A Chiefs a szakadék szélén, a Packers, a Steelers és a Jaguars nyerte a legfontosabb rangadókat

A Chiefsnek nem sikerült nyernie vasárnap éjjel, így ténylegesen a szakadék legszélére sodródott. Három rendkívül fontos csoportrangadót rendeztek még a fordulóban a rájátszás szempontjából, ezeken a Packers megverte a Bearst, a Steelers legyőzte a Ravenst, a Jaguars pedig hazaküldte a Coltsot. 

Houston Texans @ Kansas City Chiefs 20-10

A Chiefs nem épp úgy kezdte a mérkőzést, mint aki élet-halál harcot vív a rájátszásért: 4 támadás, ezekből 40 yard és egy interception lett a mérleg (Jalen Pitre óriási játékot mutatott be a szerzett labdánál). Mindeközben a Texans meg tudott csinálni két nagy Nico Collins játékot, ezekkel és Woody Morks touchdownjával pedig 10-0-ra vezetett. A félidő vége előtt a Chiefs végre összerakott egy értelmezhető támadást, azonban kapufa lett a történet vége, így mentek szünetre a felek.

Na és akkor a második 30 percre már sokkal jobban jött ki a Chiefs. Egyrészt egyből végigmentek és Kareem Hunt touchdownjával, majd kicsit később egy mezőnygóllal ki is egyenlítettek, másrészt Steve Spagnuolo és Chris Jones totálisan szétszedte a houstoni offense-t. Stroudnak nem volt sikeres passza a harmadik negyedben, és négy támadásból összesen mínusz 2 yardot tudtak haladni!

Aztán a Texans szerzett még egy labdát Kamari Lassiter interceptionjével, de ezzel sem tudtak mit kezdeni (legalább egy jó passzt meg egy first downt azért elértek utána). A mérkőzés aztán akkor fordult meg ismét, amikor Andy Reid úgy döntött, a saját 30-asán nekimegy 4. és 1-nek, azonban ez nem sikerült! Ez életet adott a Houstonnak, és Dare Ogunbowale révén touchdownt is csináltak.

Persze itt nem volt vége, volt még két lehetősége a Chiefsnek egyenlíteni. Igen ám, de előbb Rashee Rice ejtette el a labdát harmadikra, majd a következő támadásnál megtette ezt Travis Kelce is, ráadásul ott épp Azeez Al-Shaair kezében kötött ki a labda, amiből még egy mezőnygólt szerzett a Texans és 20-10-re lezárta a meccset!

Ez volt statisztikailag Mahomes karrierjének legrosszabb mérkőzése: pontosságban, passer ratingben és EPA-ben egyaránt. A Texans védelme óriásit játszott szokás szerint, de nem segítette az 5 drop sem az irányító dolgát. A túloldalon CJ Stroud is elég nagy gondban volt a mérkőzés nagy részében, ő is 50% alatti pontossággal zárt. A két védelem kitett magáért, kiváltképp a houstoni, ami az utolsó előtti szöget verte be a KC szezonjába.

A Chiefs így óriási gondba került, a TheAthletic szimulátora szerint mindössze 16% esélye maradt a rájátszásra, bár ha végigverik a maradék 4 ellenfelüket, akkor ez felugrik 52%-ra, szóval nincs még minden teljesen veszve, de nem vagyunk messze ettől. A Texans mindeközben megérkezett a playoff-helyek egyikére, ráadásul csak egy meccsel van lemaradva a Jaguarstól a csoportelsőségért folytatott harcban.

(katonadani)

Chicago Bears @ Green Bay Packers 21-28

Az NFC North rangadójáról a Bears támadósora elkésett egy félidőnyit, ugyanis az első 20 percben first downt sem tudtak szerezni, és végül negyedik és 1-re sikerült Calebnek megfutnia egy első kísérletet, majd két Packers büntetés segítségével egy mezőnygólt fel tudtak tenni a táblára, de összesen ennyi volt az első félidős termésük, az irányító 23 yardot passzolt a szünetig. Mindeközben Jordan Love egy csúnya interceptionnel kezdett, de ezzel ki is adta magából a butaságot és innen kiválóan játszott. Az első félidőben két szuper touchdownt osztott ki, előbb Christian Watsonnak, majd Bo Meltonnak, így 14-3-ra vezettek a nagyszünetben.

A Bears viszont megérkezett a második félidőre, és Ben Johnsonnak bejöttek a szokásos jó változtatásai. Caleb Williams két nagyon szép passza után Olamide Zaccheaus volt előbb eredményes, ami után a kétpontost is megcsinálták, azonban erre egyből válaszolt a Packers Watson második touchdownjával.

Erre egy mezőnygólt feltett a Bears, majd ki is erőszakolt egy puntot, így támadhattak az egyenlítésért. És micsoda támadás volt ez: 17 play, 83 yard, és Colston Loveland nagyon szépen felrajzolt touchdownja. Ez egy gyönyörű drive volt, erőből lenyomták az akaratukat a Packers torkán, és kiegyenlítettek. Azonban nem kellett a Sajtfejeket sem félteni, ők 8 játékból hoztak 65 yardot, köztük Josh Jacobs kiváló futásával harmadikra, és végül ő is fejezte be a drive-ot.

3,5 perce maradt a Bearsnek egyenlíteni, el is jutottak a red zone-ba, ott azonban negyedik és 1-re Caleb Williams dobott egy csúnya interceptont Keisean Nixonnak, aki így lezárta a meccset! Ez egyébként pontosan ugyanaz a play volt, amivel az Eagles ellen lezárták a meccset múlt héten. Most is, csak most a Packers jött ki győztesen belőle.

Ezzel a győzelemmel a Packers átvette a vezetést az NFC North-ban, két hét múlva viszont jön a visszavágó! A Bears nagyon belealudt az első félidőbe, a második viszont elég jó volt tőlük, Caleb Williamst is ideértve, még ha a végjáték nem is úgy alakult számukra, ahogy szerették volna. A Macik így az NFC első helyéről egészen a 7.-re estek vissza.

(katonadani)

Pittsburgh Steelers @ Baltimore Ravens 27-22

Nem okozott csalódást az AFC North rangadó, legalábbis ha az izgalmakat vártuk. Mondjuk minőségben a Ravens elég sokáig adós maradt a jó játékkal, ellenben a Steelers úgy tűnt, magabiztosan hozhatja a meccset. Aaron Rodgers és DK Metcalf remekül játszott az első három negyedben, mindkettejüktől az idei legjobbjukat láthattuk.

Rodgers még futott is egy TD-t az elején (sikeres negyedik kísérlet után), ezen kívül Kenny Gainwell futott egy hatpontost, James Pierre szedett le egy interceptiont (nagyon csúnya volt Lamartól, aki egyébként a cornerback unokatestvére), illetve egy-egy mezőnygól után 17-3-mal kezdett a Steelers. A félidő előtt Lamar Jackson futásával tudott szépíteni a Ravens (de az XP kimaradt), így 17-9-cel mentek pihenni a felek.

Még a harmadik negyedben is a Steelers volt jobb, hiszen ezt a negyedet is 10-7-re nyerték: a Ravensnél Isaiah Likely, a Steelersnél Jaylen Warren volt eredményes egy védők által full benézett játékból.

És akkor itt a Steelers behúzta a kéziféket. A negyedik negyedben ugyanis mindössze három 3-and-outra futotta a részükről, ráadásul majdnem egy szerencsétlen interception is összejött, bár azt végül megúszták. És ezzel együtt a Ravens is feléledt. De csak amíg a red zone-ba nem értek. Oda ugyanis eljutottak háromszor, de ebből összesen 6 pontot tudtak szerezni! Nem mertek nekimenni negyediknek, illetve amikor meg már muszáj volt, akkor nem sikerült, köszönhetően annak, hogy Likely nem tudta kellő ideig magánál tartani a labdát és Joey Porter ki tudta ütni a kezéből.

Még egy utolsó utáni lehetőséget kaptak Lamarék, de még a félpályáig sem jutottak el, Alex Highsmith egy sackkel lezárt a mérkőzést!

Valahol várható volt, hogy a múlt heti égés és a “Fire Tomlin” skandálások után a Steelers mestere összekapja a társaságot és a fontos csoportrangadón jobban fognak kinézni. Az első három negyed pedig kiváló is volt a részükről, még negyedikre is rámentek, a védelemben is volt meglepő szimulált nyomásos sack, hogy a Rodgers futott TD-ről ne is beszéljünk. A végét majdnem sikerült elrontaniuk, de összességében a Ravensnek sikerült alaposan lábon lőnie magát az egész meccset tekintve. Már hetek óta nem játszanak jól a labda egyik oldalán sem, és ez most is abszolút így volt, így nem is érdemelnek rájátszást – a red zone offense kifejezetten csúnya volt most.

Jelenleg a Steelers vezeti a csoportot, de nem elképzelhetetlen, hogy az utolsó fordulós egymás elleni fog majd dönteni kettejük közt.

(katonadani)

Indianapolis Colts @ Jacksonville Jaguars 19-36

Nagy téttel bíró AFC South csatát is kaptunk vasárnapra, a Colts és a Jaguars is 8-4-es mérleggel rendelkezve vezették közösen a csoportjukat, és ugyan még találkozni fognak egyszer egymással, a mostani győztes nagy lépést tehetett a rájátszás és a csoportgyőzelem felé. Az esőt ígérő floridai felhők alatt gyors oldalváltásokkal indult a találkozó, előbb a Jaguars puntolt hamar, majd Daniel Jones dobta Devin Lloyd kezébe rögtön az első snap után a labdát.

Szerencsére láthattunk pontokat is az első negyedben, előbb Etienne szaladt be közelről a célterületre a rövid pályát kihasználva, majd erre Jonathan Taylor válaszolt egy hibátlan drive végén szintén egy közeli futott touchdownnal. A negyed végére az eső mellé újabb pontok is érkeztek, Jakobi Meyers húzta le Lawrence labdáját TD-re, mindezt egy elképesztő Brian Thomas Jr. egykezes elkapás előzte meg. És még egy szomorú momentum is belefért a negyed utolsó pillanataiba: Daniel Jones szenvedett non-contact Achilles sérülést, nem is tért már vissza a mérkőzésbe, nem kizárt, hogy a szezonja is véget ért ezzel.

A második negyedben már ömlött az eső, de nem kizárt, hogy ennek nagy része a Colts szurkolók könnyei voltak; Daniel Jones után a jobb tackle Braden Smith is kiesett, és ugyan Riley Leonarddal is egész jól tudott haladni az offense, csak egy mezőnygólra, egy turnover on downsra, és egy elvesztett Jonathan Taylor fumble-re futotta a félidő előtt. Utóbbit a Jaguars is összehozta Tuten és Grover Stewart közreműködésével, viszont Taylor elvesztett labdáját Etienne bosszulta meg azonnal egy 28 yardos futott TD-vel, valamint az utolsó másodpercekben Tim Patrick is szerzett egy hetest, így jelentős előnnyel mehettek szünetre a hazaiak.

Jelentős minőségeséssel indult a második félidő, egy korrekt drive végén (egy véleményes OPI miatt) mezőnygóllal tudott zárkózni az Indianapolis, de ezenkívül 1-1 puntra futotta a csapatoktól a negyedben. Az utolsó játékrész is hasonló izgalmakat hozott, a Colts egy meccs végi szépítő TD-n kívül (ez Leonard első NFL touchdownja volt) már nem tudott sehova sem haladni, a Jaguars meg két mezőnygól mellett egy safetyvel lezárta a mérkőzést.

A szakadó eső és Jones sérülése alapjaiban vette el ennek a meccsnek az élét és minőségét. Riley Leonard nem ugrott be rosszul, 62%-kal passzolt (18/29) 145 yardot, egy interception mellett futott egy TD-t is. Jonathan Taylort jól limitálta a Jaguars front, 21 futásból 3,5-es átlag jött neki össze. Az elkapóknál Michael Pittman (9/12, 79y) és Alec Pierce (5/8, 80y) lépett fel, rajtuk kívül (leginkább a körülményeknek köszönhetően) mindenkinek csöndes napja volt. A Colts ezzel a vereséggel komoly hátrányba került a rájátszással kapcsolatban, de ha hozzávesszük Jones várható súlyos (nagy eséllyel szezont lezáró) sérülését, akkor szinte biztos, hogy a pazar alapszakasz kezdettől függetlenül elköszönhet a januári szerepléstől az Indianapolis.

A Jaguars magabiztos győzelemmel használta ki a körülményeket; Trevor Lawrence-nek korrekt meccse volt (57%, 17/30), 244 yardjából 2 TD született, egyszer sem sackelték. Etienne szinte teljesen hasonló számokat hozott, mint Taylor, a két TD futás az, amivel jobban mutatnak az ő statjai. Levegőben végre minden fontosnak számító célpont jól mutatott, Meyers, Thomas, Strange is jól nézett ki, de leginkább Tim Patrickot kell kiemelni, 6 passzból 5-öt kapott el 78 yardét és 1 TD-ért. Ezzel a győzelemmel megerősítette vezető helyét a csoportban a Jacksonville, és az ismert körülmények miatt nagy lépést tettek a végső elsőség behúzása felé is.

(Maetthy)

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Miloo
Miloo
2025-12-08 10:00

Könyörgöm az NFL szabályalkotó bizottsága és a játékvezetők kezdjenek már valamit ezzel az elkapás szabállyal, mert nem hiszem el, hogy ennyire nem tudja senki mi az elkapás és mik a feltételei. Jó hogy nem Likelynak még holnap délután a kisboltba is labdával kell mennie, hogy megadják az elkapás, még máskor úgy dadog az elkapó kezében, mint kisgyerek az óvodásban, azt pedig zokszó nélkül megadják.
Nem ezen ment el a meccs a Ravensnek, távolról sem, de lassan már mindenki kínjában nevet, hogy ezzel az egésszel a liga látványosan nem tud kezdeni (vagy nem is akar) semmit.

Csakeztne
Csakeztne
Reply to  Miloo
2025-12-08 11:53

Volt ez már sokkal rosszabb is. Amikor tényleg minden egyes elkapásnál ment a taku-baku, hogy vajon mi történt. Csak ettől szinte nézhetetlen volt a játék. Ez most csak egy a fájdalmas hívások közül. Illegál motion, illegál shift, illegal contact, pi ide vagy oda, hholding ide vagy oda, ezek a teljesség igénye nélkül minden play során simán dobhatóak, tetszőleges irányba. Kicsit komolytalan azért. Különösen amikor mindent eldöntő meccsen a valós játéktól 50 méterre dobnak egy amúgy is erősen vitathatót, és így, td helyett 4. és 17. Simán.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x