Site icon Fűzővel kifelé!

A Bills felvette Darius Slayt, de a cornerback nem akar náluk játszani

Darius Slay kérte a Steelerstől, hogy vágják ki, és a pittsburghiek ezt meg is tették, miután a legutóbbi meccsükön egészségesen sem nevezték a keretbe. A szabályok értelmében a szezon ezen pontján minden kivágott játékos waiverre kerül, tehát nem igazolható szabadon, hanem a draftsorrend alapján adhatnak be rá kérelmet a csapatok.

Két franchise adott be kérelmet Slayre, a Bills és az Eagles, és mivel előbbi volt magasabban a waiver listán, így a cornerback náluk kötött ki. Igen ám, de Slay ezután az ügynökén keresztül tudatta a világgal, hogy nem akar a Billsnél játszani, így egyelőre nem is jelenik meg náluk, hanem elgondolkodik, akar-e még focizni.

Jó eséllyel Slay arra játszik, hogy a Bills is kitegye és az Eaglesbe kerülhessen, ahol tavaly is játszott. Mondjuk az idei formájában sok haszon nem származna belőle, de lehet, hogy a régi környezetében egy neki jobban fekvő rendszerben még tudna javítani az idei teljesítményén.

Mindenesetre ha a Bills nem teszi meg neki ezt a szívességet, vagy végül tényleg úgy dönt, hogy nem akar focizni, akkor 350 ezer dollárról mond le – ennyi a maradék fizetése a szezon végéig.

Exit mobile version