A Steelerst nem lehet hétfőn legyőzni Pittsburghben

A Steelers és a Dolphins összecsapása zárta a 15. fordulót, ahová a pittsburghiek úgy érkeztek, hogy hazai pályán hétfőn 22 meccs óta nem kaptak ki. És ezt a sorozatot 23-ra növelték. 

Az első félidő baromi unalmas volt. Az első pontokra konkrétan 25 percet kellett várnunk, előtte egy Tua Tagovailoa interceptiont (Asante Samuel Jr.-nak) írhattunk fel, meg puntokat, még csak igazán közel sem kerültek a felek a pontszerzéshez. Végül a Dolphins szakította ezt meg, de ehhez is egy 54 yardos mezőnygól kellett. Aztán viszont a Steelers végig tudott menni a maradék 5 percben, köztük egy 4. kísérletes tush push-t is megcsináltak, és végül ugyanezzel a játékkal Connor Heywardot tuszakolták be a célterületre, ezzel vezettek 7-3-ra a nagyszünetben, még ha sok köszönet nem is volt a játékukban.

Az első félidőben Aaron Rodgers 14 passzkísérletből mindössze 19 yardot haladt a levegőben, minden más yardot elkapás után szereztek a társak (92-t), de csak kétszer volt nyomás alatt, mondjuk mindkettőből sack lett. És még így is ő volt a jobb irányító, mert Tua nem tudta levetkőzni a hideg meccses kritikákat, ugyanis semmire sem volt képes.

Aztán a második félidő már jobb volt, legalábbis a Steelers oldaláról. Egy nagy Gainwell futás után Rodgers megtalálta régi cimboráját, Marquez Valdes-Scantlinget az első értelmes mélységű passzából, ami touchdown is lett. Aztán még egyszer végigment a Steelers, most DK Metcalf csinált meg erőből egy szép touchdownt. Mindeközben a Dolphins csak hátrafelé haladt, a harmadik negyedben -20 yardot tettek meg, ezzel pedig itt el is dőlt a találkozó.

 

A Steelersnél Jonnu Smith futott még egy TD-t, így két tight end futott hatpontost láthattunk a Steelerstől, amire még sosem volt példa az NFL-ben. 28-3 után pedig nem jött varázslatos fordítás, habár a Dolphins azért két garbage time touchdownt elért Darren Waller révén, de ez csak a kozmetikázásra volt elég (egyik kétpontos sem sikerült), 28-15-re nyert a Steelers.

A Dolphins ezzel hivatalosan is kiesett a playoffért folytatott harcból, bár nyilván sok esélyük egyébként sem volt. Tua szörnyű volt a garbage time előtt, az első három negyedben 6/10, 65 yard, INT, négy nyomásból két sack volt a mérlege, és most a futójáték sem ment igazán, így pedig esélyük sem volt. A Steelers pedig hozta a szokásos játékát, nagyon gyors nagyon rövid passzok, elkapás utáni yardok, plusz a futások, és igazából kontrollálták az órát – az első három negyedben rengeteget volt náluk a labda.

A legdurvább statisztika egyébként az, hogy Mike Tomlin sosem kapott még ki hazai pályán hétfő este, a Steelersszel ez utoljára 1991-ben fordult elő. Ezzel a győzelemmel pedig jelenleg 63% esélyük van a csoport megnyerésére a The Athletic szimulátora szerint. Az alapszakaszt a Lions, a Browns és a Ravens ellen zárják, vagy a Ravens ellen kell nyerni, vagy a másik kettőt kell behúzniuk a csoportelsőséghez.

5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tinka1495
2025-12-16 08:21

Szerintem itt valami kimaradt a késői/korai cikkírás miatt :D

A legdurvább statisztika egyébként az, hogy Mike Tomlin sosem kapott még két hazai pályán hétfő este, “

Uatu
Uatu
Reply to  Tinka1495
2025-12-16 09:19

csak a “két” helyén “ki” akart lenni.

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x