A Steelers borzasztó a liga legrosszabb csapatai ellen

A Steelers a csoportgyőzelem határán kikapott a 3-12-es Brownstól, amire sok szakértő azonnal rávágta, hogy tipikus Steelers vereség. Akik régóta közelről figyelik a ligát és az AFC Northot, azok nagyjából tudták, mire utalhatnak, de Doug Clawson (CBS Sports) előtúrt egy statisztikát, ami alá is támasztja az intuíciókat.

A statisztika lényege, hogy a Steelers ki szokott kapni a liga legrosszabb csapataitól a szezon vége felé. Egész konkrétan az utóbbi öt évben egyetlen egyszer sem vertek meg olyan csapatot, aminek legalább 8-cal több veresége volt mint győzelme. Ez a leghosszabb sorozat az NFL történetében.

A Steelers 2020-ban kikapott a 2-10-1-es Bengalstól, majd döntetlent játszottak a 0-8-as Lions ellen 2021-ben. Utána 2023-ban kikaptak a 2-10-es Cardinalstól és a 2-10-es Patriotstól is, és akkor most a 3-12-es Brownstól.

Értelemszerűen ez egy Tomlin-statisztika, láthatóan nem tudnak eléggé odakoncentrálni a nagyon kötelező mérkőzésekre, szokásuk átnézni ezeken az ellenfeleken. Ezzel párhuzamosan persze szokásuk megverni a náluk jobb csapatokat is, ami meg szintén egy Tomlin-statisztika. Így senki sem fog meglepődni, ha az alapszakasz zárásaként ismét megverik a Ravenst.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
2025-12-29 10:18

Amikor világverő csapat volt (mínusz Pats), akkor is ez volt. Gyenge csapatoktól zakó, jó csapatokat lehengerlő játékkal verni.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x