Repülnek a repülők a patriótákhoz: Patriots-Jets
A 11. hónap közepén indul el a 11. játékhét, csütörtök este Amerika keleti partjára utazunk egy AFC East találkozóra, ahol a 8-2-vel álló New England Patriots fogadja csoportriválisát, a jobb napokat is látott, 2-7-es mérleggel rendelkező New York Jets csapatát.
Valljuk be, azért nem ettől a rangadótól leszünk igazán izgatottak. A Pats kiváló szezont fut, a sorsolásuk könnyedsége mellett is remekül néz ki a csapat, így jogosan állnak ennyire impozáns mérleggel, és a Bills gyengélkedése mellett minden esélyük megvan arra, hogy akár a csoportgyőzelemre is rámenjenek. A Jets ezzel szemben elkönyvelte, hogy újjáépítésbe kell fogniuk, a cserehatáridőnél eladtak mindenkit, akiért értelmes ajánlatot kaptak, és innentől a legfontosabb feladatuk, hogy eldöntsék, kit érdemes megtartani hosszútávon majd a restart gomb megnyomása után.

Lehet New Yorkban sem szerepelt a tervek között, hogy lesz még győzelmük a szezon során – a Bengals elleni comeback még rendben volt, de a Browns elleni győzelem már nagyobb negatív irányú ugrást okozott a pickek terén. Most viszont nehéz lesz majd rontani a draft pozíción, nem sok pozitívumot lehet ugyanis ezzel a kerettel kapcsolatban felsorolni. Fields továbbra is borzalom, nagyjából három meccsenként tud a csapat értelmes passzjátékot bemutatni, amiben nem segít az sem, hogy Garrett Wilson továbbra sem bevethető. Legalább a futás rendben van (meg a special teamre sem lehet panasz), Breece Hall még mindig jó szezont fut, és a támadófal is inkább futásblokkolásban jó, mintsem passzblokkban.
Közel sem feltörhetetlen a Patriots védelme, minden fronton vannak jobb és rosszabb pillanataik is, ezzel együtt egy korrekt középszintet tud ez a defense. Nagy eséllyel most majd a futás megállítás lesz a fő prioritásuk, lévén jobb stratégiának tűnik engedni Fieldset passzolni, mintsem Hallt futni, ez lehet egy izgalmas csata, de nem várom, hogy ne tudnák majd a futójátékot megfelelően kontrollálni. Mint ahogy jó lehetőség lehet ez a meccs arra, hogy a pass rush megmutassa magát, Membou-n kívül mindenhol át lehet jutni ezen a támadófalon, és nem ártana akár Landrynek, akár Chaissonnak újra egy jobb meccs.
Na de végre lehet beszélni a Pats offense-ről, ami egy top10-es egység idén, Drake Maye hathatós vezérletével. Ő most pár szerényebb meccsen van túl, de ez bőven nem azt jelenti, hogy rossz lenne, ráadásul jó látni, hogy nem kell MVP szinten játszania ahhoz, hogy a támadósor eredményes legyen, ami szintén egy remek jele annak, mennyire jó ez az offense. Futójáték továbbra sem létezik (Stevenson még mindig sérült, bár vele se mutattak jobban), de mit számít, ha levegőben ennyire jó a csapat, és a támadófal is bőven elmuzsikál egy közepes szinten. Továbbá jó hír, hogy az eddig sérüléssel küzdő Kayshon Boutte már limitáltan edzett a héten (update: ezzel együtt sem fog játszani) – cserébe most a TE Austin Hooper nem lesz majd bevethető.
Nagyobb kérdés, mekkora ellenállást fog majd mutatni a Jets védelem, hiszen főleg innen kerültek eladásra a fontos kezdők, mint Sauce vagy Quinnen Williams. Messze nem olyan már ez az egység, mint pár éve, néha még megvillan a pass rush vagy a futásvédelem, de a coverage egész szezonban nagyon gyenge volt, Gardner kiválása után pedig még inkább negatívak a várakozások. Főleg, amikor Maye passzait kéne levédekezni; karrier napja lehet ez ellen a secondary ellen a fiatal Patrióta QB-nak. Érdekesebb lehet a pass rush és az OL küzdelme, ha jobb napot fog ki a Jets front, akkor még lehet nehezebb helyzetben Maye – de nem várnám, hogy ez sokszor fog megtörténni.
Hogyan nyerhet a Jets? Meglovagolják az előző két meccs sikereit, Fields remek napot fog ki, a futás sokkal jobban fog működni, mint várnák, a defense folyamatosan nyomás alá helyezi Maye-t, és beüt a TNF mágia. Ezek közül amúgy mindegyik megtörténhet, akár így, csomagban, de valljuk be, erre egyikünk sem lát túl sok esélyt, a Patriots minden fronton nagyon pörög, fontos hazai csoportmeccs ez, szóval hacsak nem fog hatványozottan megjelenni a Csütörtök Esti Bolondság, akkor a többi felsorolt tényezőt nem nagyon látom jönni.
Hogyan nyerhet a Pats? Ez a könnyebb kérdés: legyenek önmaguk. Repüljenek Maye passzai jó helyre, az OL legyen stabil, a futástól eddig sem vártunk sokat, most se gondolom, hogy sokat kéne rá építeni, a védelem meg hozza azt a stabil közepes szintet, amit eddig is tudott, és akkor Fields máris nem fog kibontakozni. Ha meg Hallnak sikerül párszor elszaladnia, akkor sem fog több pontot szerezni, mint Maye a levegőben.

Szerintem a Pats védelme inkább az élmezőny aljához sorolható, különösen a nyitó drive-okat leszámítva. Azokban nagyon gyengék, de utána a drive/beszedett pont tekintetében liga elit lehet az egység, nem néztem ilyen statot, de majdnem biztos vagyok benne.
A futás limitáláson alapuló védelmi terveink eddig működnek, és ami leglényegesebb, a meccseket eldöntő periodusokban nagyon odateszik magukat és sikeresek. Ez gerincét ad a csapatnak, és lehetőséget az O-nek. Ez a mostani amúgy indokolt Maye magasztalás közepette kissé kevés említést kapott szerintem.
Egyetértek. Ez a D olyan tipikusan szürke, de hatékony csapatmunka. Néha ugyan benyelnek egy-két nagy játékot, vannak bosszantó missed tackle-ök (de hát hol nincs ilyesmi), de alapjában véve nagyon rendben van.
Nekem nagyon tetszik Spillane játéka, elég sokat melózik, meg a Williams-Barmore fal is elég rendben van. Mindenki beleteszi a maga legjavát, és ez összességében jól mutat, hatékony.