Jerry Jones: Quinnen Williams olyan jó, hogy Parsonst és egy első kört akartam érte adni
A Cowboys jó formában játszik, még a rájátszás sem elképzelhetetlen a Chiefs legyőzése után. A tulajdonos Jerry Jones nem is bírta ki, hogy burkoltan meg ne dicsérje magát és azokat a cseréket, amiket idén végrehajtott.
Olyan sokra tartottam Quinnen Williamst, hogy a játékjogáért felajánlottam a Jetsnek egy első körös picket és Micah Parsonst
– mondta Jones (via PFT). A riportok szerint a kijelentésen csak nevettek New York-ban.
A Cowboys még a szezon előtt elcserélte az elit pass rusher Micah Parsonst két első körös pickért és a DT Kenny Clarkért a Packershöz, majd nem sokkal a trade határidő előtt megszerezte a DT Quinnen Williamst egy jövő évi második és egy 2027-es első körös cetliért. Ebből is látszik, hogy Williams jelentősen kevesebbet ér Parsonsnál, és pláne nem adna érte senki egy korábbi Pro Bowler DT-t és három első körös picket.
Jerry Jonestól persze ez nem meglepő, a papír mindent elbír. A nyilatkozat azonban nem emiatt igazán mosolyogtató. A Cowboys tulajdonosa ugyanis korábban azt állította, hogy bár felajánlott Parsonst a Jetsnek, de akkor még nem ő adott volna extra pickeket, hanem ő kért volna valamit Williams mellé csomagban.
Ha a Cowboys valami nagyot alkotna az idényben (az Eagles meg a Chiefs elleni pár napon belüli győzelem után akár a SB-ban is gondolkodhatnak), nem tudom, mit művelne Jerry. Bele sem merek gondolni.