A Lions ugyan kikapott a Packerstől, de a szurkolók bizakodhattak, hogy az elit center Frank Ragnow visszatérésével még megmenthető a szezon. Azonban a falembernél az orvosi vizsgálatok során egy súlyos combhajlító-sérülést diagnosztizáltak, így bár visszatért volna a visszavonulásból, végül mégsem fog a 2025-ös szezonban pályára lépni.

A Lions 2018-ban az első körben draftolta Ragnow-t, háromszor lett második csapatos All-Pro, négyszer Pro Bowler. A sérülések azonban sokat hátráltatták a utóbbi években, ezért is döntött a visszavonulás mellett – és ironikusan pont egy újabb sérülés akadályozta meg most a visszatérését.
A szerződése így valószínűleg tolódni fog, és ha játszani akar, akkor még két évig a Lions fogja birtokolni a játékjogát. Jövőre 9,15-, 2027-ben pedig 12,75 millió dollárt kereshet.
