Magaslati portyázás: Broncos-Raiders

AFC West “rangadóval” indítjuk a 10. játékhetet, csütörtök éjszaka a 2-6-tal álló Las Vegas Raiders utazik a Sziklás-hegység magaslatai közé, hogy a 7-2-es Denver Broncos otthonában próbálják meg kozmetikázni a nem túl fényes mérlegüket.

Kérdés, hogy mennyire célja már a Vegasnak javítani a szezonjukon, lévén a trade deadline körül csak a kiárusító oldalon voltak aktívak: továbbadták Jakobi Meyerst, a legjobb elkapójukat (persze csak a tisztán WR-eket nézve) Jacksonville-be, sugallva ezzel azt, hogy erre a szezonra már behúzták a kéziféket. Cserébe a Denver csak most kezd el beindulni, ugyan ők se voltak aktívak a piacon, de érthető, ha úgy látták, kész van a keret. Hiszen jönnek az eredmények is, csak a mutatott játék az, ami miatt meg lehet kérdőjelezni, hol is van a csapat plafonja.

Pedig még mindig úgy néz ki, hogy ennek a denveri offense-nek működnie kellene. A támadófal az egyik legjobb a ligában (Ben Powers LG azért hiányzik), és két eltérő típusú futóval jól halad a labda a földön. Ahol már vannak kérdőjelek, az a passzjáték: Bo Nix még mindig elég kétarcú, és ugyan már kiheverte a nehezebb szezonkezdetet, de azóta is egyik meccsen jó, másikon csak átlagos – köze van ennek mondjuk az aktuális ellenfélnek is. Lehetnek kérdőjelek az elkapókkal kapcsolatban is, Sutton számomra mindig is WR1 volt, és ezt szerintem továbbra is bizonyítja, mögötte viszont nem lépett fel senki igazán WR2-nek: Troy Franklinnek vannak jobb pillanatai, de tőle, vagy akár az agyrázkódás protokollban lévő Marvin Mimstől is várjuk még a további előrelépést.

És itt jutunk el oda, hogy írni kellene arról, hogyan muzsikál majd ellenük a Vegas védelme, és hát, na, sehogy. Ez a védelem egy aspektusban jobb, mint az átlag, ez pedig a pass rush; Maxx Crosbyval az élen el is várjuk, hogy a siettetés életképes legyen. Nagy kár, hogy se Tyree Wilson, se Malcolm Koonce nem tudott felnőni mellé, így nagyjából egyedül van ezen a fronton is. Minden más téren viszont a liga legrosszabbjai között van ez a defense: középgyenge futás védelem (bár ilyen DT-kkel és LB-kkel még ez is egy jó eredmény), és borzasztó coverage, ahol talán Jeremy Chinn safety az egyetlen pozitívum.

Egy fokkal izgalmasabb a Raiders támadósora. Geno Smith továbbra sem mutatja, hogy ő lenne a megoldás akár csak rövid távon – egy híd irányítónak néz ki jelenleg, viszont biztos, hogy ennél többet reméltek tőle. Persze nem segítik a körülmények sem, a szezont pocsékul indító támadófal már mutat életjeleket, ezzel együtt is a közepes jelző már kicsit erősnek érződik. Célpont igazából egy van (Meyers kiválása után főleg), és ugyan Brock Bowers fantasztikus, mellette csak Tre Tucker WR vagy Michael Mayer TE tud néha villanni egyet. Ashton Jeanty futóra még ki kell térni, ő egy ilyen OL mögött is bizonyítja néha, miért tartottuk a draft egyik legnagyobb tehetségének.

Ennek ellenére sem kellene, hogy ez az offense gondot okozzon a liga egyik legerősebb védelmének. Még úgy sem, hogy a secondary azért elég megtépázott: Pat Surtain játéka továbbra is valószínűtlen (de alsó hangon is kérdéses), mellette a másik szélső CB Riley Moss, valamint Brandon Jones és P.J. Locke safetyk is küzdenek kisebb nagyobb sérüléssel. Minden más fronton viszont van egészség és teljesítmény: a liga egyik legjobb futásvédekezését hozza a front 7, és Nik Bonitto valamint Zach Allen vezetésével elsöprő tud lenni a pass rush. A kisebb kilengéseket tényleg csak a coverage-ben kell keresni, és az injury reportot nézve most is lehetnek kérdőjelek, ezzel együtt sem valószínű, hogy ezt majd a Raiders offense fogja kihasználni.

Mert őszintén, nem látom, hogyan tudná feltörni ezt a védelmet a Vegas támadósora. A pass rush szét fogja szedni a támadófalat, a futásvédelem jól fogja limitálni Jeantyt, és ezt az elkapósort bármilyen secondary jól fogja majd kezelni. A legnagyobb lehetőséget talán a tight endeknél látom, a Denver linebackerek nem túl eredményesek coverage-ben, így az ő zónáikat biztosan jól lehet majd támadni Bowersszel és Mayerrel. Már csak az a kérdés, elég lesz ez bármire is, miközben más fronton nem feltétlen várhatunk túl sokat, és Geno is végig nagy nyomás alatt lesz.

Azt is látom, hogy Nix megint a rosszabb formáját veszi elő, és akkor még ez ellen a védelem ellen is akadozni fog a denveri támadósor, mert erre bárki ellen képesek, egy kiemelt meccsen a csoportrivális ellen főleg. Viszont, ha így is lesz, futni akkor is tudnak majd, pontokat szerezni akkor is tudnak majd, és ha csak egy olyan nézhetetlen, szenvedős gyalázatot látunk majd, mint ami a Jets ellen volt, akkor is több ponttal fog zárni Denver, mint a Vegas. És ez csak a pesszimista becslés volt, a realista egy sima Broncos győzelmet predesztinálna, még úgy is, hogy tudjuk, csütörtök éjjel szeretnek jönni a meglepetések.

Tippek csak szövegesen: az összes szerkesztő Broncos győzelmet vár, míg a Támogatók 94%-a gondolta ugyanígy.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x