Az újabb gyenge védőteljesítmény után változtatásra szánta el magát a Commanders vezetőedzője, Dan Quinn. A szakember a Lions elleni vereség után bejelentette, hogy a továbbiakban ő veszi át a védelmi playhívásokat Joe Whitt-től. A védőkoordinátor ugyanakkor a stáb tagja marad, és továbbra is segíti a munkát a háttérből.
Amikor valami nem működik, a kérdés nem az, hogy miért nem működik, hanem az, hogy mit kell tennünk, hogy helyrehozzuk. Most eljött az ideje a változtatásnak. Átveszem a védelem irányítását és mindent, ami ezzel jár
– mondta Quinn.
A Commanders védelme jelenleg a liga alsóházaiban szerepel: a 29. helyen áll kapott pontokban és a 30. helyen kapott yardokban. A Lions elleni vereség során konkrétan 546 yardot és 44 pontot engedtek, a Detroit minden támadásából pontot szerzett.
Quinn egyébként egy jó védőedzőnek számít, de fekáliából nehéz várat építeni. A Commanders védelme az egyik legtehetségtelenebb a ligában, komolyabb előrelépést tehát túlzás lenne elvárni.

