Site icon Fűzővel kifelé!

A Vikings kivágta, de így sem maradt sokáig munka nélkül Adam Thielen

Adam Thielen második időszaka a Vikingsnél meglepően hamar véget ért, miután a csapat hétfőn kivágta az elkapót. A lépés a támadó kérésére történt, de nem maradt sokáig munka nélkül, a Steelers ugyanis felvette a waiverről.

A 35 éves játékos 2013-ban draftolatlan volt, majd a Vikings egy évvel később esélyt adott neki a bizonyításra. A 2022-es szezon végéig erősítette a csapatot, kétszer is 1200+ yard fölött termelt, illetve kétszer jegyzett 10+ TD-t. 2023-ban aztán aláírt a Panthershöz, ahol egy 1000 yardos szezonnal kezdett, de tavaly is jól ment még neki a játék, majd az idei szezon előtt lemondott a fizetése egy részéről, hogy visszatérhessen a Vikingshoz.

Az első 11 meccsen pályára is lépett, de a Seahawks ellen már inaktív volt az előző fordulóban, de amúgy sem kapott nagy szerepet. Az elmúlt hat mérkőzésén mindössze 44 támadójátékban volt a pályán, a szezonban nyolc elkapásból 69 yardot szerzett.

Ő ennél többet akart a – bevallása szerinti – utolsó szezonjában, így kérte a menesztését. A csapat ezt teljesítette, a waiverről pedig a Steelers fel is vette, így most DK Metcalf, Calvin Austin III, Roman Wilson, Ben Skowronek, Ke’Shawn Williams és Scotty Miller mellett próbálhat nagyobb szerepet kiharcolni magának.

Exit mobile version