A Lions megint elszúrta, de a Cowboys és a Broncos is megszenvedett a sikerért

Három mérkőzést is rendeztek karácsonykor. Ugyan közel sem maradt már annyi tét és nívó, mint ahogy a liga eredetileg megálmodta, de legalább kifejezetten szoros, és helyenként látványos meccseket láthattunk.

Dallas Cowboys @ Washington Commanders 30-23

Az első félidőt dominálta a Cowboys: több first downjuk volt mint az ellenfélnek játéka. Nagyon ültek a futások, négy darab negyedik kísérletet is megoldottak (ezt hiányoltuk Schottenheimertől). A Commandersnek igazából volt két nagy Deebo Samuel játéka, amikből feltettek 10 pontot a táblára, de a félidő jelentős részében a dallasiaknál volt a labda, sikerrel. A sok futás mellé befigyelt egy nagyon hosszú 86 yardos KaVontae Turpin TD is, így sima 24-10-es vezetéssel mentek szünetre a felek.

A második félidőt izgalmassá tudta tenni a Commanders, például egy 72 yardos Jacory Croskey-Merritt megiramodással, meg hogy a védelem is felébredt és két mezőnygólon tudta tartani a dallasiakat (ráadásul ebből Frankie Luvu ajándékozott 3 pontot egy buta büntetéssel). A Cowboys tehát behúzta a féket, mégis egy touchdownnyi győzelemmel távoztak, pedig ha Dan Quinn tökösebb lett volna és ezen a jelentéktelen meccsen menedzselhető 4. kísérletekre nem rugdosott volna folyton, akkor akár még nyerhetett is volna a hazai gárda.

A vártnál tehát szorosabb, izgalmasabb lett az első karácsonyi meccs. Statisztikailag Dak Prescott 19/37, 307 yard, 2 TD mutatóval zárt, George Pickens 78 yardig jutott, plusz futottak még 211 yardot is emellé. Mindeközben Josh Johnson 15/23, 198 yard lőlappal zárt, Deebo Samuel 68 yardot szerzett, Croskey-Merritt pedig 105 yardot és 2 TD-t termelt.

(katonadani)

Detroit Lions @ Minnesota Vikings 10-20

Ez volt a Lions utolsó esélye a rájátszásra, de ahogy idén oly sokszor, úgy most is felsült a csapat, ráadásul ezúttal egy ezer sebből vérző, harmadik számú irányítóval felálló ellenfél ellen. A mérkőzés elsősorban a védelmekről szólt. Brian Flores szokás szerint darabokra szedte a mentálisán limitált, a nyomás ellen teljesen összeomló, a jó védelmek ellen rendre hulladékként játszó Jared Goffot: a korábbi 1/1-es kétszer is eladta a labdát, emellett volt egy sack fumble-je is. Bónuszképp pedig a center játék is borzalmas volt, két fumble-t hozott össze Goff és kényszerűségből középen kezdő Tate Ratledge, valamint a fantasy tulajok örömére Jahmyr Gibbs is összehozott egy turnovert.

Az amúgy tényleg nagyon jó Vikings védelemnek persze segített, hogy a Lions amúgy nem túl erős támadófalában is sok volt a sérülés, ezzel együtt nem lehet elvenni a dicsőséget Florestól, aki rendszerszinten olyan gyönyörűen outcoacholta Dan Campbellt, hogy öröm volt nézni. Hiába, nehéz villogni, ha nem a Commanders az ellenfél. A Lionsnek semmilyen válasza nem volt sem a szimulált nyomásokra, sem a 8-9 emberes blitzekre, konkrétan egy pillanatig nem látszott, hogy lehetne ebből 20+ pont (ennyit ér, amikor egy középszernél gyengébb QB-nak fizetsz évi 55+ milliót).

Nem mintha a Vikings offense hasított volna, de ez nem is lehetett elvárás Max Brosmerrel a fedélzeten. A draftolatlan irányító nettó három yardot passzolt és hétszer sackelték, de mivel a védelem csak úgy gyártotta a turnovereket, ráadásul többször a Lions térfelén, így ez is elég volt a sikerhez (na meg egy 65 yardos trükkös játék, amit csúnyán benézett a védelem).

A meccs legjobb védője Aidan Hutchinson volt a Lions oldaláról, aki rengeteg nyomás mellett még két sacket is jegyzett, ráerősítve az All-Pro tagságára. A Vikingsból pedig ismét Andrew Van Ginkel ment hatalmasat, ugyanis a 1,5 sackje mellé még összegyűjtött két fumble-t is.

A Minnesota ezzel a győzelemmel tovább rontott a draftpozícióján, a Lions pedig matematikailag is elbúcsúzott a rájátszástól, ráadásul egy rendkívül csúnya, 6 turnoveres (-6-os turnover mutató) meccsen. A csapatnál óriási problémák vannak nemcsak a rosterrel, de edzői fronton is, miközben pont akkor lett teljesen egyértelmű, hogy Goff egy elit keret és elit támadókoordinátor nélkül teljesen használhatatlan, bottom 10-es irányító, amikor 70 milliós cap hitje lesz.

Denver Broncos @ Kansas City Chiefs 20-13

10 év után tudott újra győzni a Broncos Kansasben, bár közel sem lett olyan sima, mint vártuk, a fogadóirodák ugyanis 13,5-14,5 pontos favoritként árazták be a Denvert. Ehhez képest az első félidő végén a Chiefs vezetett 7-6-ra, Bo Nix interceptionje után (hihetetlen védőteljesítmény volt) ugyanis sikerült kihasználni a rövid pályát, a védelem pedig meglepően jól tartotta magát a vendégek ellen.

A Broncos már az első félidőt is uralta yardokban, de az ellenfél térfelén rendre elakadt – ami azonban késett, nem múlott. A második félidőt ugyan egy mezőnygóllal kezdte a Chiefs, a denveriek válasza azonban egy gyönyörű, 14 playből álló, 72 yardos drive lett, aminek a végén Bo Nix futott egy 9 yardos TD-t. Egy puntváltás után a Kansas egyenlített, azonban Nixéknek erre is volt válasza: 14 play, 65 yard, a végén egy RJ Harvey elkapott TD.

Volt még ideje ellentámadásra a Chiefsnek, de Chris Oladokun (aki az egész meccsen 3 yardos átlaggal passzolt) nem tudott végig menni a pályán, a Broncos 26 yardosánál rossz volt a passza 4&8-ra. Ezzel 13-3-ra javult a Denver mérlege, ami azt jelenti, hogy Sean Payton karrierje során ötödször is 13+ győzelemmel zárja az idényt, amire korábban csak Bill Belichick volt képes.

1 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-12-26 09:24

Rendben van, hogy ekézitek a Detroitot, főleg Goffot, de visszaolvastam néhány beharangozót, hogy miket írtatok róla. Erre a “középszernél gyengébb” meg “bottom 10-es” Goffra ilyeneket írtatok: “ha biztonságban érzi magát, képes MVP szintű játékra”, “teljesen jó”, “korrekt”. De a Tampa Bay-Detroit meccs beharangozójának első mondata pl. így szólt: “Két KIVÁLÓ QB és offense csap össze a hétfő este egyik mérkőzésén.”. “Mindenhol máshol meg ELIT ez az offense, Goff, St. Brown, LaPorta, Gibbs, Montgomery – a nyitó meccs óta csak Spagnulo védelmének sikerült őket lelassítani” – írtátok ezt ugyanerre a meccsre. A Vikings elleni meccs előtt: “Goffnak szerényebb szezonja van…” Ezt olyan valakire szokták mondani, akit egyébként nem tartanak annyira rossznak. A Cowboys ellen még mindig le lehetett írni, hogy “stabil irányító játék Goffal”. Szóval akkor találjátok már el, hogy Goff micsoda. Értem én, hogy vannak véleménykülönbségek, de gondolom, olyan valakire nem tartanátok igényt, aki pl. a szezon előtti erősorrendjében a Jetset látja a Super Bowl legfőbb esélyesének, Mahomes-ot meg a 20. helyre rakja az irányítók rangsorában. Szóval az illető szerző hülyeségeket írt? Ennyire rosszul ítélné meg Goffot, ezt a bottom 10-es, középszernél gyengébb irányítót?!

A rosterrel kapcsolatban fura azt is olvasni, hogy óriási problémák vannak vele. Megint csak utalnék a beharangozókra, ahol nem egyszer le lett írva, hogy ilyen jó meg olyan jó, hasít, csodás az offense, a védelemnél is inkább a secondary tűnt sebezhetőnek, de talán ott meg kiestek a kezdő safetyk is. És ezek nem csak nevek alapján történő üres jóslatok voltak, hanem adott esetben az előző meccs(ek)re alapozott vélemények. Bár nyilván nincs tökéletes keret, szerintem rohadt sok csapat szeretne cserélni a Lionsszal keretügyileg. Az edző személye mindig problémás lehet, nyilván nem Dan Campbell a zsenik zsenije, de korábban arra is felkapta az ember a fejét, ha a Lionsnak a 10. forduló után még volt matematikai esélye a PO-ra, most meg ugyan elbaltázták a PO-t, de azért ez nem egy botrányosan rossz keret. Ami most van, az nyilván visszaesés, de a szezon eleji erősorrendben az 5. helyre tettétek a Lionst, de a szerkesztők közül senki sem rakta a 10. helynél rosszabbra. Az edző kapcsán meg ez volt a vélemény: “Dan Campbell intenzitása továbbra is ezer fokon pörgeti ezt a csapatot, ami az elmúlt években nagyon jól állt nekik, és sikerül levetkőzni magukról az örök vesztes bélyeget.”

Szóval nekem egy kicsit úgy tűnik, hogy a Detroitnak korábban valahogy ment a szekere, Goffba az utóbbi időszakban nem túl sokszor lehetett belekötni annak ellenére, hogy mindenki tudja, nem egy Mahomes a tag, most pedig megy a kritika. Kicsit ilyen “na, beigazolódott, de nem megmondtuk?!” színezete van a dolognak. Mintha renningan csak az alkalomra várt volna, hogy leírhassa ezeket.

Félreértés ne essék, a Lions engem hihetetlenül idegesít, és nem szeretem az ilyen “bénán vesztes” csapatokat. Nekem ez Detroit nem a “szimpatikus vesztes”, hanem az idegesítő vesztes kategóriája. Kicsit a Jets meg a Cleveland lenne még ilyen. Éppen azért nem értettem ezeket az áradozásokat róluk, mert lehetett látni rajtuk az egész idényben, hogy valami hiányzik. Lehet, hogy az edzőből, lehet, hogy a csapatból, de mintha nem bírnák el, hogy egy kicsit a történelemmel is hadakoznak. Törékenyek, mindig beüt(het) valami probléma, az jellemző rájuk, mint amit Murphy legfőbb törvénye is kimond: ami elromolhat, az el is romlik.

Szóval nem értek egyet a Lionsszal kapcsolatban a cikk pár megállapításával.

Még egy megjegyzés, ha már Denver. Igen érdekesnek találom, hogy Sean Payton szinte állandó jelzője volt a “támadóguru”, ehhez képest ez a Denver messze nem a támadósoráról híres, hanem a védelméről, és ez mintha tendencia lenne. Nem törvényszerű persze, hogy így legyen, de ennyi idő után nem kellene, hogy meglátszódjon a Broncoson Payton keze nyoma? Shanahan Friscója inkább a támadójátékról ismerszik meg. A Chiefsen vagy a Ramsen sem csodálkoz(t)unk, hogy a HC-i miatt inkább a támadójátékra helyeznék a hangsúlyt (más kérdés, hogy idén jobb volt a KC védelme, mint a támadósora). Szóval a denveri támadójáték olyan “semmilyensége” nem róható fel Paytonnak?

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Tucatjatekos
2025-12-26 09:46

Azt el lehet mondani, hogy sem a Lions sem a QB miatt jutott el oda az elmúlt pár évben, ahova. És a Broncos sem a QB miatt van ott, ahol most. Mondjuk az Eagles sem… Vagy 49ers mondjuk.
Igaz, csak Goffot menő lebottomtizezni. De azért ha van olyan meccs, ahol tud jól játszani egy QB, és a keret rendben van, akkor lehet az SB-ért harcba szállni (lásd Philly: és ez egyből dupla példa, ez van hogy elég a győzelemre is, van hogy nem.)

chester
Reply to  Tucatjatekos
2025-12-26 10:39

Túlgondolod. A beharangozókat Matyi írja, ami egyrészt megköveteli hogy próbálja a legjobbat feltételezni és kiemelni a csapatokból, meg egy Raiders-Giantsen is, plusz Matyi is egy opimista típus. Ezzel szemben Józsi már a kickoff alapján képes elkönyvelni hogy kikap a csapata és az első play-ek utánn kijelenti, hogy eldőlt a meccs, iszonyat szenvedélyes szurkoló, ennek minden pozitív es negatív hozadékával. És hát egy ilyen szégyenteljes vereség után inkább utóbbival találkozol.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
Reply to  renningan
2025-12-26 19:46

Éppen azt írtam, hogy itt szerintem nem arról volt szó, hogy Goff lehozott az előző fordulóban egy tökéletes meccset 450 yarddal, 5 TD-vel meg 3 rontott passzal, és a következő meccs előtt ezt emelte volna ki az illető. Azok a jelzők, amiket idéztem, egy olyan játékosra vonatkoztak, aki esetében az olvasó azt feltételezhette, hogy az előző meccstől függetlenül egy viszonylag jó irányító. Mint ami mostanában pl. Allen kapcsán visszatérő megjegyzés, hogy “Allen továbbra is önmaga”. Vagy Mahomes kapcsán, hogy zseniális.
Nem tudom, egy beharangozó lényege, azaz készítésének legfőbb célja az-e, hogy az alapján valaki meg akarja nézni a meccset, kedvet csináljon. Van ilyen funkciója is, de nekem mindig is inkább azt jelentette, hogy megtudjam, mi várható, hol találkoznak erősségek, hol lesz egy jó elkapó és egy jó CB párharc, hol van jó QB és remek passzsiettetés stb. (Egyébként meg minden meccshez oda lehetne írni, hogy bármi megtörténhet.) Mégis vannak olyan beharangozók, sőt, szerintem a többség ilyen, amelyeket elolvasva igencsak egyértelműnek tűnhet a végkifejlet, és erre utal is a szerző: Mahomes szét fogja passzolni ezt a secondaryt, Rams dominálni fogja falak csatáját… Szerintem itt a legtöbben nem azért néznek meg egy-egy meccset, mert a “kedvcsinálás” jól sikerült. Vannak meccsek, amikhez nem is kell, illetve nem is lehet kedvet csinálni, elég leírni, hogy hogyan állnak. És lehet egy meccs beharangozója kiváló, kiemelve az ilyen-olyan mutatókat, nem fogja odaszögezni a focirajongót a tévé/számítógép elé. Szerintem összességében több olyan beharangozó van, amely alapján a szurkolók úgy lehetnek az adott meccsel, hogy az egyik csapat egyértelműen jobb, mint a másik, és akkor már nem is annyira akarják megnézni. De ez nem a beharangozó(t író) hibája, egyszerűen több az olyan meccs, amelyen nagyobb a két csapat között a különbség, mint amelyre el lehet mondani, hogy “rangadó”. Aztán persze jön sok esetben a meglepetés. Különben meg a Chiefs, a Rams vagy a Bills játszhat akárkivel, a szurkolói úgyis meg fogják nézni a meccseket. Engem meg nem érdekel, hogy a Steelers-Ravens meccset hogyan vezeti fel valaki, akkor is megnézem. De mondjuk a Saints-Titans meccset meg akkor sem, ha fizetnének érte…

Csakeztne
Csakeztne
Reply to  Tucatjatekos
2025-12-26 11:45

Nagyon rendben van amit írsz, ha nem is mindennel értek egyet. Valóban repülnek a bombasztikus és alpári jelzők, jelen esetben még részben indokolatlanul is, sajnos ezt úgy tűnik nem lehet kigyomlálni innen. Őrületes.

A véleményem a Detroit kapcsán, az egész NFL-ről, hogy lufisodik. Elmosódnak az értékek a csapatok közepeskék, a meccsek sorozatát bírók alakítják, nem csalásról beszélek, hanem konzekvens, átlátható szabályalkalmazás teljes hiányáról, vagy a szerencse. A meccsek zömén nem dominál a felkészültség, tudatosság, hanem valaki elbotorkál a győzelemig.

Tavaly a Chiefs rosszabbul nézett ki mint idén, akkor a szezon jelenlegi pontján 15-1-el állt. Most ez a Bronocs 13-3-al, és semmivel nem néz ki jobban, sőt. Az Eagles egy szerintem kamu főedzővel (a most futó Hard Knocks csak ráerősített erre) évek óta meghatározó csapat, jelenleg bajnok ugye, pedig sokszor emészthetetlen produkciókkal állnak elő. Bengals, Ravens, Buccaners Dolphins, Commanders, Colts, Vikings – ezek mind mind összeomlottak a szezon során. Tömérdek értékelhetetlen csapat van: Jets, Browns, Titans, Raiders, Giants, Saints, Falcons, Cardinals. Nem csoda így, hogy a Panthers meg a Steelers is a PO kapujába került, pedig szív a kézre, nem komoly csapatok a jelenlegi formájukban. Szóval nagyon messze vagyunk attól, hogy a Lions a gyenge csapat. Tegnap persze az volt, 6 TO egy meccsen, nyílván nem jó ómen senki ellen, de valóban nem volt szép látvány.

Amúgy egy tét nélküli meccs volt, Az egéz szuper estnek ilyen előszezon hangulata volt. Öreg csocseszek (alias legendák) mormogtak hosszasan a mikrofonba, miközben mentek a meccsek. Szerintem szépen lassan osonunk a bóvli felé.Nyilván vannak csapatok, ahol most is nagyon komoly szakmai munka zajlik, de sok a hatalmasra dagasztott középszer is. Mivel folyamatosan, és nagyon intenzíven nézem az NFL-t pár éve egy lassú lecsúszást érzékelek, az elmúlt két évben egyértelműen. Ugyanaz a város, mégsem ugyanaz az ország. De ne legyen igazam.

rowi
Reply to  Csakeztne
2025-12-26 19:37

az esthez finoman szólva nem tett hozzá, hogy a netflixnek szezon előtt kellett ráböknie a meccsekre, és mire ideértünk karácsonyhoz, addigra az első teljesen tétnélkülivé vált, a másodikon egy eddig vállalhatatlan csere qbnak kellett volna meccset csinálnia a lions ellen, és úgy is simán nyertek, hogy ehhez bosmer nem tett hozzá, a harmadikon meg se mahomes, se tét. így azért nehéz hangulatba kerülni. a tavalyi két karácsonyi meccsbe sokkal jobban beletaláltak

katonadani
Admin
Reply to  Tucatjatekos
2025-12-26 22:18

Mivel nem egy ember írja a beharangozókat és összefoglalókat, meg minden cikket az oldalon, így kijönnek ilyen véleménykülönbségek.
Szerintem renningan extrán negatív Goff-fal, ami persze nem csoda saját csapata esetében.
Tudjuk, hogy egy limitált irányító, akit ha folyamatos nyomás alá helyeznek, akkor tényleg szar. Ez volt most is, a Vikings extrán rövid idő alatt ért oda folyamatosan Goffra. És tudjuk, hogy ilyen környezetben tényleg gyenge irányító. Ahogy azt is tudjuk, hogy nyomás nélkül meg egy nagyon jó irányító. És ebből kijön valami középen, ami nem top10-es, de nem is bottom10-es, hanem valahol a 15-16. hely környékén szvsz.

zunya
zunya
Reply to  katonadani
2025-12-27 09:25

Nem először írjátok, hogy renningan extrán negatív a saját csapatával/irányitójával szemben, akkor nem lehetne, hogy esetleg ezt vélemény cikkekben írjátok meg? Vagy amikor egy meccs összefoglalója van, vagy egy csapatról írtok egy tartalmasabb elemzést (szezon előtt, draft előtt/után, PO előtt), akkor ugyanazt a csapatot más-más szerző mutassa be? Ne a legtöbbször ugyanő és ezt most nem a fenti cikk írójára értem kihegyezve?
Nyilván mindenkinek van egyfajta stílusa amit lehet kedvelni vagy kevésbé kedvelni, van olyan cikk, amit akkor is elolvasok, ha amúgy nem érdekel, de látom, hogy xy írta és van így az ellentetje is.

katonadani
Admin
Reply to  zunya
2025-12-27 09:38

nagy általánosságban (épp ezért) nem ő írja a Lions összefoglalóit, de néha elkerülhetetlen így beosztani.
összefoglalóknál és holtszezon csapatspecifikus cikkeknél is általában az szokott lenni, hogy aki szeretne az adott dologról írni az elviszi, illetve renningan meg én elvisszük a maradékot (mi is választunk azért priorizálva az elején)

Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-12-26 21:07

Ki az az irányító az alábbiak közül,akit vki jobbnak gondol Jared Goffnál?
Pickett,Sanders,Brady Cook,Tua,Mariota,Ward,Brisset,Dart,Rivers,
Shough,, McCarthy,Cousins,Young

Sir Lancelot
Sir Lancelot
Reply to  Cseh Tibor
2025-12-27 10:16

Rivers nyugdíj előtt, a Youngok közül volt egy egész ügyes a 90-es években a 49-ersnél…:-)

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x