Site icon Fűzővel kifelé!

A 49ers és a Steelers is az utolsó hétre tolta a döntést, az Eagles megverte a Billst

Az NFL forgatókönyvírói elemükben voltak ezen a héten, hiszen sikerült úgy alakítaniuk az eredményeket, hogy majd a legutolsó fordul döntsön mindenről. A 49ers ehhez egy szinte védelmek nélküli meccset húzott be az utolsó pillanatban a Bears ellen, a Steelers pedig kikapott a Brownstól. Mindeközben az Eagles úgy nyert a Bills ellen, hogy a második félidőben egyetlen sikeres passzt nem abszolváltak és összesen 17 yardot szereztek. 

Chicago Bears @ San Francisco 49ers 38-42

Egészen elképesztő mérkőzést hozott a vasárnap esti rangadó, ahol a támadósorokat szinte lehetetlen volt megállítani. Kivéve mondjuk a meccs első játékában, ahol Jaylon Johnson remekül olvasta a route-ot, beleütött a labdába, ami TJ Edwards kezében landolt, aki pick-sixet is szerzett belőle!

Ezután viszont a 49ers összekapta magát és végigmasírozott a pályán, a célterületre pedig a George Kittle-t helyettesítő Jake Tonges jutott be a labdával. Ezután kicsit megakadtak a csapatok és láttunk három puntot, azaz a 49ers decemberben most először rúgta át a labdát az ellenfélnek. Ezután viszont át is vették a vezetést Brock Purdy futott TD-jével, ami beindította a lavinát: ezzel együtt zsinórban 5 touchdownt láthattunk. Luther Burden, Christian McCaffrey, Colston Loveland és ismét Purdy volt eredményes, így félidőben 28-21 volt az állás úgy, hogy a 49ers gyakorlatilag duplázta a Bearst yardokban és közel triplázta time of possessionben, Christian McCaffrey pedig már 100 yard felett volt a szünetre.

 

A második félidőt D’Andre Swift touchdownja nyitotta, majd azonnal válaszolt a 49ers Kyle Juszczyk révén, hogy aztán ismét Swift legyen eredményes és egyenlítsen ki a negyedik negyed első játékával. Sőt, a Bears kierőszakolt egy puntot, így támadhattak is a vezetésért. Caleb Williams kiosztott egy gyönyörű passzt Lovelandnek, de a red zone-ból végül csak mezőnygólt rúgtak 5,5 perccel a vége előtt.

A 49ers természetesen nem hagyta ezt szó nélkül és Jauan Jennings touchdownjával visszavette a vezetést, ami után maradt bő 2 perce a Bearsnek. Szépen is haladtak, úgy nézett ki bőven lesz idejük, de aztán a végén nagyon rosszul menedzselték az órát (1:13-mal a vége előtt volt három időkérésük a 45 yardoson állva), így gyakorlatilag kifutottak az időből és az 5 yardoson belülről már csak egy játékot kísérelhettek meg azt követően, hogy megcsináltak egy menő hook and laddert, de nem sikerült kifutni az oldalvonalon túlra. Egy játékon múlott tehát a végén a győztes kiléte, a Bears viszont most nem tudott egy újabb utolsó pillanatos fordítást bemutatni, incomplete lett a passz, nyert a 49ers!

Óriási meccs volt, ahol persze a védelmek nem igazán tették tiszteletüket, de a két főedző óriásit meccselt, hogy kinek van több szuper játék a tarsolyában. Kyle Shanahan és Ben Johnson is top szintű játékhívást tett le az asztalra, a támadósorok csak úgy hasítottak: összesen 936 yard született a mérkőzésen 19 drive-ból. Brock Purdy óriásit ment (24/33, 303 yard, 3 TD, INT, plusz 28 futott yard és 2 TD), Mac Jones ezt a teljesítményt közel sem tudta volna hozni. McCaffrey 140 yardot futott és elkapott még 41-et, Ricky Pearsall és Jake Tonges együtt hozott 145 yardot. A túloldalon Williams 25/42, 330 yard, 2 TD, most kivételesen neki kellett a hátán vinnie a csapatot, mert a futások annyira nem ültek (pontosabban amikor futottak, akkor ültek, de keveset futottak). Legjobb elkapója az újonc Luther Burden volt, aki 138 yardot szerzett, az újonc tight end Colston Loveland pedig 94 yardig jutott, plusz mindketten betettek 1-1 TD-t a közösbe.

(katonadani)

Philadelphia Eagles @ Buffalo Bills 13-12

Pocsék idő fogadta a két contender csapatot Buffalóban; nem röpködtek ugyan a mínuszok, cserébe nonstop ömlött az eső. Az első negyedben főleg a fogást keresték csak egymáson a csapatok, három punt után azonban beindultak a történések: előbb Brandin Cooks kapott el egy 50 yardos passzt, majd a következő playben Allen kezéből csúszott ki a labda, amit az Eagles össze is szedett (nagyon az előre passz határán volt ez a fumble). A rövidpályát ki is használták a vendégek, Dallas Goedert húzta le a meccs első pontjait.

A második negyed az Eagles fölényét hozta, főleg a Philly védelem volt az, ami nagyot lépett fel, a Bills offense csak két puntra volt képes. Nem volt sokkal jobb az Eagles támadósor sem, de pont annyira ültek a Barkley futások és a sztár elkapók megmozdulásai, hogy két hosszú drive-ból két mezőnygól szülessen, és így 13 pontos előnnyel mehessenek szünetre a vendégek. Egy félidő alapján pont annyival volt jobb a Philly, amit az eredmény sugall, a védelem nagyon magas teljesítményt hozott össze, a támadósor meg kihasználta, amit az élet adott nekik.

Még tovább romlott az idő a második félidőre, eleinte nem is találták a ritmust az offense-ek, két-két puntot láthattunk csak. A harmadik negyed végén viszont beindult a Bills; előbb egy véleményes DPI büntetéssel haladtak nagyot, majd Tyrell Shavers húzott le egy elképesztő labdát – csak hogy aztán érkezzen a dráma: 4. kísérletre Allen futott el, de centikkel az endzone előtt szerelni tudták. Az első Buffalo pontok a mérkőzés vége előtt 5 perccel születtek, egy jó drive végén Josh Allent tolták be közelről – az extra viszont blokkolva lett. Még ezzel is többet mutattak a hazaiak, mint az Eagles: a vendég offense elővette a rájuk jellemző “vezetünk, oldja meg a védelem” playbookot – futások és three and outok sorozatát láthattuk, Hurtsnek nem volt sikeres passza a második félidőben, és mindössze 17 (!!!) yardot rakott fel a támadósor.

És ez majdnem meg is bosszulta magát, a Bills 3,5 perc alatt pár hihetetlen játékkal eljutott az 1 yardosig – előbb 4. és 10-re húztak elő egy hook and laddert (saját 30-ason), majd Brandin Cooks mozgatta a láncokat egy helmet catch-csel. Az 1 yardosról aztán betolták Allent, majd érkezett a kétpontos… ami nem sikerült! Shakir teljesen üresre játszotta magát, Allen viszont túlságosan elé dobta a labdát, nyert az Eagles!

Nem sokon múlott, hogy a Philly elszórakozza ezt a mérkőzést, a második félidőben látott offense teljesítmény minősíthetetlen volt – és a legijesztőbb ebben, hogy ez úgy néz ki, tényleg tudatos. Hurts 48%-kal passzolt, 110 yardjából 1 TD született és egy sack volt rajta. Mondhatnánk, annyit hozott, ami kellett, de nehéz ezt pozitívan értékelni. Barkley szürkén futott, az Eagles lett nagyjából az első offense, ami nem futotta szét a Buffalo védelmét. AJ Brown volt az egyetlen kiemelkedő játékos a támadósorból, de az 5/7 68yard szintén nem a legszebb statisztika. A védelmüknek sokat köszönhet a csapat (újfent), 5 sack mellett 2 TFL született, Jalyx Hunt egymaga 2 zsákolást mutatott be. Az Eagles így életben tartott az esélyeit a második kiemelésre, a 3rd seed már biztos számukra.

Majdnem megcsinálta a Bills, és az utolsó 10 perc alapján meg is érdemelték volna – az első 50 alapján viszont nem. Allen nem volt szupercsillagharcos, 66% pontossággal passzolt 262 yardot 0 TD 0 INT mellett, viszont volt egy hülye fumble-je, voltak furcsa döntései, rossz megoldásai; nem ez volt az élete meccse, de láthatóan sérült is volt. James Cook szinte pontosan úgy futott, mint Barkley, a levegőben meg Brandin Cookst kell kiemelni (4/6, 101y) – látszik, jó az öreg a háznál. A Bills védelem csöndesebb volt, hozták azt, amit az időjárás és az Eagles playbook engedett nekik, de nem nyújtottak domináns teljesítményt. Ezzel az eredménnyel a New England megnyerte az AFC East csoportját, a Billsnek pedig az 5-7. kiemelés jut majd.

(Maetthy)

Pittsburgh Steelers @ Cleveland Browns 6 – 13

A Ravens tegnapi sikerével a Steelers számára egyértelmű volt a helyzet. Nyernek Ohióban és megnyerték a csoportot, vagy egy vereséggel jövő héten dől el a divízió sorsa. Nos, egy igazi AFC északos meccset játszottak a csapatok alacsony színvonalon, aminek köszönhetően jövő hétre maradt a döntés.

A kezdés nem jelezte előre a mocsárharcot, a Browns egy kezdeti field goal drive után a második labdabirtoklásból a meccs első és mint kiderült egyetlen touchdownját szerezte. Shedeur Sanders egy 28 yardos touchdown-passzt küldött Harold Fannin Jr.-nak, amivel 10–0-ra módosult az állás az első negyedben.

A Steelers csak a második negyedben tudott válaszolni, Chris Boswell két mezőnygóllal szerezte meg a csapat első pontjait, de a másodikhoz is már csak azért fért oda a vendég csapat, mert Shedeur passzába beleütöttek, a labda pedig Jack Sawyer kezében kötött ki, aki azonnal pontszerző távba vitte a Pittsburghöt.

A második félidőben a védelmek domináltak. Először a Steelers zárkózhatott volna közelebb, de a szinte sose hibázó Chris Boswell 54-ről a kapu mellé lőtt. A Browns fiatal irányítója adott még egy esélyt az ellenfélnek, eleresztette azt a passzt, amit már középiskolában is írtani próbálnak az irányítókból.

A hazai védelem innentől azonban nem engedett semmit a Steelersnek. Két punt és két turnover on downs révén (az utolsó a saját 10 yardosukon belülről) lezárták a meccset. Az utolsó előtt Smyt még növelni tudta csapata előnyét, amivel a meccs utolsó pontjait tette a táblára.

Aaron Rodgers 168 passzolt yarddal zárt a Steelersnél, míg Shedeur Sanders 186 yardot és egy TD-t jegyzett a Brownsnál. A futójáték egyik oldalon sem volt kiemelkedő – mindkét támadósor inkább passzokra hagyatkozott. A védelmekből Myles Garrettre nagyon figyeltek Tomlinék, rengetegszer kapott duplázást, így nem fért Rodgers közelébe, utolsó héten kell a sackrekordra hajtania. A túloldalon Alex Highsmithnek sikerült fellépnie Watt hiányában és kétszer is földre vinni Sanderst.

(alatriste)

Exit mobile version