Miközben néhány csapat undorító módon tankolni kezdett az utolsó fordulókban, addig vannak olyan gárdák, amelyek szeretnék tisztességesen lezárni a szezont. Így bár sok értelme nincs, de visszatér a kezdőbe Sauce Gardner, aki az elmúlt három meccset kihagyta egy vádlisérülés miatt.

Gardnert idén szerezte meg a Colts két első körös pickért, de nem jött össze a nagy PO-run, a csapat nem fog bejutni a rájátszásba. Így megtehetnék, hogy nem erőltetik a corner játékát (pláne, hogy DeForest Buckner megint IR-re került, ugyanis rásérült a korábbi nyaksérülésére), de a csapat győzelemre játszik. Így a baloldali tackle Bernhard Raimann is pályára lép a várakozások szerint a Jaguars ellen.
A Colts 8-2-vel kezdte a szezont, azonban a sérülések megtizedelték a kezdőt és sorozatban öt meccset bukott a csapat. A szezon hátralévő részében ráadásul két nagyon jó csapat, a Jaguars és a Texans lesz az ellenfél, így a negatív mérleg sem kizárt.
