egy közepes támadófal mögött, de Lawrence még mindig inkább semmilyen, mintsem korrekt, és ezzel a teljesítménnyel gyengébb védelmek ellen jól muzsikálnak, de a jobbak ellen haladni sem tudnak. A Raiders D az előbbibe tartozik, Maxx Crosby edzett limitáltan, szóval lehet bevethető lesz majd, de a pass rushon kívül semmi mást nem tud felmutatni ez a védelem, így hacsak nem fog ki Lawrence pocsék napot, akkor nem csak a futásokkal, de a passzaival is könnyedén tudnak majd pontokat felrakni a táblára a vendégek.
Nem kellemesebb a helyzet a Vegas offense-ben sem, akik szintén szüneten voltak múlt héten. Nagy szükség lesz Brock Bowers és Jakobi Meyers visszatérésére, velük sem top ez az offense, nélkülük meg aztán tragédia. Jeanty már jól mutat a még mindig gyenge támadófal mögött, de Geno Smith továbbra sem jó, és nem biztos, hogy majd a Jaguars defense ellen várhatjuk a javulást. Ez a védelem ugyanis annak ellenére is jó, hogy pár meccse már nem tudják ugyanazt a magas szintet hozni, mint szezon elején. Így nem várom, hogy majd a Raiders offense ellen folytatódjon a lejtmenetük, hiába a sérülésekkel küzdő Devin Lloyd vagy Eric Murray, ennek a védelemnek így is állnia kellene a sarat Geno ellen. És akkor nagyon nem látom, hogyan nyerhetne itt a Las Vegas.
Kansas City Chiefs (5-3) @ Buffalo Bills (5-2)
Azt hiszem ez egy jó meccs lesz. A Kansas City újra elővette az elmúlt évekből megismert domináns formáját, a labda mindkét oldalán hatalmasat léptek előre. Kisebb sérülések vannak a támadófalban, illetve Pacheco nem lesz, de amúgy rendelkezésre fognak állni a kezdők, és Rice visszatérése óta hasít ez az offense. Nagy kérdés, lesz-e bármi válasza a Bills védelemnek, amelynek az egyetlen fegyvere egy ideje a pass rush, minden másban meglepően nagyon rosszak (a DL ráadásul újabb pofont kapott Ed Oliver kiesésével). Ha sikerül a Chiefs OL fölé kerekedni, többet zavarni a szükségesnél Mahomest, és lassítani a futást, akkor meccsben tudják tartani magukat – ha nem, akkor viszont minden fronton szét lesznek szedve.
A Bills támadókra nem lehet viszont panasz, Allen önmaga, Cook pazarul fut a remek támadófal mögött, és az ismert „nincs WR1” problémán kívül minden más aspektusban is nagyon rendben vannak. És sokat javult a Chiefs védelme is, de azért nem feltörhetetlenek, a pass rush továbbra sem az erősségük, és futni is lehet ellenük, amit ezzel a támadófallal és Cookkal (na meg Alennel) a Bills is össze tud majd hozni. A pass defense nagyobb kérdés, ez remekül működött eddig is, de Josh Allen zsenijével nagyon kevés védelem tud mit kezdeni, Spagnuolónak is fel kell kötnie a gatyát. Sok dolog szól a Chiefs mellett, de nem kevés a Bills mellett is, ne is akard megtippelni, mi lesz itt, csak ülj le elé, nézd, és élvezd.
Sunday Night Football
Seattle Seahawks (5-2) @ Washington Commanders (3-5)
NFC összecsapással zárjuk a vasárnapot. Voltak szebb napjai ennek a Washingtonnak; ugyan visszatér Jayden Daniels, de Terry McLaurin megint kiesett mellőle, a támadófalból Laremy Tunsil is sérüléssel küzd, és hiába robbant be Croskey-Merrit, egy ideje a futójáték sem hasít olyan jól. Szükség lenne pedig egy sokkal jobb támadósorra, a liga egyik legjobb védelme ellen ugyanis elég nehéz lesz haladni. A safety Julian Love-on kívül várhatóan minden kezdő bevethető lesz, a front 7 biztosan tudja majd dominálni a támadófalat (futás ellen, és siettetésben is), és ha csak nem történik valami meglepetés, Macdonald coverage-e jól tudja majd kezelni a legnagyobb sztárját nélkülöző elkapósort.
Sokkal szebbek a kilátások a Seattle támadóknál, egy jó pass rush azért képes a támadófal fölé kerekedni, de jellemzően jól védik Darnoldot, aki idén is remekül passzolgat (JSN még mindig elit), mindezt a liga egyik legjobb futójátéka is kisegíti – a jobb védelmek ellen is tud haladni a Seahawks, hát még a rosszabbak ellen. És most itt az utóbbiról beszélhetünk, Washingtonban sem rossz a front 7, de akár futás ellen, akár pass rushban nem várom, hogy túl sokszor és túl hatékonyan tudják majd lassítani Darnoldékat, a levegőben meg egyértelműen uralhatja a játékot a Seahawks. Nagy ugrás kellene a Commanders offense-től, hogy meccsben maradjanak, de ezt nem nagyon látom jönni, nagyon egyben van ez a Hawks.
Monday Night Football
Arizona Cardinals (2-5) @ Dallas Cowboys (3-4-1)
Nem biztos, hogy a meccsek meccse került hétfő estére. A Cowboys szezonját nézve tiszta képet kaphatunk a csapatról: ha ezt az offense-t lelassítják, akkor a csapat könnyen ki tud kapni. Ez viszont nem egyszerű, Prescott továbbra is MVP közeli formában van, kiváló skill playerek veszik körbe (Lamb, Pickens és Williams is csodás szezont fut), és ugyan a falnak vannak kihasználható gyengeségei, általában jól tartják a frontot. Egy Denver védelemnek sikerült semlegesíteni ezt a támadósort, de a Cardinals védelmétől nem feltétlen várom ezt; hiába teljesítenek jól a fiatal DB-k, nincs olyan pontja ennek a védelemnek, ami képes lenne limitálni csak egy átlagos napot kifogó dallasi offense-t, főleg a front 7-höz nem fűzök nagy reményeket.
Sokkal érdekesebb lesz a labda másik oldala, Kyler Murray visszatérése úgy néz ki, még várat magára, Brissett tűnik a befutónak. Amúgy rajta kívül a már rég sérült futókon kívül más hiányzó nem várható a támadósorban. Kérdés már csak az, mire lesznek képesek – mert a Cowboys védelem ellen nagyjából bárki össze tud hozni egy jó meccset. Nincs olyan pont ebben a defense-ben, amit ne lehetne kihasználni; főleg futás ellen rosszak, és akkor itt jön elő a nagy kérdés, ki fog futni a Cardinalsban? Maradnak-e Bam Knightnál, visszatér-e Trey Benson, vagy egyéb? Sok múlhat ezen. Levegőben is sebezhetőek, itt meg Brissette-n fog majd sok múlni, és inkább ettől tartok. Lehet sok pont a meccsen, de így se úgy se látom, hogy az Arizona tudja majd tartani a lépést Prescott-tal.
A Tippverseny állása nyolc hét után (egyenlőség esetén ABC sorrendben)
| Maetthy | 84-37 |
| Patrik | 81-40 |
| Támogatók | 81-40 |
| bladzs | 80-41 |
| Höri | 80-41 |
| Atreus | 79-42 |
| balentin | 79-42 |
| katonadani | 77-44 |
| alatriste | 74-47 |
| renningan | 74-47 |
| Jarred | 73-48 |
| chester | 60-60 |













A Peckers kapcsán érdekes módon nekem is az indokoltnál szorosabb meccsek maradtak meg, de igazság szerint az 5 győzelemből így is csak 1 volt TD-n belül (igaz, az egy 4. negyedes fordítás volt a Cardinals ellen). A futás vs. passz védekezés kapcsán én mindig a passzvédekezést féltettem jobban a látvány alapján, bár a nyers számokat nézve nincs nagy különbség a két dologban (a haladó statisztikák biztosan mást mutatak). Passzvédekezésben 5,8 y/att (első a ligában) futás ellen 3,7 y/att (negyedik a ligában) a csapat.
Direkt kivártam ezzel hátha javítjátok:”Vasárnap átlépünk az alapszakasz felén, a 9. játékhéttel rá is fordulunk a második felvonására!” Tényleg? Ez az első mondat. Nem lényeges, de jó lenne, ha lenne egy szerkesztő, aki ezeket a bakikat nem engedné az újságba. Egy tök jó cikk egyébként, mindig kedden is elolvasom a rovatot, akkor sokkal tanulságosabb, vagy méha mulatságosabb, de mindenképpen szórakoztató.