Site icon Fűzővel kifelé!

A Texans és a Steelers is kivágott egy nagy nevű kezdőt

A Texans kivágta Laken Tomlinsont. A pályafutása csúcsán Pro Bowler guard a szezont kezdőként kezdte, de mára már ebből a pocsék támadófalból is kiszorult. Mindössze nyolc forduló után elfogyott iránta a türelem, az elmúlt két találkozón már inaktív volt. A korábbi első körös játékos helyét Jarrett Patterson vette át.

A Steelers eközben változtatásokat hajt végre a secondaryben: a csapat elküldte a veterán corner Darius Slayt (aki healthy scratch volt a Bills ellen, és kérte a menesztését), a helyére pedig felhozta az aktív keretbe Asante Samuelt.

Slay idén írt alá a Steelershöz 1 évre 10 millió dollárért. Tavaly még jól játszott 33 évesen is, ami kisebb csodának számított, így nem olyan meglepő, hogy idén már visszaesett a játéka. Ha valaki felveszi a waiverről, akkor 350 ezer dollárba fog csak kerülni az idény hátralévő részére.

Exit mobile version